Vimperki ostyacső, bécsi kávé, forró csoki, magyar szóval

Jó pár évvel ezelőtt, Dél-Csehország felfedezése során Vimperkfőterén parkoltuk le a kocsinkat. Páromnál éppen jelentkezett a megszokott koffein-éhség, ezért gyorsan körülnéztünk, hogy hol is vehetnénk a Magyarországon megszokott kávéhoz legalább egy kicsit hasonlító fekete nedűt. Ez bizony - ahogyan azt már többször is írtuk - Csehországban nem is olyan egyszerű feladat, hiszen a török, algír, hosszú lére eresztett egyéb kávéféleségek mellett csak elvétve lehet igazi, erőtől duzzadó presszó kávéhoz jutni. A vimperki főtér alacsonyabban fekvő részénél járva, a harangtoronytól nem messze egy kis cukrászda ajtaját pillantottuk meg. A remény hal meg utoljára, próbáljuk meg – gondoltuk.

Hívogató bejárat

A méretében nem túl nagy, de annál hangulatosabb üzlet hétköznap, kora délután lévén éppen üres volt. Letelepedtünk, és böngészni kezdtük a választékot, majd egy egy fehér köpenyes, ősz szakállas, idős úriembernek elsoroltuk kívánságunkat. A párom kitörő örömmel bécsi kávét rendelt, én pedig, a hűvös időjárás miatt kedvet kaptam egy forró csokoládéhoz. Jól tettem, nagyon is, mert életem egyik legfinomabb forró csokiját hozta ki az idős úr.

Cukrárna u Supa

Miközben élvezettel kanalazgattam (igen, a forró csokit kanalazni kell, nem iszogatni!) a hófehér tejszínhabbal takart finomságot, és a párom is élvezettel kortyolta a kiváló kávéját halkan beszélgettünk, természetesen magyarul. A minket kiszolgáló „bácsi” időnként meg-megjelent a közelünkben, tett-vett körülöttünk. Amikor kértem a számlát akkor ért minket az igazán nagy meglepetés. A bácsi ugyanis nem csehül, hanem ékes magyarsággal közölte velünk a fizetendő összeget. Nos, sok mindenre számítottunk de erre, itt Vimperkben nem. Pillanatnyi álmélkodást követően természetesen rögtön szóba elegyedtünk vele.

Forró csoki, ostyacsővel

A jó fél órás beszélgetés során egy igazán érdekes élettörténet bontakozott ki előttünk. A cukrászda társ tulajdonosa (a feleségével együtt vezeti) Rudolf Kozár, azaz Kozár Rudolf Magyarországon, pontosabban a mai Felföldön, Királyhelmec városában született, sok-sok évvel ezelőtt. A pontos idejét tiszteletből fedje jótékony homály. Szüleit a második világháború során elveszítette, majd rokonai nevelték fel a frissen megalakult Csehszlovákiában. Jóllehet csak alig beszélt csehül vagy szlovákul, de mégis jelentkezett a Hradec Králové-i Egyetem matematika-fizika szakára. Az egyetem vezetői is kissé szkeptikusan álltak Kozár felvételijéhez, de a végén csak meggyőzte őket arról, hogy a nyelvet is meg tudja tanulni a tantárgyak mellett. Meg is adták neki a lehetőséget, beiratkozhatott, és mivel az oktatott tantárgyak kevésbé igényelték a nyelvtudást, minthogyha történelem szakra jelentkezett volna, így a normál tanulmányokra egy évet ráhúzva ugyan, de sikeresen elvégezte a tanár szakot.

Kozár Rudolf

Tanárkodása során ismerkedett meg cseh feleségével, Ivanával, akivel a hölgy szülőhelyén, az Óriás-hegység lábánál, Hořice v Podkrkonoší városkában telepedett le, és dolgozott évtizedeken át. Talán maga sem sejtve, hogy nyugdíjas korára milyen más pályamódosításba kezd. 1988-ban, amikor közeledtek a nyugdíjas évek a felesége unszolására elköltöztek a ország északi részéről délre, a Šumava-hegység lábához. Vimperk városát választották, ahol Kozár úr eleinte villanyszereléssel szerzett egy kis nyugdíj kiegészítő jövedelmet, de hamarosan az igazán hiperaktív ex-tanár ember a feleségével együtt gondolt egyet. Megnyitották a Cukrárnou U Supa nevet viselő cukrászda-kávézó-fagylaltozójukat, ahol a Csehországban oly népszerű ostyatekercset a Trubička-t kezdték el készíteni és árusítani. A saját készítésű, mai közkeletű szóval kézműves ostya receptje, és az ősrégi ostyasütő a felesége nagyapjától, egy bizonyos Františka Frejta nevű úrtól származott, aki még a második világháború előtt saját ostyagyárral rendelkezett, sőt az államosítás után is a gyár igazgatója maradt. A hagyományos vastagabb ostyacső mellett még anno ő kezdett el vékonyabb csövet tekerni, amelynek a végét igény szerint csokiba mártják, és tejszínnel töltik.

Ostya választék

Talán nem is az volt a legmeglepőbb amit mesélt nekünk az ősz hajú Kozár mester, hanem ahogyan mondta. Lassan, de valóban irigylésre méltó módon szépen megválogatott, tiszta magyar szóval, amelybe csak egyszer-egyszer keveredett cseh kifejezés. Amikor kérdeztük, hogy miként is sikerült ennyire megőriznie a nyelvet, egy olyan idegen nyelvi közegben ahol nem volt módja az anyanyelv gyakorlásra csak azt felelte: "Mindvégig magyarul beszélgettem magammal".

Remélem hamarosan sikerül ismét eljutnunk a vimperki cukrászdába, és újból megkóstolnunk a finom csokoládét, elropogtatva mellé egy csokiba mártott, tejszínnel töltött ostyacsövecskét. Persze csak ha Ábrahám is úgy akarja, ahogy azt Kozár Rudolf mondaná.