Regiontour – GO 2017, Brno

Az elmúlt héten, egész pontosan 2017 január 19. és 22. között rendezték meg a Regiontour/Go turisztikai szakkiállítást, vásárt. A négy napos rendezvény fő helyszíne hagyományosan a Brnói Vásártársaság Közép-Európai Kiállítási Központja, azaz a morva főváros vásárvárosának P és F épülete volt. A Csehország nem csak Prága – Irány Csehország szerkesztői, ahogy az utóbbi években, úgy idén is hivatalos sajtóképviselőként jelenhettek meg az eseményen. Ezért a lehetőségért szeretnénk köszönetet mondani Máté Szilviának a BD-Expo Kft. ügyvezető igazgató asszonyának és Cseh Erzsébet projektvezetőnek.

Brno

A hű olvasóink már jól ismerik a Regiontour/Go szakvásárt, aki azonban még nem hallott volna róla annak álljon itt is egy kis rövid bevezető ismertető. A Regiontour-on elsősorban a cseh régiók többsége, s a további három V4 ország (Szlovákia, Lengyelország, Magyarország) számos régiója, illetve a turisztikai ágazat egyes szereplői (vendéglátóhelyek, szállásadók stb.) mutatkoznak be, hirdetik aktuális programjaikat, ugyanakkor a Go hagyományosan a külföldi idegenforgalmi célpontok megismertetésének biztosít lehetőséget. Az immáron 23. Gastro Junior Brno - Bidvest Cup során pedig a szokott módon a legjobb szakács, pincér növendékek mérhették össze tudásukat. A kísérő programok gazdag választékából érdemes kiragadni a Go Camera 2017 film, fénykép és könyvfesztivált.

2017 - A barokk éve Csehországban
A Go és Regiontour kiállítások csütörtök reggeli hivatalos megnyitóján számos egyéb prominens személyiség mellett részt vett Karla Šlechtová területfejlesztési miniszter asszony, Petr Vokřál Brno város polgármestere és Bohumil Šimek a Dél-Morva kerület vezetője is. A Cseh Turisztikai Hivatal minden évben kijelöli az adott év irányát, így a 2017-es esztendő fő turisztikai témája a barokk lesz. A barokk építészet remekműveivel Csehországban számtalan helyen találkozhatunk, a nagyobb nevezetességektől a kisebb, kevésbé ismert épületekig. Aki idén felkeresi ezen barokk gyöngyszemeket ne csodálkozzon ha az építmények megtekintése mellett barokk zene hallgatásában, barokk ételek kóstolásában és minden másban ami barokk lehet része. A barokkról és Csehországról egy későbbi cikkünkben még röviden írunk.

Népszerűek a morva borok
A kiállítási pavilonoknál hagyományos módon a turisztikai tájékoztatók (szórólapok, térképek, programfüzetek stb.) beszerzésén túl bárki megkóstolhatta és vásárolhatott is egy-két, az adott térségre jellemző termékből, főleg étel vagy ital finomságokból. A Zlíni kerületnél szinte állandósult a tolongás, hiszen a morva borok kóstolása igen nagy népszerűségnek örvendett. A Plzeňi Kerületnél a megszokott módon bárki megízlelhette a remek Purkmistr és Pilsner Urquell söröket.

Debrecen képviselői Brno testvérvárosai közös pavilonjánál
Magyar szemszögből a Regiontour 2017 legnagyobb eseménye kétség kívül Debrecen és Brno testvérvárosi megállapodása volt, amelyet Petr Vokřál, a dél-morva főváros és Papp László, a cívisváros polgármestere írt alá. A megállapodás értelmében a két város a gazdaságfejlesztés, a befektetés, a tudomány, a kutatás, az innováció, az oktatás, a turizmus, a kultúra és a sport területén akar együttműködni. Debrecen már 2016-ban is önálló standdal jelent meg a turisztikai vásáron, idén pedig már a Brno testvérvárosainak közös pavilonjánál is kaphattak helyet.

A tahitótfalui Epermester finomságai és kedves kóstoltatójuk
A vásár további magyar résztvevői között immáron hagyományosan megtalálhattuk számos magyarországi fürdőváros szállodáit, amelyek kifejezetten vonzó célpontok a cseh turisták számára. Ugyancsak képviseltette magát néhány magyar termelő, kereskedő cég, így a látogatók megkóstolhatták a Regiontouron hagyományosan kiállító Kövér Tanya remek mangalica hústermékeit, a tahitótfalui Epermester Pincészet és a Bock Pince remekműveit, vagy a Stelázsi kínálatában szereplő finomságokat. 

Regionális termékek garmada
Természetesen a helyi cseh-morva termelők is kitettek magukért, és kivált a hivatalos regionális termékek jelzésével jutalmazott termelők pavilonjánál akadhattunk ízletes ételekre-italokra. Itt állította ki a folyékony karamell csodáit a krumlovi Vašek Kalkuš (ezeket a fincsi édes élményeket Magyarországon a Manka spájza webshopból lehet beszerezni), de többek között megízlelhettük a híres lošticei kvargliból készített süteményeket, az olomouci Chomout kisüzemi sörfőzde néhány kiválóságát is. Összességében a Regiontour 2017 idén is a turisztikai szakma kisebb ünnepe volt, amolyan felkészülés a várhatóan sikerrel kecsegtető és fárasztó idényre. Soron következő cikkünkben további képeket, pillanatfelvételeket mutatunk be a Regiontour/Go kiállításról! 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése