A prágai Sztálin emlékmű és áldozatai

2014 május 1-ével kezdődően közel két héten át lehetősége nyílik a közönségnek, hogy betekintsen a cseh főváros kommunista múltjának egy kis szeletébe. Aki felkeresi az egykori Sztálin-szoborcsoport/emlékmű helyét, és kivárja hosszú sorát, az bejuthat a hajdani monumentális alkotás alatt, az alapzatban fennmaradt termekbe. Értő idegenvezetés mellett pedig hasznos többlet információkhoz is juthat a cseh történelem eme nem túl dicsőséges időszakáról. De hol, merre is állt ez a szoborcsoport, amely az emberi értelmetlenség tipikus példája volt? És mit tudunk a történetéről, rövid „fennállásáról”? A kérdések megválaszolásához a fellelhető történeti források mellett Mariusz Szczygiet lengyel író Gottland című művét is felhasználtuk.

A világ legnagyobb Sztálin szobra

61 évvel ezelőtt elhunyt Joszif Visszarionovics Dzsugalsvili, akit mint a XX. század egyik legvéresebb kommunista diktátorát egyszerűen csak Sztálin néven hívott az egész világ. Ha van olyan ember akinek népekre, országokra kifejtett (köztük hazánk) hatását nem kell különösebben bemutatnunk az éppen a Szovjetunió sokak által rettegett, mások által viszont agyon dicsőített generalisszimusza. Nem csupán életében, de még jó darabig, az 1953-ban bekövetkezett halálát követően is élt a személye köré épített kultusz, amelynek csak kicsiny szeletét jelentették a róla készített különféle művészeti alkotások, köztük is a monumentálisabbnál monumentálisabb szobrok. Magyarországhoz hasonlóan a Szovjetunió közvetlen befolyása alá került Csehszlovákiában is sorra épültek az egykori kommunista diktátort ábrázoló kőalakok, emlékművek, amelyek közül mégis kiemelkedett a prágai Letná parkban emelt Sztálin-emlékmű.

Otakar Švec

Az emlékmű felállításának gondolata még 1949-ben, Sztálin születésének 70-ik évfordulóján született meg. A biztos ami biztos alapon 54 szobrászművészt bíztak meg azzal, hogy tervezze meg a nagy művet. Miközben számos, a kommunista vezérrel nem éppen szimpatizáló művész szándékosan nem túl előnyös tervet készített, addig Otakar Švec, egy addig nem túl sikeres, munkájában megkeseredett szobrász a legenda szerint pár üveg vodka hatása alatt összedobott egy modellt, amellyel legnagyobb szerencsétlenségére megnyerte a pályázatot.

Előbb kicsiben tervezve

A megálmodott szoborcsoport – emlékmű méretei több mint impozánsak. Sztálin és a további mellékalakok 15,5 méter magasak, és mindannyian egy hatalmas gránit alapzaton állnak. A diktátor bal (szovjet oldalán) egy zászlót tartó munkás, egy agrobiológus, egy partizánnő, és egy hátrafelé néző szovjet katona áll, míg a jobb (csehszlovák) oldalán szintén egy zászlót tartó munkás, egy falusi asszony, egy tudós és egy visszafelé tekingető csehszlovák katona pózol. Nem kicsiny a szoborcsoport, még hatalmasabb feladat a megépítése. Az összességében csaknem 50 méter magas műhöz 17 ezer tonna gránitot kellett megformálni és a helyére szállítani. Csak a generalisszimusz kabát gombja fél méter átmérőjű volt.

Majd 3 méter magassággal elkészítve

Azonban a pályázat elnyerése után a további tervek kidolgozása és a mű megalkotása rendkívül nehezen alakult. Švec munkájának minden egyes lépését árgus szemekkel figyelték, és folyamatosan bírálták a pártfunkcionáriusok, hiszen itt mégiscsak a valaha élt legnagyobb kommunista vezérről van szó. Megszámlálhatatlan alkalommal terveztették át vele az alakokat, nem voltak megelégedve azzal, hogy Sztálin alakja nem eléggé domináns az emlékművön.

Végül a teljes nagyságában megalkotva

Az emlékmű szemből

Időközben Sztálin meghalt, de ez semmin sem változtatott, csupán ettől fogva nem egy élő vezérnek, hanem a Nemzetek Atyjának állítottak emléket. A hatalom által folyamatos stressz alatt tartott Švec családban először a felesége adta fel a küzdelmet, és 1954-ben öngyilkos lett. Több mint 5 év telt el, amíg az egykori pályázati anyagból valóság lett. Az utolsó két évig tartó kivitelezés során közel 600 munkás dolgozott a nagy művön, akik a 7000 köbméter gránitot 30 ezer önálló kisebb darabra faragták, majd állították össze. 1955. május elsején leplezték le a nagy (méreteiben legalábbis mindenképpen óriási) alkotást, amely már sem a művésznek, sem a megrendelő hatalomnak nem tetszett. De a fényűző, esztétikailag is kifogásolható alkotást a korabeli sajtó nagy (elvárt) lelkesedéssel mutatta be, amelyről azonban Švec, a szobrász már nem értesülhetett. Ugyanis még jóval az emlékmű leleplezése előtt (1955 márciusában), a műve megalkotásában végtelenül megcsömörlött, depressziós, a szobor esetleges negatív fogadtatásától rettegő alkotó öngyilkosságot követett el, amelyet azonban szigorúan titokban tartottak.

Az emlékmű felrobbantása

Az emlékmű nem csak a tervezőjének hozott balszerencsét. Az alakok megformálásához, modellként a Barrandov filmstúdió munkatársait „kérték fel”. A Sztálint formáló villanyszerelő később nem tudta elviselni, hogy Prága-szerte csak Sztálinnak hívták, és három évvel később halálra itta magát. A pletykák szerint több munkás is halálos balesetet szenvedett a szobor építése során, de maga a világ legnagyobb Sztálin-emlékműve sem élt túl hosszú életet. Mindössze hét esztendővel a felállítását követően, 1962-ben a Sztálint túlkapásait elítélő Nyikita Hruscsov vezette Szovjetunióból közvetlen utasítás érkezett a szoborcsoport eltüntetésére. Igen ám, de egy ekkora alkotást nem lehetett, csak úgy egyszerűen szétszedni, és persze mindezt a lehető legnagyobb feltűnés nélkül, nehogy gyengüljön a kommunista ideológia. A feladat ismét adott volt. Egy újabb „áldozatot” szemeltek ki, akire rábízták azt a feladatot, hogy „méltósággal robbantsa” fel a szobrot. A feladat súlya, és a pártfunkcionáriusok nyomása alatt dolgozó pirotechnikus a végén 800 kilogramm robbanóanyag felhasználásával egyetlen hatalmas robbantással semmisítette meg a szoborcsoportot, majd a legenda szerint be kellett szállítani a pszichiátriára. Egyetlen pillanat alatt megsemmisült a gigászi méretű Sztálin-emlékmű nagy része, a szétrepülő gránit köveket, vas és beton tömböket pedig éveken át szedegették össze a környékről. A rendőrök által szigorúan őrzött területen még több további kisebb robbantással hónapokon át tüntették el a szobor maradványait. Az eseményről egyetlen cikk sem jelent meg, és bár a robbantásról is szigorúan tilos volt bármiféle képfelvételt készíteni, de ahogyan az lenni szokott, a tilalom ellenére is fennmaradt néhány fotó a neves pillanatról. 

 

Az emlékművet felváltó metronóm

A robbantás után a prágai Óvárosban a tömeg vidáman vizsgálgatta az ott megálló teherkocsin lévő nagyobb szobordarabokat. Egy évvel később a teherkocsi vezetője öngyilkos lett, lehet, hogy éppen emiatt? Az alapzat termeiben később ékszakai lokált üzemeltettek, művészeti galériát működtettek, a sok ember sorsát megkeserítő szobor helyén pedig egy metronómot emeltek. Most ezeket a termeket tekinthetjük meg, a későbbi hivatalos kommunista álláspont szerint sohasem létezett, világcsúcs méretű Sztálin-szobor egykori alapzatában.

A néhai emlékmű alatt