Hétvégi ajánlat: Tugendhat-villa kiállítás a FUGA-ban!

Június 13-ig, azaz a mostani hétvégén még megtekinthető a FUGA Budapesti Építészeti Központban (1052 Budapest Petőfi Sándor utca 5.) a Magyar Építész Kamara és a Cseh Centrum közös szervezésében a brnói Tugendhat-villa múltját, felújítását és mai arculatát bemutató kiállítás.
A Tugendhat-villa

A Tugendhat-villa Csehország egyik olyan építészeti alkotása, nemzeti kulturális emlékműve, amely 2001 óta szerepel az UNESCO Világörökségi listáján, de közülük az egyetlen, amely nem a távoli régmúlt alkotása, hanem a XX. század szülötte. Amiért mégis helyet kapott a világörökségek között, az elsősorban Ludwig Mies van der Rohe német építész zsenialitásának köszönhető. A kor egyik építész fenoménje a tervezési, elrendezési, természeti környezetbe való beillesztés szempontjából tökéletes épületét a saját korát meghaladó technikai, műszaki megoldásokkal (pl. légkondicionálás, elektromosan záródó ablakok, modern fűtés stb.) látta el. Sőt az építész saját maga alkotta meg az első ránézésére rendkívül puritánnak tűnő belső berendezést is, amelyhez azonban olykor olyan unikális anyagokat használtak fel mint marokkói ónix, olasz mészkő, ázsiai fafunérok. Hosszan sorolhatnánk még mindazon egyedi, különleges megoldásokat, amelyeket Ludwig Mies van der Rohe a maga „Less is more” azaz „a kevesebb, több” felfogásában kiötlött, de inkább biztatunk mindenkit arra, hogy személyesen tekintse meg.

Greta és Fritz Tugendhat
Azonban szóljunk néhány szót a villa történetéről is. Az épület megrendelője és első tulajdonosa a névadó Tugendhat család, pontosabban Fritz Tugendhat és neje Greta. A feleség a gazdag Löw-Beer család sarja volt, akik számos textilipari üzemmel, cukorfinomítóval és cementművel rendelkeztek. Ugyanakkor a Tugendhat család, textilgyári résztulajdonosként főleg kereskedelemmel foglalkozott. Fritz döntően az apósa pénzügyi támogatásával 1928-ban rendelte meg a rendhagyó, kívül-belül ultamodern (vasbeton gerendás, hatalmas üveg felületes) villa megépítését. Két évvel később, 1930 decemberében vehették birtokukba az új impozáns méretű családi fészküket, amelyről sokan azt állították, hogy szinte elképzelhetetlen, hogy itt valódi kényelemben lehet élni. Ezt azonban Tugendhaték egyértelműen cáfolták.

A villa makettje
A család (akárcsak Mies van der Rohe) azonban 1938-ban, a II. Világháború közeledtével emigrálásra kényszerült, így az elkövetkező évtizedek során villa merőben más funkciót töltött be. Egy ideig sportiskola működött az épületben, majd gyermek rehabilitációs intézet feladatát látta el, a rendszerváltást követően pedig az épületet 1969 óta birtokló brnó-i önkormányzat hasznosította vendégházként. 1981 és 1985 között kisebb renoválási munkálatokat végeztek el a villán, de a fő cél inkább csak az állagmegóvás és a további hasznosítás lehetőségének fenntartása volt.


A kiállítás képei
1992-ben a villa egy meghatározó jelentőségű történelmi helyszínné változott, hiszen Vladimír Meciar szlovák és Václav Klaus cseh miniszterelnök itt írta alá a két állam népszavazás nélküli elszakadását, függetlenné válását. Az épület ezt követően a Városi Képtár gondozásába került, majd megnyitották a nyilvánosság előtt is, de mindeközben az állaga folyamatosan romlott. A villa felújítása erősen váratott magára eladdig, hogy a Tugendhat család élő tagjai egy kis nyomás gyakorlást is bevetettek az ügy előmozdítása érdekében. Vagy elkezdi Brno városa a felújítást, vagy visszaigénylik azt maguknak, így hangzott a petíciójuk. Ez a lépés már hatásosnak bizonyult, így 2009-ben egy rendkívül alapos rekonstrukció vette kezdetét. 

Világosság, mindenek felett
Nemzetközi szakértői összefogással, a régi dokumentumok, tervek előbányászásával és tanulmányozásával a lehető legeredetibb formájára kívánták a villát visszavarázsolni, és ez 2012-re sikerült is. Az épület látogatói ma több különféle épületbejárásból válogathatnak, de a nagy sikerre való tekintettel a jegyeket már érdemes legalább két hónappal korábban lefoglalni! Addig is azonban irány a hétvégén a FUGA, és vessünk egy pár pillantást Ludwig Mies van der Rohe eme remekéről készült fotókra, makettre, az épületről és annak történetéről, felújításáról készült videókra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése