2016. április 12., kedd

Idézet és pár kép XXXII. - Václav Čtvrtek: Pajzán mesék és csodák

Pár hónappal ezelőtt Molnár Éva a cseh-magyar kapcsolatok ápolásában évtizedek óta jeleskedő Bohemia Baráti Kör korábbi ügyvivője, ma pedig Felügyelő Bizottsági tagja egy, a BBK és a Cseh Köztársaság Külügyminisztériuma támogatásával megjelenő csodás könyvvel lepett meg minket. Pajzán mesék és csodák, írta Václav Čtvrtek, akinek a neve talán első hallásra kevésbé tűnik ismerősnek. Viszont ha azt mondjuk, hogy ő volt a szülőatyja olyan mesehősöknek mint Rumcájsz, vagy Moha és Páfrány, akkor már rögvest mindenki ráeszmél, hogy itt bizony egy kiváló meseszerzőről van szó. A népszerű író eredetileg Václav Cafourek néven látta meg a napvilágot Prágában, de egészen a II. világháború végéig még csupán mint mezei hivatalnok dolgozott. Ezt követően azonban előbb gyerek magazinoknak kezdett írni, majd a cseh rádió, később televízió gyermek programjainak készítésében vállalt egyre nagyobb feladatot. 1976 novemberében bekövetkezett haláláig, több mint 70 könyvet írt nem kevés szép élményt nyújtva gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt.





Mi most az említett Pajzán mesék és csodák könyvéből, melynek magyar kiadását Gyulai Líviusz Kossuth-díjas grafikusművész illusztrációi ékesítik, egy kis rövid történetet adunk közre Molnár Éva fordításában. Címe: A fehér nyusziról és a négy fekete kiskakasról.



A kis mese egy bizonyos Lidmila leányzóról szól, aki hiába érett már meg a szerelemre, de az egész várban nem talált magának egy férfiút se, aki megcsókolta volna. A várfalról minden este fehér tollú nyilat lőtt ki, hátha valaki megtalálja és visszahozza neki, de valahogy senki sem jött el hozzá. Egy napon egy gonosztevő fekete tollat adott neki, próbálkozzon azzal, és a szegény lány rá is állt a kísérletre. Ezt a nyilát azonban egyenesen a fekete lovasnak álcázott ördög találta meg. A szegény lány visszautasította a nem kívánt kérőt, aki bosszúból rögvest fehér nyulacskává változtatta. A történet így folytatódik:



Száz évvel később, amikor a vár már köveire hullott szét, a romok alatti mezőn szántott Ondřej, a szántóvető. Ahogy haladt a barázdában, látja ám, hogy egy fehér nyúl ugrándozik előtte. Mintha varázsütés érte volna, Ondřej egyenesen a nyúl után húzta a barázdát. Amikor az ekevas megcsikordult egy kövön, ott, ahol valaha a várudvar volt, földhöz vágta magát a nyulacska s Lidmila leányzóvá változott. Ondřej térdre ereszkedett, és már csak őt látták szemei.
- Először látlak – mondta forró szívvel, - de mindig téged szeretnélek nézni.
- Azt megteheted – mondta neki kedvesen Lidmila. - Gyere ide pontban éjfélkor, és hozz magaddal három leölt fekete kakast.
És már ott sem volt, helyén a fehér nyúl legelészett. Ond
řej szerzett három fekete kakast a faluban, és úgy tett, ahogy Lidmila leányzó kívánta. Éjfél előtt megérkezett az egykori várudvarra, övére függesztve a három leölt fekete kakas, és várt. Odafutott a fehér nyulacska, ott ugrándozott Ondřej szántóvető körül. A városban tizenkettőt ütött az óra. A nyulacska földhöz vágta magát és Lidmila leányzóvá változott. Fejétől a sarkáig fátyol takarta, de így is nagyon szemrevaló volt. Ondřej máris karjaiba zárta volna, Lidmila leányzó azonban figyelmeztette:
- Szűzlányt ölelsz, de szőrös nyulat csókolsz.
- És mivel kell kiérdemelnem téged szépséges alakodban? - kérdi Ond
řej.
Ahogy ezt kimondta, a romos udvaron vad jövés-menés támadt. A sötét sarokból előjött egy félig madár, félig kígyó alakú szörny, és Ond
řejre rontott.
- Vágj hozzá egy kakast! - kiáltotta Lidmila.
Ond
řej az övéhez kapott és a griffmadárhoz vágta az egyik fekete kakast. Nyugalom lett, de csak egy pillanatra. Újból nagy nyüzsgés kezdődött, az udvar másik sarkából előjött egy szörnyeteg, még förtelmesebb, mint az első, félig ordas, félig galamb alakban. Lidmila megint kiált Ondřejnek:
- Vágd hozzá a másik kakast!


A szörnyű látványtól Ond
řej majd eszét vesztette, annyi ereje sem maradt, hogy az övéhez nyúljon. Akkor Lidmila fellebbentette a fátyol csücskét az arcáról és azt mondta:
- Fogadd előlegnek az erényemre!
Boldogító pillantás Lidmila szép arcára, s Ond
řej kicsit összeszedte magát. A szörnyhöz vágott egy fekete kakast, erre minden elmúlt. De csak egy pillanatra. Az udvar harmadik sarkából előjött egy szóval le sem írhatóan torz szörnyalak, és Ondřejt már csak egy lehelet választotta el a haláltól. Akkor Lidmila leányzó levette ruhája felső részét és mondta:
- Vedd segítségül erényem felét.
Az örömteli látványtól erőre kapott Ond
řej, odavágta a harmadik kakast, és a szóval le sem írható szörnyeteg eltűnt. Lidmila leányzó kitárta karját Ondřej felé. Csakhogy akkor az udvar negyedik sarkából előlépett a fekete lovas. Kellemes ránézni, csak a szemei olyan gonoszak, mint a nyesté. Rámosolygott Lidmilára s így szólt:
- Leányzó, háromszor adtál tanácsot Ond
řej szántóvetőnek, de negyedszerre már nem fogsz.
Ond
řej hiába kapott üres övéhez a negyedik kakasért. Akkor azonban Lidmila leányzó levette ruhájának alsó részét és mondta Ondřejnek:
- Egész erényemet neked adom segítségül.
Az az erény akkora és oly szépséges volt, hogy látványától a fekete lovas elfelejtett leugrani a lováról, hogy dobbantson a pokolnak erősítésért. Ond
řej közben elrohant a faluba a negyedik kakasért. Ám amikor a lovashoz akarta vágni, az megfordította paripáját és csak annyit mondott:


- Inkább süssétek meg az eljegyzésre.”




Václav Čtvrtek: Pajzán mesék és csodák, Bohemia Kiskönyvtár, Te-art-rum Kiadó, Budapest, 2010. Fordította: Molnár Éva. Illusztrálta: Gyulai Líviusz

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése