Magyar katonasírok Rájovban

A Česky Krumlovban járó magyarok többsége nem is tudja, hogy mindössze pár kilométerre északra, a kis, Rájov nevet viselő falu temetőjében honfitársaink fekszenek végső nyughelyeiken. A Moldva völgyében húzódó falu, - amelyet a turisták a közvetlen szomszédságában fekvő Zlata Koruna-ba (közismert turista célpont és vízi turista centrum) vezető útjuk során óhatatlanul is átszelnek - a II. világháború végnapjaiban magyar katonák állomáshelye volt. A Volksturm csapatokkal együtt a térségbe érkezett magyar honvédek a német visszavonulást látva és a közeledő német háborúvesztésre „ráérezve” nehéz dilemma elé kerültek. Ők is meneküljenek a németekhez hasonlóan, vagy álljanak át a helyi lakosság oldalára és legyenek partizánok. Akik az átállás mellett döntöttek azok a továbbiakban a helyi lakosokat védelmezték a végsőkig kitartó SS katonák atrocitásai ellen, valamint részt vettek a helyreállítási, aknamentesítési munkálatokban.

A nyilacska jelzi a falu temetőjét

A Rájovban elhunyt katonák történetéről Kenedli János (az események idején szintén itt szolgáló magyar baka) így számolt be:

„A farmosi lőszerraktárnál teljesítettem szolgálatot és innen menekülés közben kerültem kb. 40-ed magammal Csehországba. Ezen részleg parancsnoka Sugár László alezredes volt, valamint még egy tiszt, Balázs zászlós. 1945. április végén kerültünk Rajov térségébe, ahol a lakosság már kezdte magát felfegyverezni, majd felszólítottak bennünket, hogy vagy adjuk át fegyvereinket, vagy álljunk közéjük partizánnak. Balázs zászlós azt mondta nekünk, hogy álljunk be partizánok közé, mi egyhangúan elfogadtuk és beálltunk.(...)

Mi a község szélén a lakossággal együtt figyeltük a visszavonuló németeket, elfogtuk, lefegyvereztük, majd fegyvertelenül tovább engedtük őket. Egy esetben kb. 200 fő német katonát fegyvereztünk le, akik azonban még az este, 1945, május 5-én felfegyverkezve harckocsikkal visszajöttek. Mi egy ideig védtük magunkat, azonban mivel nehézfegyverünk nem volt, a kilátástalan harcot abbahagytuk és aki közülünk tudott, elmenekült. Én harmadmagammal menekültem el, majd másnap fegyvereinket elrejtve visszamentünk a németek által megszállt községbe, ahol azonnal elfogtak bennünket és kikérdeztek. A falu közepére, egy kis térre vittek bennünket, ahol láttam Balázs zászlós és még két bajtársa valamint 3-4 civil hulláját. Balázs zászlóst meg is néztem és láttam, hogy géppisztolysorozatot kaphatott, mert az arca és teste végig volt lőve (…)” (forrás: Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, V-32000/4.)

Rájovból Zlata Korunába vezető út, jobbra a temető, balra a Moldva

Dr. Mőcsényi Mihály, aki ebben az időben szintén a térségben, a szomszédos Srnín faluban táborozott így emlékezett vissza a rajovi magyar egységre, akikkel éppen a végzetes napon találkozott:

Gergely Mihály szakaszvezető, élt 23 évet

„Ebéd után egy kísérővel elindultunk gyalog – toronyiránt – Rajovba, „felderíteni”. Az utcán magyar katonába botlottunk, aki elvitt a nálam jóval idősebb parancsnokához, Balázs Lajos zászlóshoz. Megtudtam, hogy öten már jó ideje a faluban vannak, és a környékbeli ellenállókkal igyekeznek védeni a lakosságot az SS-ek atrocitásai ellen. Elmondta, hogy a falvakban úgy kétnaponként motorkerékpáron megjelenik egy SS-tiszt, aki másnapra a község főterére rendeli a falu vezetőit, ott előadja követeléseit, és megmondja, hogy legényeivel levetkőzteti és félholtra veri őket, ha nem engedelmeskednek. Mindig találnak kifogásolnivalót, ezért a verés ritkán marad el. Megmondtam neki, hogy mi Srninben vagyunk, sok fegyvert, lőszert hoztunk, szét fogjuk osztani a környék faluinak lakói között. Megállapodtunk, hogy az együttműködés részleteinek megbeszélésére következő nap délelőtt újra találkozunk. Sietve visszatértem Srninbe, hogy felkészüljünk a négy órai rádiózásra. Alig értem vissza, fegyverropogás hallatszott, majd géppisztolysorozatok szóltak a közeli Rajov felől. ” (forrás: http://epiteszforum.hu/del-morva-kaland-mocsenyi-esszek-4)

További szemtanuk visszaemlékezéseiből ismert, hogy Balázs zászlós és emberei a németek támadása során a faluban sáncolták el magukat és amikor azok tüzelni kezdtek a házra, Balázs zászlós kiment a kapu elé, és azt kiáltotta hogy itt magyar katonák vannak. A nemrég még „szövetséges” német katonákat ez nem hatotta meg és a válaszuk egy golyósorozat formájában érkezett. Mind a zászlóst, mind a beosztottjait a házban illetve a ház előtt lőtték agyon.

Cseh-magyar közös sír

A német támadás során összesen 12 személy halt meg, 7 falubeli és 5 magyar katona. Az SS katonák a temetőn kívül földelték el őket jeltelen sírban. Egy pár nappal később, május 11-én a falu lakosai azonban kihantolták az elhunytakat és magyar – cseh zászlófelvonás, valamint a himnuszok eléneklése keretében közös sírba helyezték őket. Egy évvel később emlékművet állítottak a tiszteletükre, amit 1955-ben felújították. A közös sírban Balázs Lajos zászlós (38 éves), Gergely Mihály szakaszvezető (23 éves), Berkes Mátyás tizedes (24 éves), Bense Pál honvéd (24 éves) és Krivjanek György honvéd (24 éves) fekszik. Mellettük említsük meg a velük együtt elhunyt, és eltemetett helyi hősök neveit: Vojtěch Kozák, Josef Fošum, Rudolf Hošek, Tomaš Puffer, Antonín Jindra, Jan Bouček, és Ružena Kozákova.

A magyar delegáció koszorúzása a rájovi világháborús emlékműnél (2004)

Emléküket az utókor megőrizte, és az elmúlt évtizedek során mind a magyarok, mind a csehek sűrűn megemlékeztek a Rájovban elesett magyar hősökről. A Csehországi Magyarok Szövetsége és prágai külképviselet vezetői minden évben a győzelem napján megkoszorúzzák a síremléket. Ha arrafelé járnak, álljanak meg Önök is egy percre és keressék meg a szerencsétlen sorsú emberek sírját a falu kicsiny temetőjében.