Nyár van, irány az Aquapark, Csehországban is!

Itt a nyár és az időnkénti 35 fok felett landoló hőséget gyakorta csak egy tó vagy folyóvíz partján, egy kisebb-nagyobb strandon vagy éppen annak „felturbózott” változatában, az egész család számára modern, komplex (vízi)programot nyújtó Aquaparkban „élhetjük túl”, de legalábbis itt élvezhetjük ki igazán. Az efféle vizes élvezetektől természetesen Csehországban nyaralva, a hozzánk hasonlóan tengert nélkülöző országot járva-kelve se kell, hogy megfosszuk magunkat, párunkat, s gyermekeinket. Nincs ok az élvezetek elvonására, hiszen az ország szerencsére mind természetes vizekben, mind kiváló települési strandokban és víziparkokban is bővelkedik. Nem is csoda, hogy a csehek által leginkább látogatott turisztikai célpontok között igen előkelő helyeken szerepelnek a „víz alapú” élményközpontok, melyek közül most néhányat szeretnénk bemutatni.

AquaPalace

Kezdjük a sort a legnagyobbal és legnépszerűbbel, mely természetesen Prágában, a csodálatos cseh fővárosban, pontosabban annak szélén található. Ha már éppen elfáradtunk a varázslatos prágai belváros, a megannyi kulturális program, múzeum vagy éppen a Pazar sörözők felfedezésében keressük fel Közép-Európa legnagyobb Aquaparkját Prága délkeleti részéhez tartozó Čestlice városrészben, nem messze a csodás průhonicei kastélytól, kastélyparktól. Az AquaPalace Praha nevezetű komplexum része a Sauna World nem kevesebb mint 14 szauna típussal, a két szintes Fitness központ, valamint egy luxus Wellness Központ.

Water World

Ám a számunkra a legfontosabb a Water World (Vízivilág) nevet viselő, potom 9150 m2 nagyságú területen elterülő uszodaközpont. Itt összesen 12 csúszda (közte Csehország leghosszabb csúszdájával), 450 méter hosszú vadvizet imitáló medence és megannyi más adrenalint pumpáló vagy éppen a kikapcsolódásunkat szolgáló élmény vár ránk, ráadásul nem csak nyáron, hanem egész évben. Prágában még erősen ajánlható a kisebb területű, ám központibb fekvésű és modernebb Aquacentrum Šutka felkeresése is.


Aquapark Brno mellett

A cseh vidék legnagyobb és leglátogatottabb víziparkja Brnotól nem messze Pasohlávkyban leledzik. 14 medence, 20 alagút csúszda, 24 szauna és persze minden egyéb, ami egy egész napos családi élményhez szükséges. A Gyermekek világa nevű vízi szórakoztató része pedig a maga nemében a legnagyobb az egész országban.

Frymburk

Dél-Csehországban, a magas fekvésű Lipnói tó mellett található Frymburk városka számos egyéb látnivaló mellett az itt működő AquaParkjáról is nevezetes. A kellemes termálvízzel is megáldott helyen Csehország egyik legnagyobb wellness szállodája is itt várja a kikapcsolódásra vágyó vendégeit.

Uherské Hradiště

További csehországi vízi szórakoztató központok között feltétlenül meg kell említeni a csodás történelmi belvárosú és UNESCO Világörökséggel is büszkélkedő Olomoucon illetve a Zlíni kerülethez tartozó Uherské Hradištěn található Aquaparkot, a Prágától Pilsen felé vezető irányban fekvő Beroun városka Aquaparkját, a híres libereci Babylon élményközpont vízi központját.

Olomouc

Zárásként még javasolnánk a Pardubicei kerület egyik kisebb városában Ústi nad Orliciben lévő Aquapark felkeresését. Irány Csehország, akkor is, ha egy kis önfeledt strandolásra vágyunk!

Ústi nad Orlici

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése