Zarándokút Prágából Hájekbe

Aki megfordult már Prágában a Strahovi kolostor csodás Szűz Mária mennybemenetele-templománál, illetve a Loretánál, az talán nem is sejtette, hogy egyben egy régi zarándokút kezdő állomásánál áll. Egy olyan zarándokútnál, amelynek 20 megállóját egykoron egyforma kialakítású, magas kőstáció, s egyben képfülke jelezte. Ez a Poutní cesta Hájek, azaz a Hájek zarándokút, amely a közép-csehországi kerületben fennmaradt három egykori barokk zarándokútvonal közül a legfiatalabb, de a stációk méreteit tekintve a legimpozánsabb.

A fehérhegyi stáció

Cseh kisüzemi sörfőzdék 12 – Közép-Csehországi kerület 1.

Időben hosszúra nyúló sorozatunkban már csak két csehországi kerület (mondhatni megye) kisüzemi sörfőzdéivel nem foglalkoztunk. A kettő közül az egyik a csodálatos Prága városát körülölelő Közép-Csehországi kerület, a Středočeský kraj. Akárcsak a cseh fővárosban, úgy a közvetlen környezetében is gomba módra szaporodnak a kisebb-nagyobb sörfőzdék, jelenlegi számuk egész pontosan 43, amelyből 11 sörgyárnak minősül, míg 32 kisüzemi sörfőzdének. A nagyobb méretű sörgyárak a következők: Bakalář, Ferdinand, Herold, Hubertus, Klášter, Lobkowicz, Nymburk, Kozel, Podkováň, Únětický és a Královský pivovar, más néven a Krušovice. Ugye milyen ismerős nevek, nem csoda, hiszen a legtöbb sörgyár termékei megtalálhatóak egy-egy budapesti söröző stabil kínálatában is. De most ne foglalkozzunk velük, jöjjenek a kicsik, nagy számuk miatt természetesen több részletben.

Chýně - Pivovarský dvůr

Idézet és pár kép XXXIV. - Jiří Kratochvil: Kushadj, bestia!

Jiří Kratochvil 1940 januárjában született Brünnben. Ahogyan azt látni fogjuk a karrierje szempontjából talán nem is „választhatott” volna erre az eseményre rosszabb időpontot. A tehetséges fiatalember 1963-ban végezte el a Prágai Károly Egyetem filozófiai fakultását, majd ezt követően tanárként és archiváló munkatársként dolgozott. Megbecsült értelmiségi pályafutásának azonban hamarosan vége lett hiszen 1968-ban, a Prágai tavaszt követően, az alig 28 éves ifjút rendszer ellenessége miatt a „normalizálás” korszakát élő kommunista Csehszlovákiában évtizedekre tiltó listára tették. Csak a végzettségétől igen távol eső munkát vállalhatott, így lett az elkövetkező húsz évben egyebek között darukezelő, segédmunkás, éjjeliőr, telefonkezelő, fűtő. Mindez azonban nem gátolta meg Kratochvilt abban, hogy élményeit, gondolatait papírra vesse, ám a regényei kiadására még sokáig várnia kellett. 1989-ben, a bársonyos forradalom fémjelezte rendszerváltás éve után jött el végre a régen várt idő, mikor hivatásos íróként is a nyilvánosság elé léphetett. 

Jiří Kratochvil

Séta a Lány-i kastély parkjában

Mindenek előtt érdemes leszögezni, ezúttal sem a gyengédebb nem képviselőiről szól írásunk, hiszen a Prágától nyugatra mintegy 40 km-re fekvő Lány városkának természetesen nincs köze a lányokhoz, sőt! Amint azt látni fogjuk a kicsi település s kastélyának története jóval inkább kötődik az ország sorsát igazgató nagy hatalmú férfiakhoz és kevésbé a hölgyekhez. 

A Lány-i kastély

Csehország drón „szemmel”

Amióta világ a világ az ember törekszik környezete felfedezésére, és a látottak rögzítésére. Kezdetben csupán rajzokon örökíthette meg mindazt amit a két szemével látott, majd a technika fejlődésével már bővebbé váltak a lehetőségei. Ma, az okos telefonok korában a fényképezés, a mozgókép felvétel készítés már nem ördöngösség, sőt nem is úri huncutság. Szinte a napi élet részeként fotózunk, videózunk persze különböző minőségben, mindenki a maga tehetsége, technikai háttere, lelkesedése szerint. Folyton keressük a lehetőséget, hogy egy-egy témát olyan szemszögből láthassuk és láttathassuk amely csak keveseknek adatik meg. Az elmúlt pár évben a korábban csak katonai célokra használt pilóta nélküli repülőgépek, közkeletű nevükön a drónok váltak a filmezők új kedvenceivé, hiszen ezek a kamerával felszerelhető masinák ma már megfizethetőek, aránylag könnyen kezelhetőek és használatuk révén olyan látványban részesülhetünk, amely eddig csak a madaraknak adatott meg.



A (dačicei) kockacukor története

"Hány cukorral a kávét?" - hangzik el nem csupán Tandori Dezső versében ez a rövidke kérdés, hanem nap mint nap sok százezer alkalommal a konyhában, ebédlőben, kávézóban, étteremben és megannyi más helyen. És ekkor még csupán Magyarországról beszélünk, hiszen szerte a világban felbecsülhetetlenül sokszor érdeklődnek ily módon az éppen kívánt cukor mennyisége felől. De miért is olyan természetes számunkra ez a hány cukorral kérdés, amikor alapvetően egy kristályos, mondhatni homok szerű anyagról beszélünk? A válasz persze egyértelmű, hiszen még a mai mézzel, mesterséges édesítőszerrel tarkított, kis porciókban zacskósított, a „fehér cukrot” amúgy is közellenségnek nyilvánított világunkban is a cukor egyik vezető „mértékegysége” a kocka. Bizony, bizony a kockacukor a mostani cikkünk témája, és hogy mi köze is van Csehországhoz arra hamarosan fényt derítünk. De előbb szóljunk egy pár szót magáról a cukorról, pontosabban annak történetéről.
Kockacukor emlékmű Dačicében


Varázslatos Český Krumlov XXVI. - Krumlovi újdonságok 2016.

Mi a Csehország nem csak Prága írói-szerkesztői már több mint egy évtizede évről évre visszatérünk egyik legkedvesebb, számunkra megunhatatlan cseh városunkba Český Krumlovba. A csodálatos óváros utcáit végigjárva, mintha csak a Krumlovot (is) birtokló egykori dél-cseh nemesi családhoz, a Rosenbergekhez tartoznánk, de legalábbis azok birtok igazgatói lennénk, minden egyes alkalommal szemrevételezzük a változásokat, amelyek többsége szívünknek kedves, de azért akadnak köztük elszomorítóbbak is. Az elmúlt évben különösen sok újdonsággal szembesülhet a városkába visszatérő látogató. Ezeket a változásokat, egy csokorba összeszedve próbáljuk bemutatni mostani képriportunkban. A későbbiekben még részletesebben írunk róluk!
Még a tél folyamán befejeződött a Minorita kolostor felújítása, ahol számos remek kiállítás, mesterségek udvara tekinthető meg.

A Rio de Janeiró-i nyári olimpiai játékok cseh érmesei

Az elmúlt vasárnap éjszaka folyamán, a záró ünnepséggel véget értek a 2016. évi Riói Olimpiai Játékok, és döntően hála a „gyengébb” nemhez tartozó olimpikonjainknak, Magyarország 15 éremmel, köztük 8 arannyal lett gazdagabb. A cseh sportolók ugyan jóval szerényebb eredményt értek el, de mégis feltétlen érdemes megemlékezni mindazokról, akik a dobogó valamelyik fokára felállhattak. Csehország a viadal végeztével az olimpiai éremtáblázat 43. helyét foglalta el (2012-ben még a 19. helyen zárt), egyetlen aranyérme mellett kettő ezüstérmet és hét bronzot szerezve. A cseh sportolók az előzetesen vártnál jóval rosszabbul szerepeltek, a közép-európai országok körében „taroló” magyarok mellett, a szlovákok és a lengyelek is beelőzték őket, mindössze a szintén katasztrofálisan szereplő románokat, valamint az előzetesen várt szintet teljesítő szlovénokat tudták megelőzni. De a vesztesek siratása helyett inkább Hozsánna az érmeseknek! Lássuk tehát, hogy kik voltak az olimpiai játékok legsikeresebb cseh sportolói!

Lukáš Krpálek

Csehországi program ajánlatok nyár végéig és nyári szünet!

Immáron benne járunk a nyár sűrűjében, s mi a Csehország nem csak Prága szerkesztői is türelmetlenül vágjuk már a centit, várva a napot, amikor végre megkezdhetjük a soha nem elég hosszú szabadságunkat. Számunkra immáron hosszú évek óta nem kérdés, hogy a nyár a Csehország eddig általunk nem, vagy kevésbé ismert vidékeinek felkereséséről, felfedezésérő szól. Ugyanakkor reméljük, hogy a saját tapasztalataink alapján született cikkeink sokaknak adtak, adnak egy kis kedvet a cseh-morva tájak felkeresésére. Ezért mindazok számára, akik inspirációt éreznek a július végi, augusztusi csehországi utazáshoz, szeretnénk néhány további kellemes programot is javasolni.
Karlštejn


Cseh kisüzemi sörfőzdék 11/4. – Dél-Morvaországi kerület 4.

Hosszú idő után folytatjuk, és immáron be is fejezzük a dél-morvaországi sörfőzde túránkat. Az első három részben a vidék, a kisebb városok, falvak kisüzemi sörműhelyeit jártuk körbe, most pedig a dél-morva főváros, Brno (Brünn) főzdéi kerülnek sorra. Nem kevés, egész pontosan hét remek kisüzemi sörfőzdéről szólunk, amelyek körbejárása, és valamennyi sörük megkóstolása is több hosszú hétvégés programot biztosíthat a szomjas torkú hazánkfiainak.

Pegas

Idézet és pár kép XXXIII. - Simon Winder: Danubia

Az Idézet és pár kép sorozatunk jelen részének főszereplője egy igazi kakukktojás. A bemutatásra és ajánlásra kerülő regény írója nem cseh, és a témája sem (csak) Csehország. Simon Winder ugyanis Londonban élő britként vállalkozott arra, hogy hosszú éveken át összegyűjtött információi és saját tapasztalatai alapján felvázolja Közép-kelet Európa, pontosabban a Habsburgok kezében összegyűlt területek és az ott élő nemzetek történetét, a kontinens történelmét évszázadokon át sorsdöntően meghatározó család históriáját követve. Winder Danubia című könyvének alcíme (Személyes krónika a Habsburgok Európájáról) már előre jelzi, hogy itt azért ne várjunk hosszadalmas, unalmas, tudományos értekezést. A szerző szinte a lehetetlennel próbálkozva inkább a humor eszközével, közvetlen stílusban ad olykor erősen szubjektív betekintést a tragédiákban, háborúkban, etnikai feszültségekben és más viszályokban gazdag évszázadokba. A humor rész időnként ugyan eltűnik a számos komor, drámai esemény ismertetése mögött, de az író összességében egy igen szórakoztató és felettébb olvasmányos regényt alkotott, amely akár a nyári szabadságunk alatt is a hangulatos társunk lehet.



Óda a párek v rohlíkuhoz!

Csehország számos gasztronómiai specialitással büszkélkedik, mint pl. a korábbi cikkeinkben már bemutatott knédlis ételek, a pacalleves és leves különlegességek, a svičkova na smetaně azaz zöldség mártásos tejszínes bélszín, a hermelín és a vele készült finomságok, a cseh gulyásféleségek és még hosszan sorolhatnánk. (Tessék csak bőszen kutatni a netmagazinunkban, ahol több mint félszáz cseh ételről találhatnak rövidebb-hosszabb leírást, akár étel recepteket is! Csak egy kattintás a gasztronómia szóra a címkéknél és már elő is bukkannak!)

Egy pár párek

150 éve zajlott le a Königgrätzi (Hradec Králové-i) ütközet

1866. július 3-án Königgrätznél, azaz a csehországi Hradec Králové városa mellett a porosz csapatok megsemmisítő vereséget mértek az osztrák haderőre, s ez az esemény közvetve ugyan, de hozzájárult az 1848-49-es szabadságharcot követő osztrák-magyar kiegyezéshez. Rövid cikkünkben erről a haditechnika, stratégia, hadviselés szempontjából is számos érdekességet hordozó eseményről emlékezünk meg.

Königgrätzi csata

Csökkent a bűncselekmények száma // Elégedettek a csehek // Országúti kerékpárosok // Karlovy Vary-i Filmfesztivál

Gőzerővel zajlik a labdarúgó Európa Bajnokság, sajnos immáron a csoportmérkőzéseket követően kiesett cseh válogatott és az egy lépéssel tovább érő magyar csapat részvétele nélkül. Nagy-Britannia lakosságának többsége az EU-ból való kilépés mellett döntött. Terrortámadásokkal próbálja (sajnos sikerrel) megrémíteni ellenségeit az Iszlám Állam. Eme meghatározó jelentőségű hírek mellett ugyan eltörpülnek kicsiny kis cseh hírmorzsáink, mindazonáltal reméljük, hogy némi kis hasznos vagy éppen szórakoztató információt még magukhoz engednek a Csehország iránt érdeklődő olvasóink.



