Idézet és pár kép XVI.– Jiří Menzel - Szabó G. László: Trabanttal a Hiltonig

Trabanttal a Hiltonig

Pár nappal ezelőtt, 2014. március 12-én elhunyt Věra Chytilová cseh filmrendező, forgatókönyvíró, aki egyike volt a 20. századi cseh filmművészet legnagyobb mestereinek. Számos remekműve közül megemlíthetjük az 1966-ban bemutatott Százszorszépek című filmdrámáját, vagy akár a kritikus hangvételű, A paradicsomi fák gyümölcseit esszük című alkotását is, amelyet a kor szocialista cenzúrája a filmforgatástól való több éves eltiltással honorált. Későbbi filmjei közül a magyar nézők számára is ismertek közé tartozik az Egy faun megkésett délutánja (1983), az Örökség (1993) vagy a Jiří Menzel főszereplésével forgatott Játék az almáért (1976).

Bohumíl Hrabal (akinek születésének századik évfordulóját ünnepli március 28-án a világ), Věra Chytilová és Jiří Menzel - mint kortársak - élete, pályafutása többször keresztezte egymást. A mostani idézetünk - melynek forrása Jiří Menzel és Szabó G. László Trabanttal a Hiltonig című 2011-ben a Kalligram Könyvkiadó gondozásában megjelent interjúkönyve - a három cseh fenomén egyik ilyen kapcsolódási pontját, eseményét eleveníti meg Menzel visszaemlékezésében.

„(Szabó G. László)Ön, aki már kamaszkorában is szenvedélyes olvasó volt, mikor figyelt fel Hrabal írásaira?

(Jiří Menzel) Hatvankettőben vagy hatvanháromban, nem emlékszem. Akkor majdnem ötvenéves volt, de könyve még nem jelent meg. Mivel tényleg faltam az irodalmat, és két-három kulturális hetilapot, világirodalmi folyóiratot is olvastam, jól ismertem őt. A Plamenben és a Literární novinyban jelentek meg Hrabal úr első írásai, és azonnal beléjük habarodtam. Mert mindegyikkel megnevettetett. Volt bennük ugyanis valami, amit senki másnál nem tapasztaltam: Hrabal egészen közelről nézte és láttatta az embereket. (…) Akkoriban még a legmerészebb álmaimban sem merült föl, hogy ezekből a szövegekből én fogok filmeket forgatni. Arról ábrándoztam, hogy majd asszisztálni fogok a nálam ügyesebb, rátermettebb, öntudatosabb kollégáim mellett. Évfolyamtársaim, Jaromíl Jireš, Jan Němec, Evald Schorm és Věra Chytilová sokkal határozottabban haladtak a pályán. Én nagyon bátortalan és vézna legényke voltam. Mivel ők is szerették Hrabal írásait, összefogtak, hogy közös filmet rendeznek. Később szóltak Ivan Passernek, és megkerestek az ajánlattal engem is. Nagy tett volt ez a részükről. Ha nem hívnak, mástól vagy másoktól aligha kapok lehetőséget. Kezességet vállaltak fölöttem a barrandovi filmgyár főnökeitől, akik azt mondták: rendben, forgasson ő is. Pedig teljesen ismeretlen voltam előttük. Engem csak a főiskolán ismertek.

Věra Chytilová, Jiří Menzel és a cseh filmes újhullám

(Szabó G. László) Věra Chytilováról sem nagyon tudom elképzelni, hogy közéjük tartozott.”

(Jiří Menzel) Ő tényleg külön fejezet. Ő nem is volt azon a találkozón, amikor Palace Szálló alagsorában, ahol a filmklub működött, valamennyien leültünk beszélgetni Hrabal úrral. Akkor láttam először.

(Szabó G. László) És milyen benyomást tett önre?

Menzel és Hrabal a hatvanas években

(Jiří Menzel) Őszintén szólva, egészen máshogy képzeltem el. Komoly, szemüveges, idősebb értelmiséginek. Ő meg úgy nézett ki, mint egy nemzetközi rangú futballista. Szép, sportos alakja volt, egyenes derékkal ült az asztalnál, és egészen különlegesen tartotta az ujjai között a még meg nem gyújtott cigarettát. Aztán, mielőtt beleszívott volna, olyan mozdulattal emelte a szájához, mintha nyolcast írna a levegőbe. Amikor már az édesanyját is megismertem, akivel többször is beszélgethettem, rájöttem, hogy tőle örökölte ezt az egészen különleges gesztikulációs rendszert. Mivel Věra (Chytilová) nem volt jelen a megbeszélésen, én képviseltem az érdekeit. Ivan Passer ugyanis a Világautomata büfét akarta megfilmesíteni, és én tudtam, hogy Věrának is erre fájt a foga. Egészen szoros kapcsolat fűzte a novellához, mivel a papája sokáig büfés volt egy pályaudvaron, és az ott történtek ismeretében lehetett néhány konkrét elképzelése a filmről. Passer nem ragaszkodott szívósan hozzá, úgyhogy ez a rész Věrának maradt. Miután közöltem vele az örömhírt, hogy az övé a Büfé, megkérdeztem tőle: Na, és ha másik novellát kellett volna választanod, melyik mellett döntesz? Mit tudom én, mondta felháborodottan, s hozzátette, nem olvastam tőle semmi mást, csak ezt az egyet. Azt hittem megölöm. Később, amikor szóba jött a Barrandovon, hogy a Szigorúan ellenőrzött vonatokat kellene filmre vinni, őt is felkérték a rendezésre. Volt is mindenféle őrült elképzelése...Ketten már visszautasították előtte a felkérést, ő még nem gondolkozott. Azt találta ki, és ezt el is mesélte nekem, hogy mindent láttatni szeretne, amit Hrabal úr leírt. Ezt lett volna a legnagyobb őrültség, de Věra ezt nem tudta. Végül ő is visszalépett, és így talált meg aztán engem a felkérés.”

Jiří Menzel - Szabó G. László: Trabanttal a Hiltonig, Kiadó: Kalligram Könyvkiadó, Pozsony, 2011

A kötet megvásárolható itt: (http://www.kalligram.com/index.php?cl=kniha&iid=1148)