Húsvéti zajkeltés, avagy a Nagycsütörtök mint D-nap!

Bőven benne vagyunk a Húsvétolásban, amelyhez számos ősi és kevésbé ősi hagyomány kötődik Csehországban. Sokukról korábbi cikkeinkben már részletesen írtunk, hol tudományosabb, hol pedig humorosabb formában. Most egy régi hagyományról és annak mai napjainkban való életben tartásáról szólunk.

Egy kis húsvéti zajongás

A nagyhét vagyis a húsvétot megelőző hét csütörtök estéjén keresztény szokások szerint elnémulnak a templomok harangjai, csönd borul a városokra és a vidéki településekre. Év közben egy-egy templom harangzúgásának hallótávolságában szinte meg sem halljuk, fel sem kapjuk a fejünket a rendszeres harangozásra, amikor azonban eltűnik ez a hang az életünkből, akkor vesszük észre, hogy mennyire hiányzik. Sok mindennel így vagyunk mi emberek, amíg valami a mindennapjaink része, addig természetesnek vesszük vagy szinte tudomást sem veszünk róla, bele sem érzünk a fontosságába annyira megszoktuk már, amikor viszont hirtelen eltűnik, hiányérzetünk támad és rájövünk mennyire része az életünknek. Így van ez a harangzúgással is, amely jelzi számunkra az időt, felhívja a figyelmünket a fontosabb eseményekre.

Ezek a harangok nem mentek Rómába

A mondás szerint a harangok ilyenkor Rómába mennek, ezzel fejezve ki a Jézus halála felett érzett mély gyászt. A harangozásnak azonban, főként a régi időkben megvolt a maga funkciója, elsősorban a pontos időt jelezték a segítségével, és ezt helyettesítendő leginkább vidéken alakult ki a harangozás kereplőkkel, csörgőkkel és egyéb zajkeltő eszközökkel való helyettesítése. Szimbolikusan másra is szolgált a zajkeltés, nevezetesen így űzték, hajtották el Júdást, aki elárulta Jézust az utolsó vacsora után. Csehország egyes részein, főleg a morva vidéken még él ez az ősi hagyomány, amely már a 8. század óta ismert. Főként fiatal, népviseletbe öltözött fiúk naponta három alkalommal körbejárják a települést, amit egészen nagyszombatig élvezhetnek. Azért mondjuk, hogy élveznek, mert ekkor végre hivatalosan is kitombolhatják magukat. A népszokáshoz az is hozzá tartozik, hogy a vonulás végén, nagyszombat dele környékén a fiúk minden háznál megállnak és addig csörögnek, zajonganak amíg nem kapnak egy kis fizetséget.

„hrkače”

Ez a szokás itt-ott még fellehető, azonban a hagyomány életben tartása azt kívánja, hogy foglalkozzanak vele, hogy segítsék a fennmaradását. Az egyik érdekesség ezzel kapcsolatban, hogy egy Újezd u Brna településen élő, bútorok restaurálásával foglalkozó asztalos, aki kamasz gyerekként a Nagycsütörtököt egyszerűen csak D-napként tartotta számon mert annyira élvezte, hogy végre büntetés nélkül részt vehet egy jó nagy zajongásban. Ő azzal járul hozzá a hagyomány fenntartásához, hogy az eredeti minta alapján legyártott egy kisebb sorozat „hrkače” névre hallgató szerkezetet, amelyet csak annyiban alakított át, hogy az biztosan a lehető leghangosabb legyen. A másik kezdeményezés egy performance előadás, amelyben bárki részt vehet. Egy Hluboká nad Vltavouban működő színházi társulat, a Divadlo Víti Marčíka szintén az utcára viszi ezt a szokást azzal a jelszóval, hogy vegyen részt benne mindenki, aki kíváncsi arra, hogy a Húsvét nem csak a hétfői locsolkodásból áll. Ők álarcos felvonulásokat tartanak, amelyeken kereplőkkel vonulnak végig a főtéren. Az esemény nagycsütörtökön este kezdődik, az első zajos vonulást az Utolsó vacsora követi, majd az érdeklődők az egész Húsvét alatt részt vehetnek még további álarcos vonulásos zajongásokban mellette végig követve a Húsvét eseményeit, a Kereszt állítást, a Feltámadást. Az eseményt végül egy Metamorfózis Fesztivállal zárják le.

Mi is kívánjuk, hogy a Húsvétot mindenki élje meg és élvezze a maga által kedvelt hagyományok szerint! Veselé Velikonoce!