Programajánló: Y.EAST és a 9. Budapesti Cseh Sörfesztivál

Az elkövetkező másfél hét folyamán két csehes vonatkozású fesztivál is megrendezésre kerül hazánkban. Programajánlónkban eme különleges eseményekre szeretnénk olvasóink figyelmét felhívni. Kezdjük először egy családi, kulturális programmal. Az egykori premontrei kolostor csodás romjairól híres Zsámbék, pontosabban a település volt rakétabázisa ad helyszínt a Y.EAST elnevezésű cseh-magyar színházi és zenei fesztiválnak. Június 30. és július 3. között nem kevesebb mint 10 színházi előadást (Csehországból, Erdélyből, Magyarországról), 5 koncertet, számos filmet és egyéb izgalmas programokat tekinthetnek meg az ideérkező érdeklődők.

Irány a Y.EAST

Favorit - a kerékpár!

Közeledik a július és vele a kerékpársport szerelmeseinek éves ünnepe, a Tour de France. De mielőtt folytatnánk cikkünket, engedjék meg, hogy egy személyes élményt meséljek el. Valamikor az 1980-as évek legelején a bátyámnak, aki személy szerint kevésbé lelkesedett a kerékpározásért, mint én, volt egy csodás piros bringája. Mint jóval fiatalabb tesó eleinte még csak a magam kisebb méretű biciklijén ülve álmodoztam arról, hogy egyszer nekem is lesz egy ilyen 28-as kerekű szépségem. De oly sokáig már nem is kellett erre várnom, hiszen néhány évvel később már adódott is a lehetőség. A testvérem végképp ráunt a fárasztó pedálmozgatásra, így letette bicaját a kert egyik zugába, majd egy pár hónapra ott is felejtette. Itt leltem rá a már az elhagyott bringára, majd némi családi belső egyeztetést követően végleg átvettem a gondozását ennek a megunt, csöppet leharcolt, egyik oldalán napszítta, kicsit rozsdás, de még ilyen állapotában is csodás járműnek. Rögvest nekiálltam a felújításának, és hamarosan már büszkén pattanhattam a pompás drótszamaramra.
 
Favorit

Rumcájsz, Manka és Csibészke története, avagy mesék a jičíni Robin Hoodról

Vajon ki emlékszik a hajdanában-danában a magyar televízióban is gyakorta vetített csehszlovák rajzfilm sorozatra, a Rumcájsz kalandjaira? Mi bizony az életkorunkból adódóan nagyon is, még ha nem is feltétlenül az egyes epizódokra, de annál inkább a mese hangulatára, s a kisfilmek bevezető képkockáira. Megboldogult ifjúkorunkban amint megpillantottuk a jellegzetes homokkő sziklákat és madártávlatból Jičín városának főterét már izgatottan vártuk, hogy Rumcájsz, a tréfás kedvű útonálló ezúttal miként is leckézteti meg a gazdag jičíni grófot.
Rumcájsz és családja

Hétvégi ajánlat: Tugendhat-villa kiállítás a FUGA-ban!

Június 13-ig, azaz a mostani hétvégén még megtekinthető a FUGA Budapesti Építészeti Központban (1052 Budapest Petőfi Sándor utca 5.) a Magyar Építész Kamara és a Cseh Centrum közös szervezésében a brnói Tugendhat-villa múltját, felújítását és mai arculatát bemutató kiállítás.
A Tugendhat-villa

A kroměříži Virágos kert újratöltve

2014 szeptemberében adtuk közre cikkünket a Kroměříž csodás városában található Virágos kertről (Květná zahrada), amely az Érseki Kastéllyal és annak parkjával együtt szerepel az UNESCO Világörökségi listáján. Mivel akkortájt még éppen befejezés közelében járt néhány felújítási munkálat, valamint a régen Libosádnak is hívott kert örökre belopta magát a szívünkbe, ezért a napokban újból meglátogattuk. Következzék hát képriportunk, mintegy az ITT olvasható előző cikk fotós kiegészítéseként.
Mediterrán hangulatot áraszt a főépület szárnyai által három oldalról közrezárt udvar.

Pár dolog, amit bárcsak tudtam volna mielőtt egy cseh férfihez mentem feleségül

Az alábbi kis humoros felsorolást Emily Prucha, egy Csehországban élő amerikai hölgy írta. Emily már csaknem 20 évvel ezelőtt érkezett először Prágába. Mint ahogy mindenkit, őt is rögtön megragadta a csodás cseh főváros atmoszférája, szinte utánozhatatlan hangulata. Angol tanítással töltötte az idejét, de egyáltalán nem szerepelt a tervei között, hogy hosszú távra rendezkedjen be oly távol a szülőföldjétől. Ám közbeszólt az élet egy cseh pasi alakjában, és a szerelem minden korábbi elképzelését átírta. Ugyan a szülei és a barátai is elhamarkodottnak tartották a döntését, de hamarosan férjhez ment a fiatalemberhez.



A cseh sörgyárak termékei Magyarországon III. / FRISSÍTVE - A Poutníktól a Zubrig

A cikk eredetileg 2016 májusában íródott. Az évek azonban teltek, a magyarországi sörhelyzet némiképp változott, így a cikk is megérett egy kis frissítésre. Ezeket a frissítéseket vastagított szövegekkel jelezzük.

Folytatjuk, és immáron zárjuk is a cseh sörgyárak termékeinek hazai jelenlétével foglalkozó cikkünket. Az előző részek: A Bakalářtól a Ježekig, A Kláštertől a Poličkáig



A cseh sörgyárak termékei Magyarországon II. / FRISSÍTVE - A Kláštertől a Poličkáig

A cikk eredetileg 2016 májusában íródott. Az évek azonban teltek, a magyarországi sörhelyzet némiképp változott, így a cikk is megérett egy kis frissítésre. Ezeket a frissítéseket vastagított szövegekkel jelezzük.

Folytatjuk a cseh sörgyárak termékeinek hazai jelenlétével foglalkozó cikkünket. Természetesen nem minden esetben rendelkezünk teljes körű információkkal, így ha valaki tud olyan részletekről, amiről mi nem, kérjük jelezze így együtt pontosabbá tehetjük az állapot felmérést. Előre is köszönjük! 



A cseh sörgyárak termékei Magyarországon I. / FRISSÍTVE - A Bakalářtól a Ježekig

A cikk eredetileg 2016 májusában íródott. Az évek azonban teltek, a magyarországi sörhelyzet némiképp változott, így a cikk is megérett egy kis frissítésre. Ezeket a frissítéseket vastagított szövegekkel jelezzük.

Az elmúlt hétvégén végképp kezdetét vette a sörszezon. A Corvin Sétányon tartott sörfesztivál kínálatában szép számban szerepeltek különféle cseh sörök is, egy kis mintát adva a cseh sörgyárak szortimentjéből. Ez adta az ötletet az alábbi cikkünkhöz. Azonban mindenekelőtt le szeretnénk szögezni, hogy ebben a kis összeállításunkban nem célunk Magyarország összes olyan vendéglátóhelyének felsorolása, ahol egy-egy cseh sörgyár termékeit csapolják vagy üveges kiszerelésben árusítják. Szerencsére egyre több és több helyen találkozhatunk már többségében kiváló minőségű cseh sörökkel, így innentől fogva már mindenki maga döntheti el, hogy a kiszolgálás színvonalát, a vendéglátás minőségét, az árakat és oly sok minden mást figyelembe véve kinek mi tetszik a legjobban. És azt is szeretnénk leszögezni, hogy nem célunk egyetlen söröző-étterem „fizetett” reklámozása sem. A példaként említett vendéglátóhelyek kiválasztása a saját véleményünket tükrözik, mindenki tetszése szerint vitathatja. Viszont tényleges célunk annak a számbavétele, hogy a Csehországban működő ipari méretű, köztük a tradicionálisan regionális szintűnek tartható sörgyárak termékei eljutottak-e már és ha igen, milyen mértékben a magyar fogyasztó közönséghez?




Hradeci Fehér torony // IV. Károly 700 // lelakott házak adatbázisa // Prágai sörfesztivál

A Hradec Králové városában álló híres Fehér torony felújítását végző Chmelík és társai stúdió nyerte a 2016-os év építészeti nagydíját (Architecture Grand Prix). A Cseh Építészeti Társaság által meghirdetett versenyre összesen 51 pályamű érkezett, azaz több mint fél száz rekonstrukciós projektet kellett a szakértő zsűrinek elbírálnia. A győztes Fehér torony felújítása elsősorban amiatt szerezte meg a győzelmet, mert a XVI. századból származó építmény az építési munkálatok során úgy őrizte meg az eredeti történelmi értékét, hogy emellett új funkcióval is gazdagodott.

Fehér torony

700 évvel ezelőtt született IV. Luxemburgi Károly

2016. május 14-én, IV. Luxemburgi Károly német-római császár és cseh király születésének 700. évfordulójára emlékezik Csehország. Az egész éven át tartó programsorozat innentől fogva kapcsol igazán turbó fokozatra. Sorra nyílnak az egykori uralkodó életét, munkásságát, korát bemutató kiállítások, számtalan koncerttel tisztelegnek IV. Károly, „Csehország atyjának” emléke előtt, sőt szeptember elején egy igazi koronázási fesztivált is rendeznek Prága Óvárosában, így idézve fel az egykori ceremóniát. De nem csak Prága ad helyszínt különféle, színes emlékprogramoknak. Brno-tól Karlovy Vary-ig, Jihlava-tól Písekig, Karlštejntől Kašperk váráig szerte az egész országban szinte megszámlálhatatlan mennyiségben kerülnek kisebb-nagyobb „Károly specifikus” események megrendezésre. Aki idén Csehországba látogat, még ha akarná, akkor se tudná elkerülni a IV. Károly emlékév egyik vagy másik programját. De ki volt ez a számunkra talán kevésbé ismeretes uralkodó, és miért is tartják Csehországban ekkora becsben? Lássunk hát róla egy kis háttér információt!
IV. Luxemburgi Károly

Szegény lovag lekvárral (Chudí rytíři s povidly)

Ezt az érdekes fogást nem csak elolvasásra, de elkészítésre is mindenképpen ajánljuk! A regionális konyhák jobbnál-jobb fogásai között keresgélve akadtunk rá Csehország első számú hegyvidékének, az Óriás-hegységnek (Krkonoše) és a hozzá tartozó hegylábi vidéknek (Podkrkonoší) erre az egyik igen egyszerűen és gyorsan elkészíthető olcsó ételére.
Szegény lovag lekvárral

Cseh érmék és bankjegyek

Lehet kicsi, lehet nagy, lehet papír, lehet fém, lehet színes, vagy egy színű, kerek vagy szögletes, külön tárcát vásárolunk a tárolására, örülünk ha sok van belőle, és ahogyan a legújabb kutatások mutatják, szó szerint fájdalmat okoz a tőle való megválás. Már ennyiből is könnyedén rájöhettünk arra, hogy nem másról mint a pénzről beszélünk, pontosabban a pénzérmékről és a bankjegyekről, amelyek használata a mindennapjaink része, még a mai egyre inkább a bankkártyás vagy más elektronikai úton történő fizetést preferáló világunkban is. Európában az euróövezeten túl minden ország még a saját nemzeti fizető eszközét használja és ez nincs másképp Csehország esetében sem. Mivel cseh utazásaink során napi kapcsolat alakul ki a pénzérmékkel, bankjegyekkel így érdemes egy kicsit jobban megismerkednünk velük.
A cseh korona

Akkor és most 34. - Tábor – Žižka tér (Žižkovo náměstí)

Dél-Csehország északi részén van egy város, melynek születésénél nem az aktuális király vagy a helyi nagyúr bábáskodott, hanem egy rebellis hadvezér. 1420-ban a mártírhalált halt katolikus reformer pap Husz János radikális követői, élükön Jan Žižkával a félszemű parasztvezérrel itt, az általuk Tábor-hegyének elnevezett gránitból álló sziklatömb tetején új várost alapítottak, Tábor néven. A korábban csak egy piciny települést rejtő, meredek oldalú sziklatetőt a Lužnice folyó és a Tismenický patak öleli szinte teljesen körbe, tovább erősítve természetes védelmét. A husziták a frissiben alapított településüket jól kigondolt védelmi rendszerrel, kőfalakkal, városkapukkal vették körbe, így biztosítva az itt élők biztonságát. Az új város ugyanis elsősorban a huszita mozgalmat támogató, és abban részt vevő emberek számára nyújtott menedéket.

Tábor főtere maketten