Hluk erődítménye, avagy a kicsi szép

„A kicsi szép” – így szól Ernts Friedrich Schumacher, a XX. század egyik neves gondolkodójának, a buddhista közgazdaságtan megalapítójának közismert gondolata. És pontosan ez jutott eszünkbe nekünk is mikor megálltunk az útikönyvekből mostohán kimaradó dél-kelet morvaországi település, Hluk legfőbb nevezetességénél, a kicsiny, de a méretei ellenére is megkapó látványt nyújtó erődnél. Első ránézésre nem is tudjuk, hogy mit is látunk, egy törpe várat, mini kastélyt, piciny erődítményt, nos az igazság talán valahol ez utóbbihoz áll legközelebb. Ugyanis a csodásan fennmaradt épület már a kezdetektől fogva leginkább egy kis önálló védelmi egység feladatát látta el, és csak egy rövid ideig töltötte be a kastély szerepét.
Hluk erődje

Az Okluky patak közelében álló mai kis erődöcske alapjait valamikor a XIV. század végén rakhatták le, hiszen egy 1391-ben kelt dokumentumban már említésre is került. Azt hogy az erőd ekkortájt még fából készült, vagy már kőből arról sajnos nincs információ, de számottevő szerephez jutott a morva-magyar határ védelmében. Ám 1468-ban, mikor I. Mátyás magyar király és később cseh ellenkirály nekiállt a cseh földek elfoglalásának, a csapataival könnyedén bevette ezt a mini védvonalat. Az erődöt és a környező birtokokat egyik fő bizalmi emberének, a később „fekete seregként” elhíresült zsoldoshadserege kulcsemberének, František Hagnak adományozta. 

Az udvarból és hátulról fotózva
Mátyás halála után Hluk visszakerült korábbi tulajdonosához akitől 1545-ben Jan z Kunovic vásárolta meg. Az új birtokos egy kisnemesi családi fészket akart magának teremteni és ezért nekiállt a már nem túl fényes állapotban leledző erőd reneszánsz stílusban történő felújíttatásának, mondhatni újraépíttetésének. A munkálatok 1559-ben fejeződtek be, legalábbis erre utal az épület déli szárnyának falán látható címer. Jan halála után a birtok a családban maradt. A későbbi leszármazottai és örökösei közül Jan Bernard csatlakozott a Habsburg elleni felkeléshez. Emiatt 1620-ban, a felkelés elbukását követően a birtokokat elkobozták és Hluk így került a híres Liechtenstein család kezébe. Ám ez az erődöcske a számukra szinte jelentéktelen volt a többi várukhoz, kastélyukhoz képest így többé már nem töltött be nemesi székhely szerepet. Több mint háromszáz éven át szinte kizárólag mezőgazdasági célra hasznosították, s ez együtt járt az épület állagának fokozatos romlásával.

Lepusztult állapotban
1943-ban a leharcolt kastély a városka tulajdonába került, majd 1959 és 1965 között egy nagyobb felújítás megmentette a pusztulástól. Ma is a város kezében van, és elsősorban közösségi célokat szolgál. Itt található Hluk könyvtára, kellemes kávézó fogadja a látogatókat, a toronyban helyi múzeum működik, a kicsiny termeiben pedig kisebb fogadásokat és más eseményeket tartanak. Emellett boros pince, kultúrház és információs központ is üzemel itt.

Picinyke belső udvar
Aki Uherský Brod (Magyarbród) felé veszi az irányt, vagy a csehországi “szlovák kisrégió” a Slovácko értékeit szeretné jobban megismerni annak feltétlenül ajánljuk eme kicsiny, de annál impozánsabb kastély-erőd-váracska felkeresését.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése