Cseh kisüzemi sörfőzdék 12 – Közép-Csehországi kerület 2.

Folytatjuk a Prágát körülvevő Közép-Csehországi kerület, a Středočeský kraj kisüzemi sörfőzdéinek számbavételét. Ezúttal a fővárostól nyugatra látogatunk el, ahol ezúttal négy sörfőzde vár minket. 

MMX

Közülük az első a Prága közvetlen közelében fekvő Lety u Dobřichovic nevet viselő városkában leledzik és a kissé furcsa MMX Lety nevet kapta. Az MMX a német Bamberg városának sörfőzési hagyományaira hivatkozással egy teljesen automatizált főzési technológia révén, a saját 60 méter mély kútjából szerzett vizének felhasználásával készíti alapszortimentjében 10-es és 12-es láger söreit, amelyek mellé időnként kerül egy kis stout, erősebb láger vagy búza is. A 2010-ben alapított sörfőzde (innen a névadás) kiegészül egy sajátos kategóriát képviselő Pivotellel, azaz sörszállóval is, ahol a szobaszerviz részeként rendelhetjük fel a remek söröket. Hiszen sört inni akár az ágyban pihenve sem megvetendő relaxációs gyakorlat. 

Bobr, a hód
Innen alig néhány kilométerre nyugatabbra, szintén a Berounka folyó mentén található Zadní Třebaň városka 2013-ban alapított sörfőzdéje, a Bobr. A névválasztás bevallottan is egyfajta tisztelgés a környék, pontosabban a folyó állatvilága előtt, hiszen a bobr szó magyarul hódot jelent. Maga a sörfőzde is egy régi malomépület pincéjében vert tanyát, és évente mindössze 800 hektoliter sört állítanak elő. A sörválaszték ugyan kicsi, de felettébb változatos, ugyanis a 11-es világos és a 13-as félbarna láger mellé egy 12-es pale ale, 13-as stout, valamint eseti jelleggel 15-ös IPA társul.

Berounský Medvěd válogatás

Nyugat felé továbbhaladva Berounban egy újabb állatról, méghozzá egy jóval nagyobb és veszélyesebb féléről elnevezett sörfőzde vár ránk. Ez pedig nem más mint a berouni medve, azaz a Berounský Medvěd családi sörfőzde. Maga a város 1295 óta bír sörkészítési hagyománnyal, és 1872-1978 között saját sörgyárral is rendelkezett. Ezt követően azonban 20 éven át kellett a lakóknak a helyi sör hiányát elszenvedniük, ám az 1998-ban alapított főzde újra felhelyezte Berount a világ sörtérképére. A korábbi sörgyár épületében kiváló étterem is nyílott, elsősorban hagyományos cseh ételekkel. A sörválaszték a főként folyadék és energia pótlását kereső kerékpárosokat célzó 8-as ivósörtől, a sima világos illetve mézes félbarna 11-esen át, a 13-as barnáig, 14-es félbarnáig, 15-ös világosig tart, kiegészülve egy Grizzly nevet viselő izmos 18-as barnával. A pszichológiai okból PET palack undorban szenvedők akár csatos 1 vagy akár 3 (!) literes üvegben is hazavihetik a nedűt, persze ezért elég szép összegű, de legalább visszatéríthető üvegdíjat számolnak fel.

Matuška

De siessünk tovább, mert a Közép-Csehországi kerület határán, a Křivoklát természetvédelmi körzet egy kicsiny, amúgy szinte teljesen jellegtelen hegyi falucskájában vár ránk maga a csoda. Félreértés ne essék, itt igenis helyénvaló szuperlatívuszokban beszélni, hiszen a 2009 Húsvét hétfőjén alapított broumy Matuška az eltelt hét év alatt felküzdötte magát a világszerte legelismertebb cseh sörfőzdék közé. Elég csak a különféle sörminősítő oldalakra rátekinteni (pl. Ratebeer) és mindjárt magunk is meggyőződhetünk eme állításunk igazáról. A sörfőző mester Martin Matuška egyszerűen a családnevéről keresztelte el a sörműhelyét, de ebben az esetben még ezt a szerénytelenséget is megbocsáthatjuk neki, hiszen az általa főzött ital kiválóságára valóban büszke lehet. Az alapító mester amúgy 1981 óta munkálkodik a sörgyártás területén, és mielőtt megnyitotta volna a saját üzemét olyan neves sörfőzdékben tette le a névjegyét, mint a Staropramen, a Strahovi Kolostori Sörfőzde, vagy éppen a közismert U Fleků. Jóllehet már lassan benne van a korban, de a kiváló sörök forrása bizton nem apad el, hiszen egyik fia, Adam már igen aktív a sörfőzde működtetésében. 

A Raptor
De végre beszéljünk a sörválasztékról is, amely alsó- és felsőerjesztésű sörök egyaránt helyet kaptak, ám itt hiába keresnénk a klasszikus ivósöröket. A szinte kötelező alap láger is egy 5,5% alkoholtartalmú 13-as világos, a legerősebb sör pedig egy Arany Rakéta nevet viselő 17-es (7% alkohol) nedű, amely valóban elrepít minket. E kettő között pedig oly finomságok is várnak ránk, mint a szintén 17-es Fekete Rakéta (egy fekete IPA), a 16-os Weizenbock, a 15-ös IPA Raptor, a California (pale ale), egy 14-es spéci barna, illetve búza. De ez a választék nem kőbe vésett, folyton folyvást új remekművekkel lepik meg rajongóikat. Helyben a HOSPŮDKA NA HŘIŠTI nevezetű vendéglátóhelyen vagy Prága-Brno számos sörözőjében ismerkedhetünk meg velük. A sörök ára a cseh sörárakhoz képest ugyan borsosnak nevezhető, de a többnyire csöppet túlértékelt magyar kézműves társaihoz képest még mindig kellemes. De legyen most ennyi elég a Matuška megérdemelt tömjénezéséből, sorozatunk következő részében délebbre merészkedünk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése