Hustopeče, a mandula városa

A Csehországba gépkocsival utazó magyar honfitársaink Brnóba, Prágába vagy éppen Olomoucba igyekezvén csak igen ritkán térnek le a D2-es autópályáról. Talán nem is sejtik, hogy Brno és a cseh-szlovák határ között mintegy félúton, a sztráda közvetlen közelében fekvő Hustopeče városkája mennyi érdekességet is rejt, melyekért érdemes akár csak egy rövidke kis kitérőt is tenni. A város egyike Dél-Morvaország legöregebb településeinek, hiszen az első írásos emlékek szerint a XIII. században alapították. Birtokosa a kora XIV. századtól a XVI. század második feléig a brnói Králová kolostor volt, majd 1572-ben jött el a várva várt pillanat, a település II. Miksa német-római császártól (I. Miksa magyar király) városi rangot kapott. Az ekkortájt megalkotott címere a mai napig fennmaradt. A város egészen 1848-ig a híres-neves Liechtenstein család birtokában állt, majd ezt követően vált a térség egyik alközpontjává.
Hustopeče főtere a Városházával

Cseh városnevek az USA-ban

„Prágába utazok”, halljuk számtalan alkalommal, s a szemünk előtt természetesen rögtön a gyönyörű cseh főváros jelenik meg a szépséges várával, óvárosával, a történelmi épületek sokaságával, a hívogató sörözők garmadával. Ám ha az Amerikai Egyesült Államokban élnénk, akkor ez a kép már nem lenne ennyire egyértelmű: Prágába, de melyik Prágába? 

Prágai hagyományőrző felvonulás

Milyen egy ideális csehországi hosszú hétvége? Túra ajánlatok.

Magyarország a közelmúltban az országgyűlési választások lázában égett, s úgy tűnik a kedélyek csak igen lassan csillapodnak le. Mi itt a Csehország nem csak Prágán, szintén egyfajta választásra buzdítjuk az olvasóinkat, ám ezúttal egy jóval békésebb téma kapcsán szeretnénk a véleményüket megtudni. Az év folyamán, a hivatalos ünnepek szerencsére sok esetben esnek hétköznapokra, így számos alkalommal fordult, és fordul még elő (akár a soron következő április végi-május eleji hétvégén), mikor egy huzamban akár négy napot is távol tölthetünk hőn szeretett munkahelyünktől. Ezek a hosszú hétvégék kiváló lehetőséget jelenthetnek egy hosszabb-rövidebb út megtételére Csehországban. Három-négy napba természetesen nem férhet bele minden, a programok számát és féleségét muszáj valahogy lecsökkentenünk. Mi most összeállítottunk néhány programféleséget és szeretnénk megtudni, hogy az olvasóink legszívesebben mit is választanának!?

Hát nem csodálatos?

Magyarosan – angolosan hangzó cseh településnevek

A minap az egyik ismert felnőtt szórakozást (magyarul pornó filmeket) nyújtó oldal világszerte félszáz olyan település felnőtt lakosainak biztosított élethosszig tartó (!) prémium, azaz minden extrát (reklámmentesség, 4K felbontás, VR stb.) biztosító tagságot, mely falvak, városkák neve angolul valamiféle szexuális vagy más hasonló, alap esetben nem éppen úri szalonban használható jelentéssel bírnak. A nevek között szerepel a Tit nevű algériai városka, a brit Penistone, az amerikai Fort Dick, vagy éppen a német Petting, a francia Breast, illetve az orosz Gay is, szinte mondani sem kell, hogy miért. 


Horní Police, a kedvezményezett település

Húsvétolás Csehországban

Netmagazinunk hat éves fennállása óta minden évben írunk a Húsvétról, és ahogy tapasztalhatták, az eddigi években főként a tradíciókat, az ünnephez kapcsolódó szimbólumokat, a pogány és a keresztény szokásokat mutattuk be. Most úgy gondoltuk, hogy inkább azokat a programlehetőségeket mutatjuk be, amelyek tárt karokkal várják az ünneplő cseheket és Csehországba látogatókat.
Húsvéti hangulat

Sós aprósütemény olomouci kvargliból!

Az olomouci kvargliról, erről a nagyon karakteres ízű és illatú szagos sajtról többször írtunk már oldalainkon, és mindenkit buzdítottunk a megkóstolására, sőt belőle valami finomság elkészítésére is. Aki még nem olvasta korábbi, róla szóló cikkeinket, annak néhány szóban bemutatjuk a tvarůžky néven is ismert, alacsony zsírtartalmú, érlelt sajtot, amely már a XVIII. században is igen nagy népszerűségnek örvendett nemcsak szülőhelyén a Morva vidéken, hanem onnét jóval távolabbi helyeken is. Ezt az eredet védett cseh sajtot itthon Magyarországon is meg lehet vásárolni, bár lehet, hogy ez egy kis utánajárást igényelni fog.

Kvargli kenyérrel

Emléktábla avatás Dobřanyban Ormai Norbert az első aradi vértanú szülőhelyén

2018. március 12-én a cseh sörfőváros. Plzeň közvetlen szomszédságában fekvő Dobřany városában egy magyar szempontból is fontos eseményre került sor. Martin Sobotka, a városka polgármestere és Balogh Csaba, a külgazdasági és külügyminisztérium államtitkára leplezte le Ormai (Auffenberg) Norbert honvéd ezredes, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc mártírjának emléktábláját. Az iskolai történelemkönyvekből jól tudjuk, hogy Julius Jacob von Haynau osztrák császári tábornok, a magyar forradalom és szabadságharc leverésének fővezére, a bécsi kormány magyarországi teljhatalmú megbízotta 1849. október 6-án 13 vértanút végeztetett ki Aradon. Ám azt csak kevesen tudják, hogy eme tragikus nap előtt, és után további három honvédtiszt is a „véreskezű hóhér” áldozatává vált ugyancsak Arad városában. 

Emléktábla avatás

A XXVIII. Arany Sörpecsét verseny – tovább erősödnek a kisüzemiek!

A múlt héten rendezték meg a Pivní pečeť (Sörpecsét) nevezetű nemzetközi sörminősítő versenyt, immáron huszonnyolcadik alkalommal. A helyszín, a tavalyi évhez hasonlóan most is České Budějovice városa volt, ám ezúttal nem a Vásárvárosban, hanem a Gerbera Kultúrház Budvar Arénája adott helyet az eseménybek. A szervezők idén már előre közölték a résztvevők számát, összetételét, így tudni lehetett, hogy összesen 245 sörgyár küldte el a vetélkedőre az összesen több, mint ezer palackozott sörét. A sörműhelyek többségét természetesen Csehország adta, ám ezúttal is valóban az egész világ képviseltette magát az eseményen, hiszen szlovák, német, spanyol, chilei, holland, osztrák, kazah, orosz, ukrán, ír, belorusz, lengyel, japán, belga, egyesült államokbeli, norvég sörfőzdék egyaránt szerepeltek a benevezett sörfőzdék között. És emellett természetesen Magyarország számos kisüzemi sörfőzdéje is próbára tette magát a versenyen, így a zsűri megkóstolhatta a Bigfoot, a Fóti, a Guri, a Kecskeméti Sörmanufaktúra, a Mályi, a Serforrás, a Stari, a Szarvasi, a Szent András, valamint a Vaskakas sörfőzdék söreit is.

Sörpecsét 2018

Cseh és szlovák filmkarnevál – 2018 . február 21-25. - Beharangozó

A tavalyi év önálló Cseh Filmkarneválját követően idén újra együtt, Cseh és Szlovák Filmkarnevál keretében kerülnek bemutatásra a legújabb cseh, szlovák, vagy koprodukciós alkotások. Emellett Jiří Menzelt is köszöntik 80. születésnapja alkalmából, valamint megemlékeznek a közelmúltban elhunyt nagyszerű szlovák színészre, Marián Labudára is. A 2018. február 21-25. között megrendezésre kerülő, a Filmes utazás a cseh és szlovák történelemben alcímet viselő esemény főtámogatója, immáron hagyományosan a Staropramen sörgyár. A filmvetítésekre szintén a megszokott helyszínen, a Toldi Moziban kerül sor. 2018-ban a cseh és szlovák nemzet több fontos évfordulóra is emlékezik. Száz éve jött létre Csehszlovákia, nyolcvan éve írták alá a müncheni egyezményt, hetven éve történt meg a kommunista hatalomátvétel, ötven éve indultak el a prágai tavasz néven ismert politikai változások, illetve huszonöt éve született meg az önálló Csehország és Szlovákia, így nem csoda, hogy a filmesek is kiemelten foglalkoztak ezekkel a jubileumi témákkal.

Masaryk

Idézet és pár kép XXXVII. - Egon Erwin Kisch: Prágai pitaval

A napokban egy antikvárium eldugott sarkában kutatva fedeztem fel egy 60 évvel ezelőtt kiadott könyvet, amely a furcsa Prágai Pitaval címet viseli. Szerzője a prágai születésű Egon Erwin Kisch, a híres „száguldó riporter”, kinek élettörténete bőven megér egy teljes cikket, így erre halálának közelgő 70. évfordulóján sort is kerítünk. Ám addig is tekintsünk bele az említett könyvébe. A címben szereplő Pitaval, teljes névvel Francois Gayot de Pitaval egy a XVII. század végén, XVIII. század elején élt francia író és jogtudós volt, aki a pitavalt, mint irodalmi műfajt megteremtette. De mi a szösz is a pitaval? Nos nem más, mint izgalmas bűnesetek, bírósági ítéletek leírásának gyűjteménye, mondhatni a későbbi krimik vagy még későbbi bűnügyi dokumentumfilmek elődje. Tulajdonképpen afféle szórakoztató szakirodalom, amely a XIX. században és a XX. század elején élte fénykorát.


Egon Erwin Kisch

Petrof, a leghíresebb cseh zongora

Engedjék még hogy egy személyes emlékkel kezdjem a cikkünket. Valamikor megboldogult gyermekkoromban szüleim a közeli ének-zene tagozatú általános iskolába irattak be, ahol egy kisebb felvételit követően egyenesen a „Z” betűvel jegyzett zenei osztály tagja lehettem. Az osztály a jellegéből fakadóan inkább csak lányokból állt, mindössze hatan alkottuk a „kőkemény” fiú brigádot. Hogy ez a számbéli leány fölény vajon jó vagy rossz volt a számunkra azt az olvasóink képzeletére bízzuk, a cikkünk ugyanis egészen másról szól. Az iskolában az első években furulyázni tanulgattunk, és persze szorgalmasan léptünk fel az osztályból formált ének kórussal. Emellett csaknem valamennyiünk választott magának egy hangszert is, mely professzionális használatát legalábbis megpróbálta minél tökéletesebben elsajátítani. Voltak akik a különféle vonós hangszerek mellett döntöttek, de kétségkívül az egyik legnépszerűbb választás a zongora volt.

Petrof

Hivatalos ünnepnapok és más nevezetes napok Csehországban – 2018

Az előzetesen tervezettnél kicsit hosszabbra nyúlt szünetet követően folytatjuk a Csehország nem csak Prága magazinunkat, egy immáron hagyományos cikkel. Minden év elején számba vesszük a cseh állami ünnepnapokat, hiszen az úti programjaink tervezéséhez sok esetben elengedhetetlenül fontos, hogy tisztában legyünk az esetleges bolt, hivatal, posta zárva tartásokkal, vagy akár vasúti, busz menetrendek eltéréseivel. S ahogy azt tavaly is kihangsúlyoztuk, a 200 négyzetméternél nagyobb üzletek már nem nyithatnak ki ünnepnapokon, s idén további szigorítások is várhatók, így a sörös, nem sörös bevásárlásainkat ne ünnepnapokra időzítsük! Ebben az évben Csehországban összesen 250 munkanap lesz, azaz egy átlag cseh jó munkás embernek uszkve 2000 órát kell majd dolgoznia. Mindössze két hivatalos ünnepnap esik hétvégére, így hozzánk hasonlóan a csehek is kiélvezhetik a hosszú hétvégék áldott hatásait. Ám ez egyúttal azt is jelenti, hogy ezeken a napokon az átlagoshoz képest is kevesebb szabad szállás, vagy éppen éttermi szabad hely állhat majd a külföldi turisták rendelkezésére, és ezt a vidéki turisztikai célpontoknál érdemes észben tartani! De eme rövid bevezető után lássuk az ünnepnapokat:

Pf, azaz Boldog Új Évet!

Veselé Vánoce! - A Třebechovicei Betlehemmel kívánunk áldott, békés karácsonyi ünnepeket!

Csehországban a Karácsony az év egyik legszebb és talán legvidámabb ünnepe, telis-tele van olyan szokásokkal, hagyományokkal amelyek segítenek ünneppé varázsolni ezen napokat, persze csak akkor, ha nem hagyjuk magunkat elveszni a részletekben vagy éppen a kötelezőnek vélt teendőkben. A karácsonyi betlehemek is talán ezt az üzenetet közvetítik a számunkra. De, hogyan is teszik ezt?


A Třebechovicei Betlehem

Karácsonyi vásár Csehországban – Brno - 2017

A karácsonyi készülődés egyik kellemes, de egyben fárasztóan kimerítő feladata a szeretteinknek szóló ajándékok megvétele, a karácsonyi ünnephez szükséges, de legalábbis a hagyomány által diktált kellékek (karácsonyfa, díszek, szaloncukor stb.) megvásárlása. Ugyan egyre többen a számítógépjük mögül, vagy az okos telefonjuk segítségével szerzik be mindezeket, ám az emberek többsége még mindig személyesen vesz részt a nagy karácsonyi vásárlásban. Ezért nem csoda, hogy Csehországban (is) minden évben nagyszámú látogatót vonzanak a különféle karácsonyi vásárok, melyek közül mi idén az egyik legnagyobban, a Brnói Vásárváros területén megrendezett Karácsonyi Vásárban néztünk körül. Íme kis képriportunk, némi szöveges magyarázattal.

A Brnói Karácsonyi Vásár a Vásárváros két nagy pavilonjában került megrendezésre, amely telis-tele volt árusokkal.

Boldog 60. születésnapot Kisvakond!

Rohamosan telnek a napok, ráadásul oly gyors ütemben, hogy időnként túl is szaladunk egy-egy nevesebb eseményen, jelen esetben egy szülinapon. Pedig ez a születésnap igen jelentős, hiszen az ünnepeltje sok millió gyerkőc életébe hozott, és hoz a mai napig is derűt, kedves tanításokat a jóról, rosszról. Persze jelen esetben nem egy emberről beszélünk, hanem egy rajzolt kisállatkáról, melyet élő formájában már kevésbé szeretünk, s jellegzetes nyomokat (túrások) hátrahagyó felbukkanásával az ápolt pázsitok gazdáira a sikító frászt hozza rá. Bizony immáron 60 éves a Kisvakond, avagy eredeti nevén a Krtek, illetve becézett alakjában a Krteček!


Boldog születésnapot!

Jövőre a 90. születésnapját ünnepli a Brnói Vásártársaság!

A Brnói Vásártársaság Közép-Európai Kiállítási Központja, cseh nevén a Veletrhy Brno, jövőre immáron a 90. születésnapját ünnepli. Ez emberéletben mérve is egy igazán tiszteletre méltóan hosszú idő, de a Vásárvállalat szép kora ellenére nemhogy fárad, és lassul, hanem egyre dinamikusabban fejlődik. Az idei évben nem kevesebb mint 11 kiemelkedő vásárt rendeztek, amelyen a sok-sok hazai kiállítón túl jelentős számban képviseltették magukat külföldi vállalatok is.





2017 a barokk éve Csehországban II. – a barokk építészetről és a cseh barokkról röviden

Ahogyan azt a Csehországot idén felkeresők is megtapasztalhatták a 2017-es esztendő a barokk jegyében zajlik. Barokk kiállítások, barokk koncertek, barokk fesztiválok, barokk barokk hátán elsősorban a Cseh Turisztikai Hivatalnak köszönhetően. Az országos turisztikai szervezet ebben az évben ugyanis a barokk stílust jelölte ki, mint olyan központi témát, amely köré a legfontosabb turisztikai eseményeit, programjait felfűzi. Ezen programoknak a többsége ugyan már lezajlott, de természetesen a barokk műemlékek, maguk az építészeti és egyéb művészeti remekművek nem csupán most tekinthetők meg, barokk zene sem csak most hallgatható így érdemes többet megtudni a barokkról és azon belül is a csehországi barokkról. Mi ebben a cikkben főleg az építészetre koncentrálunk, tesszük ezt azért, mert pl. a cseh barokk zeneszerzők nevei (Brixi, Mazák, Vojta, Vodňanský, Biber, Černohorský) és művei vélhetőleg igen keveset mondanak a magyarok számára. Azt azonban mindenesetre leszögeznénk, hogy a csehországi barokk zeneművészet, szobrászat, festészet számtalan remekművel gazdagította a világot.
Egy tipikus barokk templom belső

Egy pohárka cseh whiskyt? De még mennyire!

Közismert tény, hogy Csehország a sör hazája. Aki minőségi cseh alkoholos terméket kíván fogyasztani az elsősorban ezt a maláta-komló-víz-élesztő alapú italféleséget keresi, ám a sört kevéssé vagy egyáltalán nem szerető fogyasztóknak sem kell jóféle hazai nélkül maradniuk, hiszen a főként morva borászatok egyre jobb minőségű borokkal lepik meg a fogyasztóikat. Ha valami erősebb cseh itókára vágyunk akkor akár a nálunk is jól ismert Becherovka, vagy a kevésbé ismert Ferneten túl, felmelegíthetjük testünket-lelkünket egy kis tuzemákkal (ezzel a nem túl szofisztikált rumszerű lénnyel), vagy sok egyéb csehországi szeszipari termékkel. Ám mindezek mellett még a csehek, vagy éppen az országot jól ismerő külföldiek többsége se tudja, hogy van egy további italfajta amelynél a „Csehországban készült” felirat egyben a nemzetközi szinten is elismert kiválóságot is jelzi. Ez pedig nagy meglepetésre nem más, mint a whisky.

Hammer Head és Gold Cock a cseh ütős whisky páros

Az új lošticei kvargli múzeum képekben

Pár évvel ezelőtt amikor az Olomouctól észak–nyugati irányban, mindössze 30 km távolságra található Loštice városkájában, a sokak által ismert híres kvargli szülővárosában jártunk a gyár udvarán még csak egy kisebb épületrészben tekinthettünk meg egy kis múzeumot. Mára egy komplett épületszárny alakult át interaktív, attraktív bemutatóközponttá, múzeummá, ahol az Olomoucké tvarůžky, azaz a kvargli eredetéről, a lošticei sajtgyártás történetéről, az A.W. nevet viselő sajtgyárat alapító, és mai napig is működtető Wessels család múltjáról, a kvargli jelenlegi felhasználási lehetőségeiről kaphatunk kimerítő információt. Az épületrész két szintjén nem csupán képeket, különféle sajtgyártáshoz szükséges korabeli eszközöket, térképeket, bútorzatokat láthatunk, de egy kis filmet is megtekinthetünk a kvargli történetéről, sőt letesztelhetjük, hogy mi időegység alatt mennyi sajtot tudnánk készíteni.


A fenséges kvargli

Mi kell egy cseh(es) kisvárosi sörfesztiválhoz? - Prachatice

Idén augusztus közepén volt szerencsénk életünkben nem először, de remélhetőleg nem is utoljára egy igazi cseh kisvárosi sörfesztiválon részt venni. Miközben kellemes órákat töltöttünk el az eseményen, két zamatos sör között elméláztunk: miképp is lehet(ne) egy sörös eseményt oly módon megrendezni, hogy az valóban kiérdemelje a kisvárosi sörfesztivál nevet? Természetesen mindezt csupán a magunk naiv, fesztiválszervezéshez nem értő módján. Tettük ezt azért is, hogy megfejtsük a talányt: vajon miért is érezzük oly kellemesen magunkat ezen kis dél-csehországi városka, nevezetesen Prachatice jeles eseményén? Nos rövidke cikkünkben megpróbáljuk mindezen tépelődéseinket felvázolni, de legalábbis a prachaticei példák alapján megtippelni, hogy mi is kellhet egy hangulatos csehes sörfesztiválhoz? Nézzük végig a fő témákat:

Prachatice főtere

Elhunyt Jan Tříska // Csehország a legegészségtelenebb // Új dínólelet Csehországban // Ázsiai turista tömegek

Az előző hírcsokrunk óta eltelt három hónap alatt számos érdekesség, esemény történt Csehországban, s különösen az elmúlt hetekben értesülhettünk sajnos nem mindig kellemes hírekről. Rövid hírcsokrunkban megpróbálunk az olvasóinknak négy hírecskéről beszámolni, némi szubjektív mondanivalóval fűszerezve.

Jan Tříska

Requiem egy középkori templomért – Guty

Ez év augusztusának elején éppen Csehországot jártuk, amikor a cseh híradásokra pillantva megláttuk a döbbenetes hírt, porig égett a morva-sziléziai Frýdek-Místek körzetében fekvő Třinec városához tartozó, egykor önálló Guty falucska temploma. Persze alkalomadtán adódnak katasztrófák, melyeknek egy-egy épület is a martalékává válik, de ebben az esetben a veszteség jóval nagyobb, hiszen nem egy közönséges templom lett az emberi buta gonoszság áldozata, hanem egy XVI. századból származó gyönyörű fatemplom.

Az egykori fatemplom Gutyban

Varázslatos Český Krumlov XXVIII. - Krumlovi séta - 2017

Törzsolvasóink már megszokhatták, hogy a nyári szünet utáni első cikkeink egyike Český Krumlovról, erről a csodálatos dél-csehországi városkáról szól, amelyet mondhatni nehéz megunni. Ugyan évről évre egyre drágább, egyre több kínai, japán és más nemzetiségű turista özönli el mégis a pompás épületek, a város „középkori” hangulata, összhatása bőven kárpótol minden esetleges kellemetlenségért. Mostani kis cikkecskénkben, mondhatni képsorozatunkban egy kis összefoglalót szeretnénk az olvasóinknak nyújtani Český Krumlov ismertebb és kevésbé látogatottabb helyeiről. 

Kezdjük a sort egy klasszikus képpel: vártorony, a Szent Jodocus-templom, jobbra az egykori jezsuita rendházzal, egy kép, amelyet szinte minden idelátogató turista elkészít egyszer.

Hétvégi programajánló: Y.EAST

A hosszúra nyúlt nyári szünet után hamarosan újraindul a Csehország, nem csak Prága oldalunk, de addig is egy kis javallat arra, hogy mivel is töltsük el a soron következő hétvégénket! Higgyék el, megéri! Irány a Y.EAST!



Itt a meleg, itt a nyár, irány Csehország! - Programajánló!

Ezen a nyáron sajnos technikai problémák, a munkáink sokasága és úgy összességében az élet nem éppen egyszerű volta miatt csak kevés alkalommal tudtunk, és tudunk cikkekkel szolgálni olvasóink számára, de remélhetőleg ősztől már vissza térhetünk a régi kerékvágásba. De az olvasni való hiánya még inkább abban erősíthet meg mindenkit, hogy ha tehetik érdemes felkeresni Csehországot. A személyes tapasztalatokat ugyanis pótolhatja semmi! Irány tehát nem csak Prágáról, hanem a cseh vidék is! Ehhez most, afféle kedvcsinálóként szeretnénk néhány csehországi programról hírt adni, melyekre július végén, illetve augusztus hónapban kerül sor.

Ismerd meg a chodokat!

2016 leglátogatottabb csehországi látványosságai

A napokban elkészült a Czech Tourism listája Csehország 20 leglátogatottabb turisztikai látványosságairól. A listán nem éppen meglepetésre a prágai célpontok dominálnak, hiszen a cseh főváros az ország legfőbb vonzereje, évente sok millióan keresik fel akár munka, akár szórakozás céljából. Azt is hozzátennénk, hogy a lista nem csak a külföldi turistákra vonatkozik, hanem az igen nagy számú belföldiekre is. Ez az oka annak, hogy számos állatkert, fürdőhely szerepel a TOP 20-ban. Lássuk hát a leglátogatottabb csehországi helyeket:



Cseh-lengyel határmenti villamosvonal // Škoda Karoq // Orloj felújítása // Gott és Ramstein

A cseh pástétomokról szóló cikk előtti írásaink igencsak szomorúra sikeredtek, mivel a Heydrich-elleni merénylet és az azt követő tragikus megtorlást bizony nem egy klasszikus cseh filmvígjáték témája. Most azonban következzék egy fokkal könnyedebb műfaj, a hírek, melyet a szokásunktól eltérően egy kicsit lazábban tálaljuk fel az olvasóinknak. Tekintettel arra, hogy már régen nem adtunk hírt, így bőséges a választék, mégis most csak az elmúlt másfél-két hónap híreiből csipegetünk.



Pástétomok, ahogy a csehek szeretik I.

Kezünkbe akadt egy szuper, „szélesvásznú” szakácskönyv, amely a cseh konyha legjobb ételeit mutatja be. A hagyományos levesek, sült húsok, bramborákok, mártások, knédlik mellett egy gusztusos pástétomon akadt meg a szemünk. Hmm, pástétom! Ez a praktikus és finom eledel valamiért kevésbé terjedt el nálunk, mi magyarok inkább a felvágottakat istenítjük ha hideg falatokra vágyunk. Ellenben a csehek nagy kedvencei a pástétomok, az üzletek hűtőpultjaiban sokfélét megtalálhatunk belőlük és egyre nagyobb a kínálat a konzervgyárak termékei között is. Egyikük-másikuk jóval túllépve a hagyományos májkrémek kereteit, egyre változatosabb ízesítésekkel kényeztetik az ínyenc falatokra, változatosságra vágyó fogyasztókat. Megtalálhatók a füstölt hússal készített, zöldfűszerekkel megbolondított, borral pikáns ízűvé varázsolt, mandulás és vörösáfonyás pástétomok, de hosszan sorolhatnánk még a különféle változatokat.


Kacsamájas pástétom

Operation Anthropoid, „az emberszabású hadművelet” IV. rész. - A merénylet utóélete, filmes feldolgozása

A Heydrich elleni merénylet értelméről a mai napig megoszlanak a vélemények, és ez már csak így is marad. Egyes megítélések szerint a brit földön működő cseh emigráns kormány, élen Edvard Beneš miniszterelnökkel értelmetlenül, a várható következmények reális megbecslése vagy szimplán annak tudomásul nem vétele mellett, a cseh ellenállás kérése ellenében döntött a Heydrich elleni merényletről, és tartott ki mellette. Tény, hogy hiába sikerült a célpont megsemmisítése, a németek reakciója, a totális büntetőhadjárata, százak legyilkolása, két falu teljes megsemmisítése minden előzetes várakozást meghaladott. A cseh ellenállás elképesztő veszteségeket szenvedett, a lakosság rendkívüli terrort élt át, s mindeközben Heydrich helyét látszólag könnyeden pótolták Kurt Daluege Obergruppenführerrel, aki Adolf Hitlerrel és Heinrich Himmlerrel a háttérben a legnagyobb vérontásokra parancsot adott. Egyetlen, ahogy a történelem mutatja, pótolható náci tiszt halála megérte az összes azt követő tragikus áldozatot? 


Operation Anthropoid, „az emberszabású hadművelet” III. rész. - A megtorlás

Folytatjuk az Operation Antropoid avagy a Heydrich elleni merénylet 75. évfordulójáról szóló cikksorozatunkat. Magáról a merényletről az első részben ITT, az előzményekről pedig a második részben ITT olvashatnak. Most pedig következzék a merényletet követő tragikus eseménysorozat rövid felvázolása:

Jan Kubiš és Jozef Gabčík