A cseh(es) sörözőkről dióhéjban

Számos fórumon hangzottak már el arról szubjektív ítéletek, hogy mely magyarországi cseh sört csapoló vendéglátóipari egységek a „legcsehesebbek”, legautentikusabbak. A vélemények rendesen eltérnek egymástól, hiszen valakinek az egyszerűbb pince jellegű sörözők jönnek be, másoknak a cseh fotókkal, feliratokkal, dísztárgyakkal stb. ékesített dizájnú éttermek, kocsmák a szimpatikusabbak, de még sorolhatnánk a köztes változatokat is. Van aki a csapolási módszerben látja a lényegi különbséget, más a sörválaszték alapján véli csehesnek a helyet. Mindenkinek a maga ízlése szerint. Mégis a cseh söröző, mint sok évszázados önálló fogalom mögött nem a külcsín, és nem is feltétlenül csak az árult sör cseh mivolta áll, ennél azért jóval összetettebb a történet.

Amióta sört főznek a Cseh földeken, azóta léteznek olyan kocsmák, vendéglők, fogadók, ahol ezt az italt el is fogyasztják. A sörfőzést és sörfogyasztást előszeretettel támogatták az uralkodók, a földek urai is, hiszen az eladás vagy éppen az adók révén igen sok pénz csörgedezett be a kasszájukba, kincstárukba. Ráadásul az alattvalók is jóval engedelmesebben, békésebben végezték a dolgukat. A vérnyomást kevésbé megemelő sörivást alapban jóval inkább előnyben részesítették, mint a keményebb alkoholok fogyasztását, hiszen igyekezték azt elkerülni, hogy az alattvalók hőbörgős részegre igyák magukat. A sörivás számos előnye között még azt is megemlíthetjük, hogy egy-egy járvány idején vagy akár egy-egy bizonytalanabb vízellátású térségben a sörivás sokkal biztonságosabbnak bizonyult, mint a víz fogyasztása.

A söröző és vendégei megörökítve

A cseh földeken hamar a napi rutin részévé vált a munka utáni sörözés, és ugyancsak rövid időn belül kialakultak az első írott, íratlan szabályok is. Vasárnaponként és ünnepnapokon tilos volt a sörcsapolás, és főként a nagyobb városokban megszabták a napi nyitvatartási időt is. Azonban a korabeli feljegyzések alapján nagyon úgy tűnik, hogy nem mindig tartották be ezeket az előírásokat, mivel a sörfogyasztó helyek jóval nagyobb szereppel bírtak az emberek életében, mint szimpla szomjoltó kocsmák. Televízió, internet és más kommunikációs terep hiányában a kocsma volt az információ-szerzés, megosztás, valamint a szórakozás központja. A sörözgetés mellett folyt a napi diskurzus a szűkebb-tágabb világ történéseiről, de emellett a vendégek itt, a kocsmában verték a blattot, énekelgettek, sőt még amatőr színi előadások is színesítették az amúgy is kellemes hangulatot.

A kocsmai beszélgetések fő témái ugyanazok voltak mint manapság: bűnügyek, helyi pletykák, szép lányok, hűtlen feleségek, pénz, politika és emberi gyarlóságok. A XX. századtól kezdve a korábbiakhoz képest tovább bővült ez a kör és becsöppent a „kötelezően” megvitatandó témák közé a sport is (elsősorban a jéghoki és a foci). A kocsma persze fontos információ forrás volt az állam számára is, ezért nem csoda, hogy az Osztrák-Magyar Monarchiában gyakorta ült a sörözőkben egy-egy besúgó. Mi ezt a csehes kocsmai légkört leginkább Jaroslav Hašek Švejkjéből, illetve Bohumil Hrabal nagyszerű írásaiból ismerhetjük meg.

Kerthelyiségben is zajlik a szociális élet, persze sör társaságában

Ahogyan azt láthatjuk, a cseh kocsma a múltban fontos társadalmi, szociológiai szerepet töltött be, és tölt be a napjainkban is. 1620-ban a fehérhegyi ütközetet követően száműzték a cseh nyelven beszélő arisztokratákat, és egyúttal erős rekatolizáció vette kezdetét, ami azonban csak ahhoz vezetett, hogy a csehek többsége innentől kezdve egyre közömbösebbé vált a vallással szemben. Így a fő közösségi színhelyek nem a katolikus templomok vagy a nemesek palotái lettek, hanem a vendéglők. Ide jártak a település előjárói, külön asztala volt a tanítónak, de gyakorta a helyi pap is be-betért egy kis informális igehirdetésre. A professzortól az útkaparóig mindenki együtt, gyakorta közös asztalnál ivott és vitatta meg az élet nagy dolgait.

Alkotóműhely Jaroslav Hašekkel (jobbról a második)

A XIX. század utolsó évtizedeitől kezdve már színvonalas kávézók, bárok is megjelentek a színen, és vették át a helyi elit társasági színhelyeinek szerepét. 1918 után pedig kezdtek úgy vélekedni a cseh sörözőkről és a kocsma kultúráról, mint valami szégyellni való dologról, amit fel kell hogy váltson valamiféle magasabb rendű cseh kultúra. A kocsmák azonban továbbra is megőrizték az elengedhetetlenül fontos szerepüket és nem csak az alacsonyabb osztályhoz tartozók (munkások, parasztok) számára. Számos író, művész, pl. a már említett Jaroslav Hašek író, Josef Pekař történetíró, Václav Rabas festő, Alfons Mucha festő és még hosszan sorolhatnánk, továbbra is a sörözőket választotta előszeretettel mind ihlet szerzés, mind alkotó műhely céljából. Az amatőr zenészek, énekesek jóvoltából számos, később igen népszerűvé vált dal, zenemű született meg sör társaságában. A különféle politikai pártok, civil szervezetek is gyakorta szerveződtek a helyi sörözőkben, illetve itt tartották meg rendezvényeiket, üléseiket.

A szocializmusban is népszerű a söröző-vendéglő

A társadalmi életben betöltött szerep terén a szocializmus alatt sem történt végzetesebb változás, viszont a kocsmák-vendéglők minősége igencsak lezuhant. Az államosított vendéglátóhelyeken sem a sör, sem az étel kínálat nem érte el a korábbi színvonalat. Ekkortájt kezdték el különféle kategóriákba minősíteni őket, minőség és ár szerint, az olcsó, abrosz és normális ételt nélkülöző kocsmáktól a külföldi vendégek számára mutogatható „luxus” intézményekig, ahol már Coca-Cola és rákkoktél is fogyasztható volt. De a leggyakoribb, legnépszerűbb helyeknek a harmadik kategóriás helyek bizonyultak, ahol fehér inges pincérek, olcsó, de nem rossz minőségű (habár kissé egyhangú választékú) ételt tálaltak fel a mindig megfelelő hőfokon és minőségben csapolt sör mellé. Gulyás-rántott hús-vadas, knédli, bramborák-féleségek és társaik jelentették a sörökhöz társuló étkek alapját, nem éppen az egészséges étkezést támogatva.

Igazi "csehes" hangulat

A bársonyos forradalmat követő elmúlt évtizedek során a cseh kocsma, kocsmai hangulat fokozatosan megváltozott. Egyrészt újból visszakerültek magántulajdonba a vendéglátóhelyek (legalábbis azok, amelyeket nem zártak be) és az új gazdák sokat javítottak a hely és a szolgáltatás színvonalán. Különösen az elmúlt években zajló kisüzemi / „kézműves” sörfőzde „forradalomnak” köszönhetően a sörök választéka is nagyban kibővült. Ugyanakkor a fiatalok jelentős része már a számítógép, televízió előtt szerzik az információkat, mobilon kommunikálnak, a szórakozási lehetőségek száma pedig megszaporodott, így az ő számukra már megváltozott a cseh söröző fogalma. A középkorú és idősebb generáció tagjai azonban még ma is megtöltik a kedvenc törzshelyüket, vagy éppen törzshelyeiket, és nap mint nap ugyanúgy diskurálnak egy-két sör mellett a napi fontos dolgokról mint évszázadokkal ezelőtt.

Mai, modern vendéglátóhely, de az ember a lényeg!

Kis cikkünkből talán érezhető, hogy mi mitől is tartunk csehesnek egy vendéglátóhelyet, de egy kis késztetést érzek arra, hogy felettébb szubjektív véleményünket összegezzem. Nem a söröző-étterem külcsínje a lényeg, nem elsősorban az számít, hogy mennyire dekorálunk ki egy amúgy tiszta és rendezett helyet (persze ez önmagában egyáltalán nem baj, sőt). Jóval fontosabb, hogy a sör legyen jó minőségű és megfizethető (nem csak a pénzesebb elit számára), legyen legalább valami szintén nem vagyonokba kerülő sörkorcsolya, esetleg étel. És ami még fontosabb, hogy a vendéglátós / kiszolgáló közeg ha nem is mosolygós (persze az sem baj), de korrekt legyen, olyan, aki fél litert sört hoz ki ha egy korsót rendelünk, és nem csak azt megközelítő, de soha el nem érő mennyiséget. És mindez kutyafülét sem ér, ha nincsenek a kocsmában törzsvendégek, akik ha nem is nap mint nap, de sűrű alkalmakkor térnek be a sörözőbe, hogy egymással megvitassák a világ dolgait. Mert végül is egy igazi csehes kocsmahangulathoz itthon mi is kellünk, a magyar sörisszák.