Dr. Jaroslav Skála, a detox atyja

Csehország köztudottan a sörök hazája, a csehek világvezetők az egy főre jutó sörfogyasztásban, és az erősebb italok kortyolását sem vetik meg. Szépen fogy náluk a rumszerű tuzemák, a Fernet, a Becherovka, a különféle pálinkaszerűségek (pl. slivovice), a mentalikőr vagy éppen a meggylikőr (griotka). Ezért nem csoda, hogy az elfogyasztott alkohol negatív hatásával, az alkoholizmus okozta egészségügyi és egyéb problémákkal is már jó ideje meg kell küzdenie a cseh társadalomnak. Nem volt ez másként a II. világháború utáni időszakban sem, sőt a kommunista rendszer egy-egy periódusában is több hamvába holt kísérletet tettek a nép alkoholfogyasztásának visszaszorítására. Ám az alkoholizmus elleni küzdelem találmányokhoz, új módszerek kitalálásához is vezetett, és a cseh „inventorok” sorából kiemelkedik a 11 évvel ezelőtt, november 26-án elhunyt Dr. Jaroslav Skála alakja.
Dr. Jaroslav Skála

Skála 1916-ban született Plzeňben a cseh „sörfővárosban”. A kellően sörös közegben felnövő fiatalember a prágai Károly Egyetem orvosi karára járt, ahol kényszerűen (a háború alatt a cseh egyetemeket a megszálló németek bezáratták) csak a világháború befejezését követően szerezte meg a pszichiáter diplomát. 1946-ban részt vett egy brüsszeli alkoholizmusról szóló konferencián, és ennek hatására döntött úgy, hogy a munkásságát ezen betegség elleni harcnak szenteli. Ennek érdekében egészen 1948-ig, a kommunisták hatalomra jutásáig és a fertőző nyugattal való szakításig az amerikai Anonim Alkoholista társasággal is együttműködött. 

Kijózanító állomás
Ám ahogyan említettük, a kommunista rendszer is próbált küzdeni a túlzott italfogyasztás ellen, így Skála ezt követően megnyithatta a prágai Pszichiátriai Klinika alkohol elleni osztályát, amelyet egészen 1982-ig vezetett. Számos, az alkoholizmus és más szenvedélybetegségek elleni gyógymódok kutatása, személyes és családterápiák tartása mellett részt vett a magatartásformáló betegségek társaságának megalapításában és a Prágai Egyetem Pszichoszociális Tanszéke működésének beindításában is. Életéről, módszereiről még életében több film is készült (pl. Ikarův pád, Tažní ptáci). A témában több mint 100 könyvet adott ki, és 2002-ben magas állami kitüntetésben is részesült.

Skála
Skála neve leginkább még 1951-ben vált ismertté, mikor egy addig ismeretlen újítással lepte meg a világot. Ekkor nyitotta meg ugyanis az első hivatalos detoxikáló, pontosabban kijózanító állomást (Záchytka) Prágában, amelyet hamarosan országszerte további detoxok kialakítása követett. A kijózanító állomáson a túlzott mértékű alkoholt fogyasztó személy esélyt kapott arra, hogy orvosi megfigyelés mellett „élje túl” az éjszakát és ugyan másnaposan, de legalább épségben térjen vissza a józanok sorába. A prágai állomás, mely a következő 30 év során 180 ezer páciensnek adott alkalmi „szállást” első betegét is ismerjük, aki történetesen nem egy bepiált cseh, hanem egy belül elázott orosz tengerészeti mérnök volt. A kijózanító állomások „fénykorában” összesen 63 működött az országban melyek több, mint 1 millió alkalmi vendéget fogadtak. Skála találmánya természetesen a világ sok országában elterjedt, ahol igyekeznek az időnként becsápoló vagy súlyosabb esetben alkoholizmusuk miatt gyakorta magatehetetlenné váló embertársainknak legalább átmenetileg megsegíteni. 

Kijózanító állomások ma

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése