Siketek szépségversenye Prágában- Miss and Mister Deaf World, Europe, Asian

A napokban jó szokásomhoz híven bőszen nyomozgattam a Youtube-on, mindenféle cseh zenéket, videókat kutatva, mikor rábukkantam Csehország egyik legnépszerűbb zenekara az 1995-ben alapított Traband egyik régi, Vlastovky (Fecskék) címet viselő 2007-es számára. A videóban nem is elsősorban a kellemesen dallamos, erős folk beütésű zene ragadott meg, hanem a zenét „kísérő” kétszemélyes színpadi előadás, melyről persze rögtön meg lehetett állapítani, hogy a dal szövegének cseh jeleléssel, azaz a jelnyelvvel való közvetítése. Marie Basovníková és Jindřich Mareš a két, jelnyelv tanítás mellett többek között költészettel, előadásokkal is foglalkozó művész olyannyira lenyűgözött, hogy nyomban utánuk kutattam. A felbukkanó cikkek között meglepetésemre az egyik egy Marie Basovníkovával, mint a 2006-os Miss Deaf Czech Republic győztesével készült interjú volt. Miss and Mister Deaf World and Europe and Asia? Csak nem egy szépségverseny siketek számára? Úgy ám! 

MMDW

Ez az említett vetélkedő, melyet csak MMDW-ként szoktak rövidíteni a legrégebbi az évente megrendezésre kerülő három siket szépségverseny (a Miss & Mister Deaf International és a Miss & Mister Deaf Stars a továbbiak) közül. A rendezvényt első alkalommal, 2001-ben még Mallorcán rendezték meg, de azóta minden évben a cseh főváros, Prága biztosít a számára helyszínt. Természetesen ez nem véletlen, hiszen a verseny ötletgazdája és a mai napig az elnöke a cseh Josef Uhlíř, aki azóta az egyre bővülő és rangosabbá váló viadalnak szenteli életét. A versenyen 2003 óta hirdetnek Miss Deaf Asia-t, 2009 óta MD Europe-ot és 2013 óta vetélkednek egymással a siket férfiak is a Mister Deaf World-Europe and Asia címekért. Mint minden versenynek természetesen az MMDW-nek is szigorú részvételi szabályzata van, a hivatalos nyelv a jelnyelv, és a lebonyolítása is szigorúan kötött, ám ezek ismertetésébe nem szeretnénk belemenni. A lényeg úgyis maga a rendezvény, az azon való részvétel, és persze nem mellékesen a győzelem.

Miss és Mister Deaf World
És hogy kik is nyertek? Nos azt hihetnénk, hogy a hazai pálya előnye itt is érvényesült, de az igazság ettől távol áll. A Miss Deaf World címet ukrán, szlovák, kínai, szerb, brazil, izraeli, tájföldi, dél-afrikai és még más nemzetek versenyzői nyerték, cseh még nem. Sőt az udvarhölgyek között is csak időnként fordult elő hazai nyertes. A Miss Deaf Europe címet azonban 2017-ben végre egy cseh szépség, Petra Gluchová szerezte meg. Amúgy 2013-ban magyar sikernek is örvendezhettünk, hiszen akkor Kínál Tímea Melindát szavazták meg a Miss Deaf Europe díjra. A jóval fiatalabb Mister Deaf World címet viszont mexikói, francia, kolumbiai és spanyol győztest követően 2018-ban a 33 éves cseh Jan Jakub Matěj Emmer szerezte meg.
Jan Jakub Matěj Emmer és Assia Uhanany
Mister Deaf World - Prága
Sokan kérdezhetik, hogy miért van szükség egy siketek számára rendezett külön szépségversenyre, hiszen a közös cél pont a társadalomba való illeszkedésük lenne? Nos a magunk véleménye helyett inkább idéznénk Mázló Tímeát, a Magyarország Siketek Szépe verseny szervezőjét: „A kommunikáció miatt a siketeket sok mindenből kizárták, ezért elkezdtek külön programot szervezni maguknak. Ez mára pedig hagyománnyá vált a siket közösségben.” Azaz a szépségversenyekből való régebbi kirekesztésre adott válasz vált mára önálló tradícióvá. Amúgy igen nagy különbség van a hatalmas iparággá duzzasztott, sok millió dollárból megrendezett Miss Worldok / Univerzumok stb. és a prágai verseny között. Itt a verseny nyertesei csupán elismerést és kisebb nyereményeket kapnak, és a rendezvény bevételeit pedig visszajuttatják a siket iskolák számára. Mert itt nem maga a szépségverseny a lényeges, pusztán annak megmutatása, hogy a siketnémák is teljes értékűek, akiktől nem kell félnie, tartózkodnia a hallók társadalmának.

Marie Basovníková
Végezetül mindenki tekintse meg a cikk elején említett videoklipet, a Traband zenekar jelnyelvvel kísért gyönyörű számát:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése