Emanuel és Josef Zíma, ketten az Igazak közül

2014. február 21-én pénteken különleges eseménynek adott helyet a Cseh Köztársaság Magyarországi Nagykövetségének épülete. Helena Bambasová cseh nagykövet asszony vendéglátása keretében Ilan Mor, Izrael Állam nagykövete Zíma Miklósnak és családjának átadta a jeruzsálemi Jad Vasem (Yad Vashem) Intézet „Világ Igaza” kitüntetését. A hír röviden csak ennyi, mégis a puszta protokolláris esemény mögött egy drámaian izgalmas történet rejlik, amelyben a főszerepet csehek, magyarok, és szlovákok, zsidók és keresztények „játszották”, példát mutatva a ma és a jövő generációi számára.

A kitüntetés átadása

De kezdjük hát az igaz mesét, hol is máshol mint a kezdeteknél. Emanuel Zíma 1881-ben született az Osztrák-Magyar Monarchia mai csehországi területén, egész pontosan Příbram városában. Az élet úgy hozta, hogy valamikor a múlt század első felében Magyarországra költözött, majd az akkori budapesti Csehszlovák Nagykövetség portása lett. Itt érte 1939 tavaszán Csehszlovákia német megszállása, a náci Németország által igazgatott Cseh-Morva Protektorátus, és az „önálló” fasiszta eszméket követő szlovák bábállam létrejötte, amelynek eredményeképp a nagykövetség is teljesen a németek irányítása alá került. Valójában a német nagykövetség részének lehetett tekinteni. Az épület egy részét a háború során bombatalálat érte, így volt olyan helyiség amelyet már nem használták a tisztviselők.

Emanuel Zíma

Zíma továbbra is az épületben dolgozott, majd a háborús évek során egy alkalommal súlyosabban megbetegedett. A kórházban ahol felgyógyították találkozott egy zsidó doktorral, bizonyos Flamm Máriával. Mivel a doktornő megkülönböztetett figyelemmel, lelkiismeretesen foglalkozott Zimával, ezért hálából a hős portásunk felajánlotta neki: ha a zsidóellenes, érezhetően erősödő intézkedések végzetessé válnak akkor forduljon hozzá, és ő megpróbál menedéket biztosítani a számukra. 1944. májusában elkezdődtek az első tömeges zsidó deportálások Magyarországon, és Flamm Mária ekkor élt a felajánlott lehetőséggel. Egy nyári éjszakán férjével együtt „beköltözött” a csehszlovák nagykövetség egyik használaton kívüli alagsori szobájába, mondhatni szenes kamrájába. A helyzet korántsem volt túlzottan biztonságos, mivel napközben az épületet a német hivatalnokok ha nem is túl aktívan, de használták.

Cseh Nagykövetség - Cseh Centrum épülete

Emanuel Zíma, aki maga természetesen nem a nagykövetségen lakott, minden hajnalban meglátogatta az általa elbújtatottakat és ételt, takarót, információt vitt a számukra. Mondani se kell, hogy minden egyes alkalommal a saját életét is kockáztatta. Emanuel fia Josef Zíma ugyancsak tudott az apja által elbújtatott zsidókról, sőt amikor szükség volt rá, ő maga vitte az élelmiszert nekik. A Vörös Hadsereg, azaz a szovjet haderők Budapest felé történő előrenyomulásának hírére a németek úgy döntöttek, hogy áthelyezik a nagykövetséget Sopronba. Emanuel Zímát is magukkal akarták vinni, de neki - felesége sajnálatosan valóban súlyos betegségére való hivatkozással - sikerült maradnia, így nem csupán továbbra is bújtatni tudta a Flamm házaspárt, de még további zsidó menekülteket is el tudott rejteni a kiürített épületben. Így bújtatta el Flamm Mária testvérét és annak feleségét, a Rosenthal házaspárt, a Keményi családot és Hillel Kornfeldet. 

Aharon Gruenhut és felesége

A háború végnapjaiban a magyar családok mellett a szlovák Aharon Gruenhut, a pozsonyi zsidó ortodox közösség vezetője és felesége is csatlakozott ahhoz az immáron 11 főhöz, akik Zíma jóvoltából leltek biztonságra az utcákon tomboló Nyilaskeresztes bandáktól. Amikor a vészterhes napok véget értek a Zíma által mentett emberek is hazatértek. Néhányan Magyarországon maradtak, a többségük viszont az újonnan létrehozott Izrael Államba költöztek, és a személyes történetüket, a két Zíma valóban hősies cselekedetével együtt vitték magukkal.

Emanuel Zíma emléktábla az Igazak Kertjében

Nem csoda hát, hogy a holokauszt áldozatainak emlékét ápoló Jad Vasem Intézet, - amely felhatalmazást kapott a zsidó államtól a zsidók megmentésében aktív szerepet vállaló nem zsidó állampolgárok felkutatására és a Világ Igaza díj megítélésére - 1971-ben Emanuel és Josef Zímát is kitüntette. Emlékükre 1972-ben emlékfát is ültettek az Igazak Kertjében. Igen ám, de a történetnek korántsem lett vége, ugyanis egészen mostanáig magát a kitüntetést nem volt kinek átadni. Emanuel Zíma 1963-ban elhalálozott, fiáról Józsefről (ő 1984-ben hunyt el) és utódairól pedig senki semmit sem tudott. A szocialista államok és Izrael között a diplomáciai viszonyok nem voltak zökkenőmentesek, a Zíma családban pedig nem beszéltek a történtekről, így úgy tűnt az egykori nemes cselekedet már csak egy rövid leírásban marad fenn.

A Jad Vasem Intézet Világ Igaza díja

Igen ám, de egy kíváncsi és kitartó szlovák riporter, bizonyos Martin Mózer 2013-ban elkezdett utánajárni a történetnek. Kinyomozta, hogy Emanuel egyik fia (Ede) a háborút követően Budapesten maradt, és az utódai a mai napig is élnek. Így lelt rá Zíma Miklósra, a dédunokára, akinek a cikkünk elején említett körülmények között átadták az egykori hős ős kitüntetését.

A közismert Talmud idézet szerint „aki egy embert megment, az egész világot menti meg”. Emanuel és Josef megtette ezt, tizenháromszorosan mentve meg a világot, egy embertelen korszakban.