Csehországi Sörfőzdék VI. – Bernard Családi Sörgyár – Humpolec

Az előző blogbejegyzésünkben „teleettük” magunkat, ideje hogy a sok finomságot leöblítsük egy-két korsó finom seritallal. Kezdjük egy kis személyes visszaemlékezéssel:

Valamikor a 2000-es évek közepe táján egy kollégákból álló csoport tagjaként jártuk Prága gyönyörű utcáit, tereit. Ahogyan az lenni szokott a sok battyogásban előbb-utóbb megéhezik az ember és eljön a kérdés, hol és mit együnk. A csoportunk egy része, nem túl nagy vállalkozó szellemről téve tanúbizonyságot a pizzériára mellett tette le a voksát, de mi páran el se tudtuk volna képzelni, hogy Prágában ne a cseh kulináris örömöket preferáljuk. És jól tettük...de még mennyire. Nem is elsősorban a finom étel, hanem a hozzá kért, számunkra addig ismeretlen márkájú barna sör miatt, melynek első kortya után a földi paradicsom érzése kerített minket a hatalmába. Nos, ez volt az első találkozásunk a Bernard-dal, amelyet ezt követően egyre sűrűbb „randevúk” követtek, és nem csak barnákkal, hanem más színűekkel is.


De hol is gyártják ezt a nedűt, amelyet az elmúlt pár évben már Budapesten is több helyen (pl. Pivo, Ferdinánd) lehet fogyasztani, és láthatólag Csehországban is erősen teret nyert. Nos, ha meg akarjuk tudni a választ, akkor Prága felé az autópályán haladva ne legyünk restek letérni a fővárostól 90 kilométerre. Ugyanis itt található Humpolec városa, a Bernard sör szülőhazája.
Bernard Sörgyár Humpolecben

A városka, magában is megér egy komolyabb sétát, de mi most egyenesen törünk a célunk felé, és könnybe lábadt szemmel tekintjük meg a Május 5. utca elején az elmaradhatatlan sörgyári kéményt, majd a szépséges zöld-fehér logót, amelyben két bernáthegyi tartja meg a címert, hirdetve a humpoleci sörfőzés alapításának 1597-es időpontját.

A csodálatos címer

Ismerkedjünk meg egy kicsit a sörgyár történetével, de csak úgy dióhéjban. Mindjárt az első 4-500 évet ugorjuk is át, ugyanis az eredetileg a XVI. század óta működő humpoleci sörfőzde, illetve sörfőzés múltjáról vajmi kevés információnk van. Biztosan megélt dicsőséges korszakokat, de ezeknek az 1990-es évek elejére kellőképpen nyoma veszett, és nem sok jó várt a helyi sörgyárra. 1991-ben azonban csoda történt, pontosabban Stanislav Bernard, Josef Vávra és Rudolf Šmejkal személyében három csodatévő jelentkezett, és nyerte meg az ún. „kisprivatizáció” során az addig állami tulajdonban álló, évente alig 26 ezer hektoliter sört előállító és igen lepusztult állapotban lévő gyárat. Bernard ekkoriban Opavában indított el egy hetilapot, Vávra az ostravai sörgyár helyettes sörmestere volt, míg Šmejkal az ő sógora. A humpoleci moziteremben lebonyolított licitálás során a 9,5 millió korona értékűre taksált gyárat a végén 45 millióért szerezték meg, ami nem kis vakmerőség volt a részükről.

A Sörgyár a 90-es évek elején

Az új tulajdonosok ugyan nagy lendülettel kezdtek a gyár modernizálásába, de azért ez a folyamat eltartott nekik is egy jó darabig, hiszen a sok hitelt vissza kellett termelni, és a gyárat is folyamatosan fejleszteni kellett. 2001-ben a Duvel Moortgat belga sörgyár stratégiai partnerként, fele rész tulajdonosaként tőke injekciót hajtott végre a Bernardban, és ez a lépés hozzájárult a sör mennyiségi és minőségi előrelépéséhez is. A hivatalos nevén Bernard Családi Sörgyár 2000-ben egy saját, hatalmas maláta házat is vásárolt, amely csaknem 7000 tonna malátát állít elő, főként saját használatra, de részben más sörfőzdék számára.

Üstök ma, kicsit más a látvány

A Bernard sör egyedisége a minőségi alapanyagokon túl a korszerű sörfőzési módszerben rejlik. Valamennyi sörük pasztőrözetlen, helyette mikrofilterezést alkalmaznak, amely jóval kevésbé csökkenti a sör minőségét, és sokkal egészségesebbé teszik a fogyasztását.

Sörbolt

A Sörgyár bejáratával csaknem szemben egy komoly Bernard sörüzletet nyitottak, ahol nem csupán a sörgyár aktuális szortimentjét, hanem a kulturált sörfogyasztás egyéb kellékeit (pl. igazán gusztusos „bernardos” korsók, poharak) vagy egyéb kegytárgyakat is beszerezhetjük. Természetesen a sörgyár megtekintésére is van lehetőség, egy kis kóstolóval.

A Bernard sörgyár működését az abszolút profizmus jellemzi, és ez nem csupán a termék rendkívül jó minőségében, hanem a járulékos szolgáltatásokban, vagy éppen a példaértékű PR munkában is megjelenik. Akár a honlap design-t, akár a különféle média termékeket (reklám, poszter stb.) nézzük, süt belőle az egyediség, a humor, amely vonzóvá teszi az amúgy is kívánatos italt. A humoros címkék és reklámok fő témája általában maga Bernard úr, aki láthatólag a végletekig felhasználja söre reklámozására igazán jellegzetes fejformáját! Emellett minden év augusztusában a Bernard sörgyár több napos könnyű zenei fesztivált rendez Humpolec-ben, egyfajta mini Szigetet.

Bernard úr feje, minden formában

De nem akarjuk tovább fényezni a humpoleci gyárat és az ott gyártott finomságokat, tessék megkóstolni!

A sörgyár jelenlegi csapolt (!) alap szortimentje a következő: Alkoholmentes, Light (3,8%), Lager (4,5%), Premium (4,7%), Szűretlen (5,0%), OX (5,8%), Félbarna, 4,5 %), Barna (5,1%).  
OX, a legerősebb Bernard
Az üveges választékban megtalálhatunk alkoholmentes félbarna sört, szilvás, vagy meggyes sört és számos egyedit, csatos üveges (egy kis élesztőt tesznek bele, az utóérlelés kedvéért) vagy sima kupakos göngyölegben. Mivel mi nem egy sörblog vagyunk így a különféle változatok értékelését rábízzuk az amatőr és profi sörszakértőkre. De egy biztos! Valamennyi sör kiváló minőségű, amit mi sem bizonyít jobban, hogy sorra nyerik, vagy legalább dobogós helyezéseket érnek el a különböző bel- és külföldi sörversenyeken.

2 megjegyzés:

  1. Amikor mi jártunk arra ( http://jozsefbiro.blog.hu/2012/02/19/humpolec ), sajna egy kies novemberi vasárnap volt és a serfőzde meg a boltja is zárva volt, viszont a sétát mi is javasoljuk, ráadásul nem csak a főtéren és környékén: a városka határában van egy szép zsidó temető és még tovább egy mesebeli fenyőerdőn kersztül elérhető Csehország talán egyetlen igazi várromja is...

    VálaszTörlés
  2. Humpolecben
    http://www.harry.hu/privat/2015/(2015.julius)Humpolec/index.html

    http://www.harry.hu/privat/2016/(2016.julius)Humpolec/index.html

    VálaszTörlés