Kommunista bűnöző // Adófelszabadulás napja // Oroszországban nem kívánatos cseh politikusok // Roma helyzet // Prága-Prčice gyalogtúra // egyebek

  • Míg nálunk a hosszú ideje folyó Biszku Béla per éppen kisebb káoszba, pontosabban új eljárás indításába torkollott, addig Csehországban most tervezik, hogy az 50-es években a gazdák ellen elkövetett bűncselekményei miatt vádat emelnek egy most 80 éves volt kommunista ügyész ellen. Tomáš Lipták a közép-cseh Kralupy nad Vltavou ügyésze volt 1953-ban, és a vádak szerint aktív segédletet nyújtott több helyi gazda elűzésében, az erőszakos kollektivizálás érdekében. Lipták tagadja a vádakat, ha mégis bűnösnek találják, akkor 10 évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik.
 

Hrabal Szlalom Budapesten – cseh csapolt sörtúra javallatok I.

Bohumíl Hrabal, a világhírű cseh író neve és főbb művei alapvetően ismertek a cseh sörök barátainak körében. Sörözgetés közben mi magunk is sokszor idézzük fel a szerző Túlságosan zajos magány címet viselő írásában szereplő, szinte kultikus Nagy Szlalomot. Azt a híres söröző szlalomot, amelyet a mű szereplőjének a prágai Vlachovka-kaputól vagy 17-18 további „kapu” érintésével, és mindenütt egy-egy korsó sör elfogyasztásával csak egyszer sikerült egészében teljesítenie. Amióta Budapesten is megsokasodtak a remek cseh söröket árusító hangulatos vendéglátóhelyek, azóta fantáziálgatunk mi is arról, hogy ha a valóságban nem is, de legalább képzeletben végigfutjuk a hrabali szlalom lokális megfelelőjét. Ugyan nekünk kicsit sok lenne a jóval több mint egy tucat korsó az egy napra esedékes sörökből, de mégis most felvázoljuk azt az útvonalat, amelyet egyszer szívesen bejárnánk, szerényen csak 10 megállóval, no persze csakis a Mester iránti tiszteletadás szándékával.

Hrabal Söröző

Csehország természet-, tájvédelmi területei XVI. - Blanský les

A magyarok körében is ismert, nem mellesleg világhírű Český Krumlovba érkezve rögtön feltűnik a város közelében meredő magas hegycsúcs, az 1084 (más információk szerint 1083) méter magas Klet'. Ez az impozáns hegy és a tőle északra elterülő vidék alkotja Csehország egyik csodás tájvédelmi területét a Blanský lest, más néven a Blanský erdőt. 
 
Blanský les

Ez itt a reklám helye – cseh reklám kedvenceink

Reklám, többségünkben már e szó hallatára is feláll a hátunkon a szőr. Kéretlen reklámújságok tucatjait öntik a postaládánkba, mi pedig a nagyobb részét egyenesen a kukába, jobb esetben a szelektív hulladékgyűjtőbe továbbítjuk. A televíziós műsorok szinte már élvezhetetlenek a sok millióba kerülő, fél perces reklám művektől, amelyek nagy része kutya, macska, kisgyerek statisztálással a könnyű, gazdag, biztonságos, betegségmentes élet illúziójával próbál minket az aktuális termék, szolgáltatás megvásárlása felé terelni. Elegünk van belőlük, de mégis mára az életünk részévé váltak. A többségük elég egyszerű, elemi gondolat mentén mozog (Viszket a füled? Kend be Fülike kenőccsel!), de néha napján azért akad olyan is, amelyben eredetiséget, humort vagy más érdekességet is észre lehet venni. Mi most a különféle cseh televíziócsatornákon leadott viccesebb, vagy más szempontból talán említésre méltóbb reklámokból adunk egy kis ízelítőt. Mindjárt azt első, a nemrég befejeződött prágai cseh jégkorong világbajnokság promóciója, a bohém nemzeti csapat látványos sportpillanataival:



Katonai repülőterek Csehországban és légi program ajánlók

Ahogyan arról a hírekből értesülhettünk a tegnapi nap folyamán egy magyar vadászgép balesetet szenvedett Csehországban, a május 11-e óta zajló cseh-magyar-svéd közös légi hadgyakorlat, a Lion Effort során. A JAS-39 Gripen repülőgépeket használó országok három év elteltével rendezték meg ismét itt, Čáslavban az eseményt, amelyen ezúttal thaiföldi pilóták (gépeik nélkül) is részt vettek. A balesetben a magyar vadászgép mondhatni totálkáros lett, de ami a legfontosabb a két pilóta nem sérült meg komolyabban, azonban a kifutóról leszaladó gépből való katapultálás nem lehetett éppen lélek emelő érzés. Ennek a hírnek az apropóján körülnézünk, hogy hol is találhatók Csehországban katonai légi támaszpontok, repülőterek, és mi tudunk röviden mondani a mai Cseh Légierőről.
A reptér és a szerencsétlenül járt magyar vadászgép

Cseh kisüzemi sörfőzdék 9. – Hradec Králové kerület

Folytatjuk barangolásunkat Csehország kisüzemi sörfőzdéiben, és ezúttal a Bohemia északkeleten fekvő Královéhradecký vagy más néven Hradec Králové kerületben nézünk körül. A cseh sörök magyar rajongói jól tudják, hogy ebben a térségben található Náchod városa, ahol a Budapesten lassan már egy kicsit megunhatóvá is váló sört a Primátort gyártják. De a kerületben készítik az elsősorban a csokis és számtalan más ízesített söreiről nevezetes Opatot (Broumov – Olivětín), az Óriás-hegység levének is hívható Krakonošt (Trutnov), valamint itt található Nová Paka városa és annak sörgyára is. De mi most nem a sörgyárakra koncentrálunk, hanem a valódi cseh kisüzemi gyöngyszemekre.

U Vacků

A mesés Prácheňskóról dióhéjban

Hosszú-hosszú ideje járjuk mind a magyar, mind a cseh vidéket, és gyakorta akadunk olyan kisebb-nagyobb térségekre, amelyek meghökkentően gazdagok szemet gyönyörködtető értékekben. A megannyi természeti, illetve ember alkotta kincsekben bővelkedő tájak láttán leesik az állunk, és nem értjük, hogy miért is nem tudtunk róluk korábban, miért nem szerepelnek a bel- vagy külföldi turisták úticéljai között. Ilyenek jellemzően a határvidékek, amelyek főként a múlt század határmódosító politikai döntéseinek köszönhetően a perifériára szorultak, elesve ezzel a fejlődés lehetőségétől. De léteznek olyan országon belüli térségek is, amelyek két nagyváros között mintegy félúton szintén kiesnek a figyelem középpontjából, és egy “belső határvidéket” alkotnak.
Prácheňsko, 1776-ban

Csekkold! és Husz János 600, avagy tavaszi akcióban a Cseh Centrum!

Lucie Málková a budapesti Cseh Centrum új igazgatónője alig két hete tölti be a posztját, de ő és csapata már két jelentős programmal is megörvendeztette, örvendezteti a cseh kultúrát, illetve történelmet kedvelő közönséget. A programok már hosszú ideje folyó előkészítésében kulcs szerepet játszott Gál Róbert, aki május elejéig néhány hónapon át a Cseh Centrum átmeneti vezetője tisztét is betöltötte
Lucie Málková és Gál Róbert

Varázslatos Český Krumlov XXV. - Házcsokor a Rybářská utcában

Český Krumlov középkori hangulatot árasztó Óvárosát a kanyargása közben ómega alakot felvevő Moldva folyó szeli át. Itt a folyó partján, a több szintes ún. Palást-híd vagy más néven Sóhajok-hídja lábától délre, a folyó bal partján egy pár házacskából álló, elkülönült kis épületegyüttes látható. A négy ház vált vállvetve áll a mögöttük meredő, a Várkert irányába emelkedő sziklafalnak támaszkodva.

Házcsokor a Moldva partján

Prága szigetei I.: A Császár rétje, az Evezős és a kis névtelen

A Moldva folyó déli irányból érkezvén a mai festői szépségű Prága területére, veszít az eséséből, lecsökken az energiája és az addig magával szállított hordalék egy részét lerakja, zátonyokat, illetve szigeteket hozva létre. Ez a folyamat játszódott le az elmúlt évezredek során és zajlik napjainkban is. A szigetek egy része lassan „hozzáforrhat” a folyópartokhoz, másokat az ember (pl. kavicsbányászat) szüntet meg, de a természeti erők megállíthatatlanok, újabb és újabb szigetek keletkeznek, vagy éppen a meglévők növekszenek. És vannak olyan szigetek is, amelyeket folyószabályozási vagy más okból maga az ember hoz létre. 
Prága - Moldva - szigetek

Idézet és pár kép XXVII. - Libuše Moníková: A homlokzat

1968-ban, Csehszlovákia szovjet megszállását és a „prágai tavasz” leverését követően a cseh irodalmi élet számos jeles egyénisége hagyta el szülőföldjét és sokan közülük új hazájuk nyelvén folytatták tovább munkásságukat. Az ekkortájt még csak a szárnyait bontogató 23 éves Libuše Moníková a szomszédos Németországban, pontosabban az akkori Német Szövetségi Köztársaságban telepedett le. 
Libuše Moníková

Akkor és most 29. - Szabadság tér – Žatec

A sörök és kifejezetten a remek cseh sörök szerelmesei jól tudják, hogy az észak-nyugat csehországi Žatec városa, a komló fővárosa. A település környékén már több mint egy évezrede termesztik ezt az egyik legfontosabb sör alapanyagot adó növényt, és ez a térségből származó „Žatecký chmel” avagy žateci (saaz) komló a mai napig is egyike a legkiválóbbnak. Az Akkor és most sorozatunk soron következő részében ebbe a hangulatos városba kalauzoljuk el az olvasóinkat. Bemutatjuk, hogy miként is változott az idők folyamán a település főtere, mai nevén a Szabadság tér (náměstí Svobody).

Szabadság tér

Éljen május elseje, avagy a munka ünnepének története Csehországban

Itt van május elseje, az a hivatalos állami ünnepünk, amelyhez sokan sokféle módon, de gyakorta valamiféle távolságtartással viszonyulunk. Egy felől örülünk annak, hogy ezen a napon többnyire nem kell dolgoznunk, másfelől azonban nem biztos, hogy értjük és végképp nem érezzük, hogy mit is kellene most ünnepelnünk. Május elsejének ünneplése, értelme, fontossága az idők során folyamatosan változott, ezért érdemes egy kicsit tüzetesebben megnézni, hogy miként is alakult a munka ünnepének története Csehországban, amely nagy mértékben hasonlít a magyar történésekhez.

Amint az köztudott, május elsejét, a munka ünnepét az 1886-ban, Chicagóban lezajlott többnapos sztrájkhoz és közel 350 ezer ember részvételével lezajlott, számos áldozattal járó tüntetéssorozathoz kötjük, amely egy akkor már több mint fél évszázada zajló küzdelem egyik fontos állomása volt. A XVIII-XIX. században zajló ipari forradalom egy új társadalmi osztály kialakulásához vezetett, nevezetesen a munkásokéhoz. A gyárak tulajdonosai, igazgatói akkortájt (sem) bővelkedtek szociális érzékenységben, így nem volt éppen ritka a dolgozóik 14-16 órán keresztüli robotoltatása, tekintet nélkül arra, hogy férfi, nő vagy éppen gyerek az illető. A munkakörülmények gyakorta embertelenek voltak, szociális jogok (pl. szabadság, biztosítás) nem léteztek, a szerény fizetésből az emberek pedig csak rendkívül rossz életkörülményeket tudtak biztosítani maguknak. Természetes módon ezen a munkások próbáltak valahogyan, összefogással, szervezkedéssel változtatni, és az 1820-as évektől kezdve, lassan de biztosan már olyan tényezőkké váltak, amit nem lehetett egyszerűen csak figyelmen kívül hagyni. 1842-ben megszülettek az első angliai gyári törvények, lassan kezdtek áttérni a 10 órás foglalkoztatásra, 1856-ban pedig az ausztráliai Melbourne-ben a felvonuló építő munkások pedig már a nyolc órás munkát is kiharcolták maguknak. De a világ számos pontján sokkal lassabban zajlottak a folyamatok. Ezért is került sor a már említett 1886-os eseményre, amelyet követően a hatóságok több munkás „anarchistát” is elfogtak, és néhányukat halálra is ítéltek. A letartóztatottak között volt a cseh Josef Boleslav Pecka emigráns költő, egy anarchista magazin szerkesztője is.

Děčin kastélya

Děčin Csehország északi részén, az Ústi nad Labem-i kerület szélén fekszik. Itt kezdődnek a Cseh-Svájcnak nevezett hegyvonulat magaslatai, és itt folyik bele a Ploučnice az Elbába, hogy együtt folytassák útjukat az Északi-tengerig. Földrajzi fekvésének köszönhetően egyik legfontosabb szerepe a közlekedésben van. A város közelében található Csehország, valamint annak legnagyobb kereskedelmi partnere, Németország közötti egyetlen villamosított vasútvonal, ami egyben a Hamburgot Görögországgal összekötő nemzetközi hálózat része is. Az első itteni vasútvonalat 1851-ben nyitották meg, ami Drezdával kötötte össze a környéket.
Děčin

Legboldogabb országok // Kokain fogás // Külföldön dolgozó csehek // Záhlinicei száz éves sörök // A legbiztonságosabb városok // A metanol mérgezés elitéltjei // Bécs-Budapest replülőverseny újból // Csehek a nepáli földrengésben

2015. április 27.

Legutóbbi hírcsokrunk óta már több mint egy hónap telt el, ideje egy kicsit körbenéznünk, hogy milyen érdekességek is történtek a Cseh Köztársaságban. Mindenekelőtt kezdjük az UNESCO támogatásával működő kutatócsoport World Happiness Report 2015 jelentését, amely szerint a Cseh Köztársaság jelenleg a 31. helyet foglalja el a legboldogabb országok listáján. Az élen Svájc áll, őt Izland, Dánia, Norvégia és Kanada követi. A volt szocialista országok közül a csehek a listavezetők, Szlovákia a 45., Lengyelország a 60., Oroszország a 64., Románia a 86. Magyarországnak most sem sikerült bekeverednie a legjobb 100 közé, Libanon és Honduras között a 104. helyet sikerült elérnünk. Némi öröm számunkra az ürömben, hogy a két évvel ezelőttihez képest most hat hellyel léptünk előre. A csehek most nyolc hellyel állnak előrébb a lengyelek viszont az 51. pozícióból estek vissza. Az értékelés természetesen nem csak hasra ütéssel, szubjektív vélemények alapján készült, a rangsorolás során figyelembe vettek olyan mutatókat mint pl. az egy főre jutó GDP, a várható élettartam, az ország korrupciós szintje, a társadalmi szabadságok és még sok minden mást.
Boldogság jelentés

Egy kis kóstoló a Hradec Králové környéki tradicionális ételekből

Építészeti látványosságok és történelmi viszontagságok után evezzünk kicsit nyugodtabb vizekre és két érdekes, asztalra való fogás erejéig látogassunk el Hradec Králové térségébe, valamint a szomszédságában található Cseh Paradicsomba. Mindkét receptünk tradicionális, a régi idők ízeit idézi. Ha nyáron azon a környéken járnának, keressék meg ezeket a fogásokat a restauracék és a hospodák kínálatában. Ha esetleg nem találnák az étlapon, akkor sajnos előfordulhat, hogy már csak az otthonokban készítik őket a családi recept szerint, de erre az esetre itt a megoldás, próbálkozzanak meg maguk az elkészítésükkel.

Első receptünk egy, a Cseh paradicsomból származó leves. A második fogás pedig a cseh-lengyel határ mentén elhelyezkedő Orlické hory vagyis a Sas hegyek és dombok vidékének egyik népszerű húsos étele.
Ančka leves

Poděbrady – történelmi fürdőváros a gázló alatt

1420. április 23-án született Podjebrád György, az első és egyetlen huszita cseh király, akit a korábbi Mátyás királyról és cseh vonatkozású kapcsolatairól szóló cikk trilógiánkban már nagyvonalakban bemutattunk. Most az évfordulója apropóján szülőhelyére és egyben névadójához Poděbrady városába látogatunk el.

Poděbrady vára

Csehország természet-, tájvédelmi területei XV. - Kokořínsko

Prágától mindössze 50 kilométer távolságra, északi irányban található a Kokořínsko tájvédelmi terület, amely több szempontból is Csehország egyik legizgalmasabb védett területe. Az 1976-ban védelem alá helyezett hegy-völgyes térség természeti és ember alkotta értékek sokaságának színtere. Délről a Moldva és Elba folyók összefolyásánál fekvő Mělník városát szegélyező kis falvak, keletről Mšeno és Dubá városkák, északról Holany és Kravaře, míg nyugatról Tuhaň és Chcebuz kicsiny települések határolják. A területre az enyhébb éghajlat jellemző, ami az ember számára igazán barátságossá teszi a vidéket.
Kokořínsko tájvédelmi terület

Cseh kisüzemi sörfőzdék 8./2. – Plzeňi kerület – 2. rész

Egy jó hónappal ezelőtt elkezdtük körbejárni a Plzeňi (Pilseni) kerület kicsiny sörfőzdéit, de a térség „fővárosától” nem távolodtunk el túlságosan. Most azonban menjünk tőle messzebbre, hiszen még sok kis csodás helyi sörfőzde és pompás söröcske vár még ránk. 

Mindjárt itt van elsőként, a Pilsentől mindössze 25 kilométerre fekvő Zhůřák, ahol másfél éve kezdték el a nemes tevékenységüket. A Csehországra jellemző alsó helyett itt csak felső erjesztésű söröket főznek, amelyeket különféle művésznevekkel illetve, egyelőre csak hordós kiszerelésben szállítanak egyes pilseni, prágai és brnoi vendéglátóhelyekre. Hoppy Face Amber Ale, Světluška Česká Blonde Ale, Černá Vdova Robust Porter és még sorolhatnánk a 12-19 Plató fokú IPA söröket amik kikerülnek műhelyükből.

A Rosenberg (Rožmberk) család története II.: Vítektől a Fehér Asszonyig

Ahogyan azt a sorozatunk korábbi részében olvashattuk (ITT), a Vítkovci család legendás, „rózsás” birtokfelosztásánál a mai Rožmberk nad Vltavou környéki területek III. (ifjabb) Víteknek jutottak. 1250-ben eme Rosenberg (Rožmberk) ág aktuális vezetője, I. Wok alapította magát a kastélyt, valamint 1259-ben Vyšší Brod kolostorát is. 1302-ben a Vítkovciak krumlovi ága utód nélkül kihalt és a birtokokat a Rosenbergek örökölték meg. I. Jindřich (Heinrich) élt is a lehetőséggel, és a család központját az előnyösebb helyen fekvő Krummauba (mai Český Krumlov) tette át. Az elkövetkező három évszázad során Krumlov maradt a Rosenberg urak családi fészke. Jindřich kibővítette a várkastélyt, megépítette az első Szent Vitus-templomot, és neki köszönhető a történelmi belváros (Parkán) főterének a kialakítása.

A Rosenberg (Rožmberk) család címere

Bohemia Sörkonyha Pécs városában

A fővárosban élők sokszor hajlamosak arra, hogy azt feltételezzék, minden új és jó csak Budapesten történhet meg. Nincs ez másként a cseh kisüzemi sörök dicsőséges magyarországi bevonulásával kapcsolatban sem. Csak kevesen tudják, hogy miközben éppen csak elkezdtek működni az új budapesti csehes vendéglátóhelyek, addig Pécsett, a mediterrán hangulatok városában már 2011 tavaszától kezdve nyitott ajtóval várta a minőségi cseh sörökre és ételekre vágyó közönségét a Bohemia Sörkonyha. Eme neves műintézmény bátran állíthatjuk, hogy mind a mai napig Magyarország egyik leghangulatosabb sörözője-vendéglője. Mi a Csehország nem csak Prága írói-szerkesztői az elmúlt hét folyamán tettünk látogatást Dél-Dunántúl eme cseh sörközpontjában, és beszélgettünk a hely fiatal gazdájával, Hovorka Tamással.
Csehes söröző Pécs belvárosában

Csehországi pirulaszedési szokások, avagy minden esetben gyógyító szer-e a gyógyszer?

Csehország egyike a világ legnagyobb gyógyszerfogyasztó országainak. Amíg Svédországhoz képest csak harmadannyi keskeny spektrumú, azaz célzott antibiotikumot írnak fel a cseh orvosok, addig a széles spektrumú, azaz a több kórokozó csoportra ható, de leginkább csak a súlyos, életveszélyes állapotban lévők számára indokolt antibiotikumokból tizenötször gyakrabban szedetnek be az emberekkel. Mindezt annak ellenére teszik, hogy pl. az egyszerű vírus okozta légúti fertőzésre, vagy akár egy kisebb hasmenésre előzetes vizsgálatok nélkül felírt antibiotikumok hozzájárulnak a baktériumok gyógyszerrezisztenciájának kialakulásához.
Egy kanál egészség?

Mátyás király csehes tükörben III. rész – Mátyás küzdelmei az utóda ellen és még néhány szó

Ahogyan azt az előző cikkünk végén olvashatták, Mátyás király immáron letudta a belső és külső fenyegetést, azonban II. Jagelló Ulászlóval, az új cseh királlyal patt helyzetbe került. Egy ideig főként diplomáciai csatározások, béketárgyalások, alkudozások követték egymást, amelyek nem vezettek túl nagy sikerhez. Ráadásul II. Ulászló (csehül Vladislav Jagellonský) már nem huszita, hanem katolikus vallású volt, így innentől számítva Mátyás már nem számíthatott a pápai Szentszék támogatására sem a cseh trónért folytatott harca során. 
II. Ulászló

Mátyás király csehes tükörben II. rész – Mátyás a magyarok királya és a csehek ellenkirálya

1458-ban Mátyás, az ifjú magyar király még mindig küzdött az előde által országkormányzónak kinevezett Jiškra ellen, aki időközben a magyar trónt IV. Kázmér lengyel királynak ajánlotta fel. A vele folytatott csatározások, akárcsak Mátyás apósának a huszita Podjebrád György királynak a Cseh Királyságban zajló huszita zsoldoscsapatok elleni harcai csak jó pár év múlva fejeződnek be, de ez már más történet. Mátyás egészen első felesége, Podjebrád Katalin igen korai, 1464-ben bekövetkezett haláláig jóban volt apósával, ezt követően a helyzet azonban hamarosan megváltozott. A mindössze 15 éves királyné, aki egy évvel korábban lett királyné, fiú utódot szült a királynak, de mind ő, mind a gyermek belehalt a gyermekágyi lázba.

Podjebrád György és Mátyás

Mátyás király csehes tükörben I. rész – Történelmi előzmények

525 évvel ezelőtt, 1490. április 6-án hunyt el I. Mátyás, Corvin Mátyás, Matthias Corvinus, Mathias Rex azaz a mi igazságos Mátyás királyunk. A Csehország nem csak Prága oldalain egy rendhagyó három részes cikksorozatban szeretnénk megemlékezni egyik legközkedveltebb és kétségtelenül legismertebb uralkodónkról, természetesen a magazinunk profiljából adódóan részben csehes szemmel. Már a gyermekkorunkban is sok mesét, legendát olvashattunk Mátyás királyról, később pedig tanulmányaink során megtanulhattuk valamennyi fő dicső tettét, életének jelentősebb történéseit. Mégis talán csak kevesekben tudatosult, hogy pályafutása igen sok szálon fonódott össze a Cseh Királysággal, a csehek, morvák történelmével. Persze az ő szemszögükből nézve nem annyira pozitív a mi kedvelt történelmi alakunk megítélése, de feltétlenül érdemes megismerni a másik oldal véleményét is. Először azonban muszáj egy kis történelmi meglapozáson átesnünk, amelyek nélkül nem biztos, hogy érthető lenne Mátyás szerepe és jelentősége.
Mátyás a csehek koronázatlan (ellen)királya

Idézet és pár kép XXVI. - Milan Kundera: A lét elviselhetetlen könnyűsége

86 évvel ezelőtt, korántsem április elsejei tréfaként született Milan Kundera, a cseh származású, de már 40 éve Franciaországban élő, s magát elsősorban franciának tartó dráma- és regényíró, költő, esszéista. A számtalan irodalmi díjjal kitüntetett írót a kortárs regényírás legnagyobb alakjának tartják és munkásságáért az irodalmi Nobel díj várományosai közé sorolják. A cikkünkben szereplő idézetek az egyik legismertebb művéből származnak. „A lét elviselhetetlen könnyűsége” címet viselő regényét Kundera már több mint 30 évvel ezelőtt, egész pontosan 1984-ben írta, de a mondanivalója sok tekintetben ma még aktuálisabb mint valaha. A regényből 1988-ban készült amerikai film Philip Kaufman rendezésében, Daniel Day-Lewis és Juliette Binoche főszereplésével.

Milan Kundera

Akkor és most 28. - Prága – Bepillantás a Fortepan archívumába, mai képpárokkal

Az archív fényképek szerelmesei előtt nem ismeretlen a www.fortepan.hu oldal, azaz Fortepan on-line fotóarchívum, ahol csaknem 50 ezer, különféle adományozók által felajánlott, majd önkéntesek munkája révén bedigitalizálásra és bemutatásra került felvétel található. Természetesen a fényképek túlnyomó többségét Magyarországon fotózták, de az adatbázisban a számtalan külföldi mellett, sok száz Csehországban készült képet is megtalálhatunk. Az Akkor és most sorozatunk jelen részében a Fortepan képei segítségével Prágába látogatunk, ahol bemutatjuk egy-egy műemlék egykori és mai látványát. Emellett mindenkit biztatunk arra, hogy látogasson el a Fortepan honlapjára és böngészgessen a sok-sok remek felvétel között!

Wallenstein- (Valdštejn) palota - 1908, Foto: Fortepan / Schoch Frigyes

Nagyböjti vasárnapok, valamint az új élet, az egészség és a bőség varázslás 40 napja

Legutóbbi gasztronómiai cikkünkben nagyböjti ételeket mutattunk be, most pedig térjünk vissza magához a nagyböjthöz és a csehországi böjti néphagyományokhoz. Tudták, hogy a cseh és a morva vidékeken minden böjti vasárnapot megünnepeltek, és minden vasárnapot egy rá jellemző névvel illettek? Hamarosan megismerkedünk ezekkel a ma már különlegesnek tűnő szokásokkal.

Virágvasárnap

Csehország természet-, tájvédelmi területei XIV. - Jizerské hory

Csehország északi részén az Óriás-hegység szomszédságában, a lengyel határ mentén fekszik a Jizerské hory tájvédelmi terület. Az itt található hegyvidéki-hegylábi vidéket már 1968-ban védelem alá helyezték. A maga 368 négyzetkilométer kiterjedésével egyike Csehország közepes méretű tájvédelmi területeinek. Déli határa Jablonec nad Nisou elővárosi részéig, illetve Tanvald városkáig tart egy nyúlfaroknyi kis kiöblösödéssel Zlatá Olešnice irányába. Keletről a Jizera folyóhoz igazított cseh-lengyel államhatár, északról Nové Město pod Smrkem és Hejnice települések, míg nyugatról főként a kerület fővárosa, Liberec külterületei határolják.
Erdők, mezők, rétek, virágok

Žďar nad Sazavou: Könyvmúzeum

Žďar nad Sazavou – vagy ahogy a köznyelvben gyakran nevezik, Žďar – a Sázava-folyó völgyében, a Žďár hegy lábánál a Brnót Prágával összekötő vasút mellett fekszik. A település Csehország középső részének egyik fontos kulturális helyszíne, a Vysočina kerület negyedik legnagyobb városa. Egykor a közelben húzódott a történelmi cseh-morva határ, így a település védelmi szerepet is ellátott. A könyvmúzeum könnyedén elérhető, mindössze a városból kell észak felé kifelé menni. A Zöld Hegy lábánál, a Sázava folyóba betorkolló, és itt a Konvent halastóvá felduzzasztott Stržsky patak mellett haladva érjük el a múzeumnak helyet adó egykori ciszterci kolostort, mai kastélyépületet. A területre belépve egy óratorony fogad minket, majd tovább haladva eljutunk a híres barokk építész, Santini által tervezett Nagyboldogasszony-templomig, pontosabban „kis bazilikáig (basilica minor). Innen már teljes egészében élvezhetjük a XVIII. századi kastély látványát is.
Az egykori kolostor, ma kastély és csodás környezete