Mostani
idézetünkkel még maradnánk egy kicsit Strakonice
városában, a cseh dudások fővárosában. Zelník József magyar
etnográfus, író így emlékezik vissza a cseh városka
fesztiválján tett egykori látogatására az „Éljenek a magyar
dudások” című írásában:
A
70-es évek elején egy "ázott" kis dudáscsapattal részt
vettem a strakonicei nemzetközi dudafesztiválon. A dél-csehországi
városka várkastélyának az udvarán lévő négy toronyból
kellett a különböző országok dudásainak megmutatni, mit tudnak.
A meghívók ezt előre nem jelezték, így naivan egy jó
tánccsoporttal és mindössze két dudással mentünk ki. Nem csoda,
hogy lélegzetünk is elállt az "ellenünk irányuló"
toronyzenés merénylettől. Nem volt mit tenni, elkezdődött az
előadás. Több ezer néző tekintete szegeződött az első
toronyra, ahol a reflektorfényben felharsant húsz bretagne-i duda,
majd a másik toronyban a skótok kezdték rá, "majd mi
megmutatjuk ezeknek a franciáknak" jelszóval. Azután a
bolgárok. Talán a törökök csaptak hasonló zajt a mohácsi vész
idején. Végül mi...
Másnap
a táncosok mégis visszalopták a magyarokat a közönség szívébe.
Öt év múlva, május elsején huszonegy fiatal dudás, mint egy
szabadcsapat vonult végig a Dózsa György úton, köztük tanáruk,
az egykori "strakonicei hős", s táblájukon a felirat:
Éljenek a magyar dudások! Ennyit ér egy
fesztivál, s ezért éljenek a dudások, nyenyerések, táncosok,
énekesek, és éljen a fesztiválok felszabadító jókedve. (1979)
Zelnik
József: A magyar kultúra selyemövezetei, Ökötáj Könyvek,
Kiadó: Ökotáj, Budapest, 1998.
És egy kis videó a különféle nemzetiségű dudások strakonicei felvonulásáról:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése