Bérek és árak Csehországban (2018)

Mindazok akik 10-20 év elteltével keresik fel újból Csehországot, gyakorta fejezik ki csalódottságukat, mondván: már Csehország sem olcsó. És valóban, a mai Csehország szolgáltatásainak, termékeinek árszínvonala magyar forintban kifejezve immáron csak némileg emlékeztet akárcsak a 2000-es évek végén tapasztaltakra. Ám eme érzékelhető drágulás mögött számos tényező rejlik, melyek közül az egyik a magyar gazdaság helyzetében, illetve a magyar monetáris politikában rejlik. Azaz nem mindegy, hogy mennyi is az annyi, jelen esetben a forint/cseh korona árfolyam. Amíg mondjuk mindössze 11 évvel ezelőtt 100 cseh korona (továbbiakban CZK) megvásárlásáért 94 forintot (Ft) kellett fizetnünk, addig ezt az összeget jelenleg már a legolcsóbb pénzváltó helyeken sem adják 126 Ft alatt (jellemzően inkább 130 Ft), ami nem kevesebb mint 34%-os drágulást jelent. Ez természetesen csak az érme egyik oldala, hiszen a teljes képhez nem csak az árak, hanem a bérek alakulását is figyelembe kell vennünk. Az elmúlt 10 év során a magyar bruttó átlagkereset megduplázódott (ez a jó hír), ám ezalatt az idő alatt Csehországban is hasonló bérnövekedés következett be. De valójában mekkora fizetés kapnak a cseh dolgozók a különböző pozíciókban, és mennyibe is kerül az élet Csehországban? Ennek jártunk utána az expats.cz honlap és különböző cseh állásportálokon fellelhető adatok segítségével.


Peníze, peníze, peníze

Csehországban a bruttó béreket 36% adó (SZJA, TB) terheli, így átlagban a következőkben említett összegeket érdemes 0,64-el beszorozni a nettó fizetések kikalkulálásához. Még elöljáróban leszögeznénk, hogy az alábbi bérek elsősorban Prágában és környékén, valamint a hozzá hasonló nagyobb városokban (Brno, Plzeň) jellemzőek, vidéken akár 30%-al kisebb fizetéseket is osztanak ugyanazon pozíció esetében. 
 

A cseh átlag bruttó fizetés 2017 végén: 31600 CZK
Kezdjük például a sort az IT és telekommunikáció területével. Egy alap adminisztrátori, támogató mérnöki (support engineer) fizetés 40 és 65 ezer CZK között alakul, akárcsak az alap programozóké. Azonban egy Javascript fejlesztőt a hazánkhoz hasonlóan erős munkaerő hiánnyal küzdő Csehországban ennyiért már csak nehezen találnának, hiszen a jelenlegi átlagfizetésük 50 ezer CZK-tól a 100 ezer CZK-ig terjed. Az információ technológia – telekommunikáció területén a többi pozíciónál is a 35-90 ezer CZK közötti fizetések a jellemzőek. De nézzünk meg egy ennyire kevésbé speciális területet, mondjuk a kereskedelmet. A különféle üzletekben a beosztotti szinten az átlagfizetés 18-35 ezer CZK között alakul, a középvezetők 25-70 ezer CZK között keresnek, míg a felső vezetői fizetés kiskereskedések esetén 30-110 ezer, míg a nagyoknál 70-250 ezer CZK között helyezkedik el. A marketing területén egy átlag beosztott úgy bruttó 25-40 ezer CZK-t keres, míg a menedzseri vagy specialista fizetése 40-70 ezer CZK között leledzik. Összességében Csehországban az átlag bruttó fizetés 2017 végére bőven meghaladta a 31600 CZK-t, azaz a kb. 400-410 ezer Ft-ot.



A cseh bérek medián értéke 2017 végén: 27320 CZK
Természetesen a valós fizetési viszonyokat könnyebb értékelni a bérek medián értéke alapján, mivel a mediánt úgy képzik, hogy a kereseteket sorba állítják, és megnézik, mi van a sor közepén. Ezt nézve a cseh medián 2017 végén 27320 CZK (kb. 355000 Ft), míg a számított magyar érték: 256 ezer Ft. Ez Magyarországon kedvezmények nélkül nettó 170 ezer Ft-ot, Csehországban nettó 20892 CZK-t kb. 270 ezer Ft-ot jelent. Ezek után látható, hogy nem véletlenül érzi egy magyar turista megdrágultnak Csehországot, de a tisztább képhez nézzük meg a mai cseh árakat is.


A sör már Csehországban sem fillérekbe kerül, de még mindig igen baráti árúak
Kezdjük a szállás/albérlet/rezsi árakkal, amelyeket nagyjából úgy lehet jellemezni, hogy a magyarországiakhoz igen hasonló nagyságúak. Az éttermi szolgáltatások tekintetében sincs számottevő különbség, persze csak ha nem vesszük figyelembe az elfogyasztott sörök árát. Ez utóbbi vonatkozásban az átlag cseh sör (amely nálunk már különlegesnek számít) ára vendéglátóhelyen átlag 30 CZK, míg a kisüzemi/kézműves söröké közelít a 45-50 CZK felé. Ez utóbbi is alig haladja meg az üdítőitalok, ásványvizek árát! Az üzemanyag ára természetesen erősen függ a világpiaci trendektől, áraktól, de általánosságban elmondhatjuk, hogy egy liter benzin Csehországban 5-10%-al drágább mint Magyarországon. A tömegközlekedés ára is körülbelül ezt a különbséget mutatja. Élelmiszerboltokban egy vekni kenyér ára 35-40 CZK, a tojás darabja 5 CZK, a liszt kilója 15 CZK, a rizsé 35 CZK, az UHT tej litere 18 CZK. A felvágottak kilója 150-250 CZK, de ezek minősége (és még nagyon sok élelmiszeré) messze meghaladja a Magyarországon kaphatók minőségét. Az üveges sörök ára pedig egy szomjas torkú magyar sörissza számára még mindig hihetetlenül alacsony, hiszen 12-14 CZK-ért már a magyar boltokban prémiumnak számító söröket lehet megvásárolni. A kisüzemi sörök természetesen itt is drágábbak.


Sajnos e cikk megjelenését sem a Kaufland (CZ) szponzorálta! :)
Összességében leszögezhetjük, hogy Csehország ugyan a saját múltbéli állapotához és a magyar fizetésekhez képest valóban drágább mint 10-20 éve, ám továbbra sem hívható drága úti célnak, és a cseh fizetések/árak csábítóan hangozhatnak a magyar munkavállalók számára is.

1 megjegyzés:

  1. A tömegközlekedésre vonatkozó megállapítás elnagyolt. Itt a prágaira gondolok elsősorban. Prágában ui. már évtizedek óta létezik az egyszeri érvényesítés utáni többszörös átszállás lehetősége, 24 koronáért 30 percig, 32 koronáért pedig talán 60 percig lehet utazni, ez pedig mélyen alatta van a bp-i BKV vonaljegyeihez képest. Ugyanez igaz az éves bérletre is, ami kb. a fele a bp-inek. Emiatt nyilván szinte mindenki meg is veszi.

    VálaszTörlés