Irena Dousková 2006-ban megjelent
könyve, az Anyegin ruszki volt, egy korábbi művének az „Év könyve”-vé (2002)
választott Weöres Csepel folytatása. Az olvasók ugyanúgy Helena
Součková, az immáron végzős gimnazista lány szemszögéből
ismerkedhetnek meg a 80-as évek közepének Prágájával, a Gustáv
Husák (a csehszlovák Kádár János) vezette „normalizált”
szocialista ország légkörével. Humor, szatíra, mélabú és
melankólia egyaránt jellemzi ezt az egyszerre könnyed és
elgondolkodtató regényt.
A mű magyar nyelvre ültetése során a fejezetcímekhez, Csoma Borbála remek fordítói megoldásként a szocialista éra magyar zeneszámaiból választott egy-egy címet vagy rövid idézetet:
Irena Dousková |
1. Valóság nevű nagybátyám. 2.
Számos aktíva szívja és fújja a cigarettát. 3. Már megint csak
őt látom mindenütt. 4. Légy kedves, úgy szeretném. 5. Csak a
gázgyár esett rám. 6. Pattanás nőtt az orromon az éjjel. 7.
Totális hányinger fogott el már reggel. 8. Amikor felpofoz a
télapó. 9. Azt hiszed, hogy nyílik még a sárga rózsa. 10. Kör
közepén állok. 11. Fújta a jó öreg, zengett a hangszer. 12.
Nehéz a dolga a katonának. 13. Mi fáj? Gyere mesélj! 14.
Belehazudott a szemembe. Kinyílt a bicska a zsebembe'. 15. Ha te
így, én is úgy. 16. Szinte felfal a szemével. 17. Nyomomban
vannak a detektorok. 18. Izzad és remeg a patkánykirály. 19. Anyám
azt mondta, hogy boldog légy. 20. Lesben áll egy cápa.
No, ki hány számra és
szerzőre/előadóra ismert rá? Ha nem jutna az eszébe néhány,
akkor gördüljön a cikkünk végére, ahol eláruljuk a megoldást!
Most pedig következzék két rövidebb
kedvcsináló részlet a mindenki számára kellemes olvasmányt
jelentő igazi sikerkönyvből.
„Musilová a múltkor különben
is azt mondta, hogy egészen szép vagyok ugyan, de túl okosnak
látszom, és ez eléggé rontja az összhatást. Okosnak! Én!
Látnia kellett volna, amikor a múltkor az illatszerboltban
vásároltam.
- Azt az óvszert kérem – szóltam az eladónőnek a lehető legközömbösebb hangon. Igyekeztem olyan arcot vágni, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne, de valójában majd kiugrott a szívem. Csakhogy a nő meg sem mozdult, és fura képpel bámult rám. Összeszedtem minden bátorságomat, és megismételtem a kérésemet. A biztonság kedvéért még rá is mutattam, melyik dobozkára gondolok, hogy egyértelmű legyen a dolog. De semmi. Nem értettem, mi a gond. Most mi van, óvszert csak pasiknak árulnak? Vagy csak tizennyolc éven felülieknek? De honnan tudhatná, hogy még nem vagyok tizennyolc? Az eladónő még furcsább képet vágott, mint eddig. A francba, csak nem adom föl az utolsó percben! Aztán végre-valahára megmozdult, és levette azt az apró dobozt, amire mutattam.
- Erre gondolt? - kérdezte. - De hiszen ez Vietnami kenőcs!
Kifizettem a három ötvenet, és az Anděltől egészen hazáig rohantam. Többé be nem teszem a lábam abba az illatszerboltba! Micsoda égés! És folyton ez van. (...)
- Azt az óvszert kérem – szóltam az eladónőnek a lehető legközömbösebb hangon. Igyekeztem olyan arcot vágni, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne, de valójában majd kiugrott a szívem. Csakhogy a nő meg sem mozdult, és fura képpel bámult rám. Összeszedtem minden bátorságomat, és megismételtem a kérésemet. A biztonság kedvéért még rá is mutattam, melyik dobozkára gondolok, hogy egyértelmű legyen a dolog. De semmi. Nem értettem, mi a gond. Most mi van, óvszert csak pasiknak árulnak? Vagy csak tizennyolc éven felülieknek? De honnan tudhatná, hogy még nem vagyok tizennyolc? Az eladónő még furcsább képet vágott, mint eddig. A francba, csak nem adom föl az utolsó percben! Aztán végre-valahára megmozdult, és levette azt az apró dobozt, amire mutattam.
- Erre gondolt? - kérdezte. - De hiszen ez Vietnami kenőcs!
Kifizettem a három ötvenet, és az Anděltől egészen hazáig rohantam. Többé be nem teszem a lábam abba az illatszerboltba! Micsoda égés! És folyton ez van. (...)
(…) Ott fenn a Sztálin-szobornál
néha rágyújtunk egy-egy cigarettára, lenézünk Prágára, és
arról beszélgetünk, hogy milyen rabul ejtő is a szépsége. Fogva
tart, és az ember aztán képtelen magasról tenni erre az egészre,
és elhúzni valahova messzire, pedig tudja, hogy itt úgyis rossz
vége lesz, és hogy bajosan változnak meg a dolgok. Életünk
végéig ebben fogunk vergődni, aztán meg meghalunk, anélkül,
hogy legalább egyszer láttuk volna Párizst. (Míg Prágában
cseszed a rezet, Párizs számodra elveszett.) Kafka „oroszlánkörmű
anyácskának” nevezte Prágát, pedig akkor még tiszta Hawaii
volt itt minden. Épp időben dobta fel a bakancsát, bár a könyvei
arról tanúskodnak, hogy azért már sejtett valamit. De azért így
reggel, cigivel a kezünkben, Sztálin csizmájánál állva a város
fölött, egész jó az ember közérzete. Innen föntről nem tűnnek
olyan tragikusnak a dolgok, és az embernek az az érzése, hogy
mindenen felül tud emelkedni, hogy akár még repülni is képes
lenne, ha akarna, és hogy akármi megtörténhet, még csoda is. Ez
az érzés mindig csak egy pillanatig tart, tíz perc múlva abban a
csempecsodában már mindennek vége, de még így is megéri. Ez a
fő oka, hogy télen-nyáron gyalog járok iskolába, a szatírokkal
teli Letná park ellenére. Zsaruk is nyüzsögnek errefelé, ugyanis
közvetlenül a suli mellett székel a belügy, az is egy
csempecsoda. Érdekes, hogy a zsarukat nem érdeklik a szatírok,
pedig tudnak róluk. De persze nemcsak a Letná nyüzsög tőlük,
szatírok és zsaruk országa ez, az utolsó négyzetméterig. (…)
Irena Dousková: Anyegin ruszki
volt, Kiadó: Kalligram Könyvkiadó, Pozsony, 2009. Fordította:
Csoma Borbála. A verseket fordította: Leszkovszki Anna.
Megfejtések: 1. Cseh Tamás 2.
Cseh Tamás 3. Albert Einstein Bizottság 4. Illés 5. KFT 6.
Fürgerókalábak 7. Cseh Tamás 8. KFT 9. Illés 10. Edda 11. Illés
12. Bikini 13. Metro 14. Bikini 15. Szégyen ami szégyen, de a cikk
írói nem jöttek rá, hogy honnan ez az idézet! 16. Neoton Família
17. Balaton 18. Edda 19. LGT 20. Neoton Família
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése