Idézet és pár kép XXXIX.: A 100 éves Švejk két fordításban

Švejk 100, így szól az idei év egyik cseh kultúra vonatkozású szlogenje. Oka egyszerű. Jaroslav Hašek, a hazánkban is közismert cseh író épp száz évvel ezelőtt kezdte közreadni a később világhírűvé vált irodalmi főhőséről szóló első írásait. Švejk, a derék katona alakja pár évvel később, az 1926-os német fordítást követően indult el a nemzetközi siker útján, és ez a diadalútja a mai napig is tart. Írója amellett, hogy a korszakról és annak monarchiabeli szereplőiről fergeteges paródiát nyújtott át olvasóinak, egyúttal egy mai napig is fennmaradt kettős megítélésű sztereotípiát is megalkotott. Švejk „megszületése” óta ugyanis a cseh népet sokan (köztük maguk a csehek sokasága is) előszeretettel azonosítják a főhős alapjában véve pozitív kisugárzású, ám a konfliktusokba kétségkívül nem éppen beleálló, elkerülő magatartással jellemezhető karakterével. Emiatt manapság már Švejk és a mű „hazai” megítélése is jelentősen megkopott, sőt némileg elutasított, ám ez az alkotás nemzetközi megítélésén mit sem változtatott.

 

Švejk

A magyar olvasó Švejk alakjával két fordításban ismerkedhetett meg. Az első, igen kevéssé ismert fordítás 1930-ban született a Hašekhez hasonlóan hányattatott sorsú Karikás Frigyes (álnevén Katona Fedor) jóvoltából. Ez a változat a német fordítást alapulva véve készült a párizsi Monde-kiadó kiadásában, így akkortájt a magyarok csak szűk köre juthatott el hozzá. 1945-ben, még a kommunista éra bevadulása előtt azonban még volt mód arra, hogy az Anonymus Kiadó megjelentesse ezt a talán kevésbé cizellált, ám sok tekintetben ízesebb, izgalmasabb interpretációt. 

Georg Gross és Josef Lada Švejkje

A második, közismert fordítás Réz Ádám, a „fordítókirály” munkásságának részét képezi. Az 1956-ban megjelent „második Švejk”, Josef Lada illusztrációival (a Karikás-féle fordításához Georg Gross rajzai tartoztak) villámgyors népszerűségre tett szert a magyar olvasók körében is. Az Idézet és pár kép sorozatunkban ezúttal egy kisebb szövegrészt választottunk, melyet először Karikás Frigyes fordításában élvezhetjük:

 

„A két jóbarátot ezután elválasztották egymástól, mivel a saját csapattestükhöz kísérték őket. Svejk így búcsúzott az öreg Vodicskától:
– Ha vége lesz a háborúnak, keress föl, testvér. Minden este hat óra után megtalálsz a „Kehely”-ben, a Bojistin.
– Persze, hogy eljövök – felelt Vodicska –, szokott ott muri is lenni?
– Mindennap akad valami – ígérte Svejk – ha pedig csönd volna, hát majd csinálunk mi ketten egy kis kravált, ne félj.
Amikor már pár lépésnyire voltak egymástól, Vodicska, az öreg szapőr, odakiáltotta Svejknek:
– Nézz utána, hogy mire jövök, hát együtt legyen valami jóravaló mulatság.
Erre Svejk visszakiáltott:
– Csak gyere, komám, de biztosan, mihelyt vége lesz a háborúnak!
A két jóbarát már messzire került egymástól, amikor a második barakksor felől újra fölhangzott Vodicska kiáltása:
– Svejk! Svejk! Milyen sört mérnek a Kehelyben?
És miként a visszhang, felelt Svejk válasza:
– Finom velkopopovicsit.
– Azt hittem, hogy smichovit! – kiáltotta a távolból Vodicska.
– Lányok is járnak a Kehelybe! – tette hozzá ordítva Svejk.
– Jó van. Tehát a háború után, este hat órakor! – üvöltötte Vodicska, lefelé haladva a dombról.
– Gyere inkább félhétkor, hátha elkésnék egy keveset! – felelt Svejk.
Majd egészen messziről tört Svejk felé Vodicska kérdése:
– Hatkor nem tudsz eljönni?
– Jól van, no, ott leszek hat órára! – küldte Svejk távolodó barátja után a szíves meghívást.
És így vált el derék katonánk, Svejk, Vodicskától, az öreg szapőrtől.”

(Forrás: https://mek.oszk.hu/19200/19226/19226.htm#24)

 

És most következzék ugyanez a szöveg Réz Ádám fordításában:

„Mikor Švejk elbúcsúzott Vodičkától, mivel mindegyiket a maga alakulatához kísérték, így szólt az öreg árkászhoz: - Ha vége lesz ennek a háborúnak, gyere el hozzám látogatóba. Minden este hat órától fogva megtalálsz a "Kehely"-ben a Bojištĕn.
- Világos, hogy elmegyek - felelte Vodička -, lesz ott valami rumli?
- Ott mindennap előjön valami - ígérte Švejk -, de ha éppen túl nagy csend lenne, majd elintézzük valahogy.

Elváltak, s amikor már jó néhány lépésnyire voltak egymástól, Vodička, az öreg árkász, visszakiáltotta Švejknek: - De biztosan gondoskodjál valami mulatságról, mire megjövök.
Švejk pedig így válaszolt: - Jó, csak feltétlenül ott legyél, ha vége lesz ennek a háborúnak.
Mind messzebbre kerültek egymástól, s egy idő múlva a második barakksor sarkánál ismét felharsant Vodička hangja: - Švejk, Švejk, milyenfajta sört mérnek ott a "Kehely"-ben?
Švejk válasza úgy szólt, mint a távoli visszhang: - Velkopopoviceit.
- Azt hittem, hogy smíchovit - kiáltotta a távolból Vodička.
- Lányok is vannak ott - ordította Švejk.
- Hát akkor a háború után, este hat órakor - kiáltotta lentről. Vodička.
- Gyere inkább fél hétre, hogyha netalán elkésnék - felelte Švejk. És Vodička még egyszer odakiáltott, immár nagyon messziről:
- Hat órára nem tudsz ott lenni?
- Jól van, ott leszek hatra - hallotta Vodička a távolodó Švejk válaszát.
Így búcsúzott el Švejk, a derék katona, Vodičkától, az öreg árkásztól.”

És zárásként egy kis reklám következzék: „Száz évvel ezelőtt jelent meg Jaroslav Hašek korszakos és kultikus regénye, a Švejk. A HÉVÍZ folyóirat ezúttal arra kért fel tíz magyar írót, hogy meséljék tovább a derék katona történetét. Így született meg az alábbi könyv: 

Švejk 100