Prága szigetei III: A Lövész-sziget

A Prága szigeteiről szóló sorozatunkban a Moldva folyását követve elérkezünk a Střelecký ostrov, avagy Lövész-szigethez. A szigetre mindkét partról be lehet jutni, hiszen keresztül vezet rajta a pompás Légió híd. A nagyjából 2,5 hektáros, parkos terület, kb. 750 méter hosszan terül el a folyó középső részén.
A Modva közepén a Lövész-sziget
Az első információk a sziget meglétéről a XII. századra eredeztethetők, azaz a folyó addigra már tekintélyes mennyiségben hordta ide és tapasztotta össze a hordalékát. Ekkortájt a területet nemes egyszerűséggel csak pázsitnak hívták. A sziget eredetileg a Hospitaller lovagrend birtokában állhatott, akik azonban 1393-ban eladták egy Augusztin nevezetű korabeli füves embernek (gyógyszerésznek). IV. Károly alatt a lövészek itt kaptak engedélyt arra, hogy gyakorló teret rendezzenek be a maguk számára. Az íjászok, számszeríjászok számára gyakorta rendeztek itt úgy nevezett „madárlövő” versenyeket, Ku ptáku-kat, aminek során egy magas bot tetejére rögzített madár bábu fejét kellett eltalálni. Innen eredeztethető a sziget ma is viselt neve.
A Lövész-sziget 1769-ben
1473-ben a sziget városi tulajdonba került, majd 1547-ben elkobozta I. Ferdinánd, Habsburg császár. 15 év múlva azonban már újból a városé, és a funkciója is a régi maradt. Továbbra is idejártak a lövészek tökéletesíteni a fegyverhasználatukat.
1823
A következő évszázadokban a sziget hol elhagyatottan állt, máskor újfent a lövészek gyakorló terepeként működött. A XVIII. században azonban már kezdték felfedezni más funkcióját is. Előszeretettel rendeztek itt Szent Iván-éji ünnepségeket, hiszen itt nem kellett félni attól, hogy a tűzijátékok felgyújtják Prága lakórészeit. Főként a lövészek számára eleinte fából, kisebb nagyobb épületeket emeltek, de ezeket gyakorta elvitte a Moldva megáradó vize. Az 1769-ben készült térképen is több kisebb épület figyelhető meg. 1812-ben ezek helyett úgy döntöttek hogy egy új tégla épületet emelnek Zobel tervei alapján. Az 1823-ban készített térképrészleten már ez az építmény látható. 
1841
Az épület adott helyet tánc mulatságoknak, koncerteknek és más rendezvényeknek. Az eredetileg empire stílusú épületet 1842-ben felújították, majd csaknem egy évszázaddal később, 1935 és 37 között ki is bővítették. Ekkor épült hozzá terasz, a kávézó és a loggia, az emeletre pedig egy mozitermet építettek. Az épület, amely túlélte az 1890-es és a 2002-es árvizet is ma Prága egyik védett építészeti értéke.
A Lövész-sziget dísze
Az első szigeten átvezető, a Moldva két partjával összekötő híd 1839 és 1841 között épült. Ahogyan ez az 1841-ben készült térképen is látszik a Ferenc császár híd nevet viselte. Ez az építmény 1898-ig állt, majd felváltotta az 1901-ben befejezett Légió lánchíd. A híd összeköttetés mellett ugyanakkor a sziget ma is elérhető hajóval, csónakkal, vagy akár kompjárattal is.
A Légió híd alja
1882-ben a szigeten rendezték meg a Sokol Társaság első konferenciáját. Ugyancsak a sziget történetéhez tartozóan megemlítenénk, hogy 1890-ben az első május elsejei munkás ünnep helyszínéül a hatóságok a Lövész-szigetet jelölték ki, ahol reményeik szerint könnyebben tudták a rendet fenntartani. Az ünnepen az előzetes félelemmel teli várakozásokkal szemben nem volt semmiféle incidens, minden békében, afféle fesztivál hangulatban zajlott. Az eseményre emlékezve a szocialista érában a Légió híd a Május 1. nevet viselte.
Az elöntött Lövész
A sziget csaknem teljesen nyitott a nagyközönség előtt, egy kifejezetten kellemes éttermet találhatunk itt. A jellemzően fás parkban kellemes sétát tehetünk. A „Lövész” ma alkalmanként nagyobb szabadtéri rendezvényeknek, zenei-, sport- és más kulturális eseményeknek biztosít teret.
A béke szigete
Sorozatunk következő részében a legismertebb és legközkedveltebb prágai szigetre, a Kampára látogatunk el.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése