2015. szeptember 22., kedd

Idézet és pár kép XXIX. - Karel Čapek: Barangolások Európában, Hollandiai képek

125 évvel ezelőtt született a cseh irodalom egyik legsokoldalúbb írója Karel Čapek (1890 – 1938). A vidéki orvos családból származó, gyermek korától kezdve komoly gerincbántalmaktól szenvedő, de mégis Prágában 25 évesen filozófiai doktorátust szerző író hamar jó barátságba került a kor cseh íróival, tudósaival, politikusaival és művészeivel. Čapek számtalan novellát, regényt, köztük bűnügyi regényt is írt. Az 1930-as évektől kezdve megannyi antifasiszta írást alkotott, és a közép-európai antifasiszta szellemi front egyik legkiemelkedőbb vezéralakja lett. Gazdag fantáziája, humanizmusa, éleslátása nagy hatással bírt kortársaira. Mindössze 48 évesen hunyt el tüdőgyulladásban, és már nem érte meg Csehszlovákia német megszállását.

Karel Čapeket ugyan a klasszikus sci-fi irodalom egyik alapítójának is nevezik, közismert, hogy a mára már a világ szókincsébe bekerült robot kifejezést ő használta először egy regényében (magát a szót a testvére, Josef alkotta), most mégis egy másik, könnyedebb témájú művéből idézünk. A mű, amelyből egy kis szövegrészletet kiragadtunk, az 1932-ben írt Barangolások Európában, Hollandiai képek címet viselő műve. Így látta Čapek a kerékpárosokat, kerékpárokat és a holland kutyákat:

„ …No és aztán a kerékpárok. Már láttam egy és mást, de annyi kerékpárt, mint például Amszterdamban, még nem láttam; ezek már nem is kerékpárok, hanem kerékpártömegek, kerékpárfalkák, kerékpárkolóniák, olyasvalami, mint a baktériumok tenyészete, vagy mint az ázalékok hemzsegése, vagy a muslincák örvénylése; a legszebb az, amikor a rendőr egy pillanatra megállítja a kerékpárok rajzását, hogy át lehessen menni az utcán, és aztán nagylelkűen ismét utat enged: ilyenkor az egész bicikliraj, élén néhány vérbeli versenyzővel, galoppban előretör és tovanyüzsög fantasztikus szúnyogtáncot járva. A helybeli viszonyok ismerői azt állítják, hogy Németalföldön ma három és fél millió kerékpár forog, ami azt jelenti, hogy minden három lakos alá jut egy, a csecsemőket, tengerészeket, a királyi családot, valamint a lelenc- és szegényházak gondozottjait is beleértve. Én ugyan nem számoltam, de azt hiszem, egy parányival mégis több van belőlük. Azt mondják, itt elegendő ráülni a kerékpárra, és már magától megy; olyan sima és egyenes ez az ország.

Láttam apácákat kerékpáron, és parasztokat, akik kerékpáron ülve vezették a tehenüket; az emberek kerékpáron tízóraiznak, kerékpáron hordozzák gyermekeiket és kutyáikat, és a szerelmesek kerékpáron taposnak a csábos jövendő felé egymás kezét fogva; én mondom, kerékpárosított nép ez. Ha már a kerékpározás ilyen mértékben nemzeti szokássá válik, megfontolandó, milyen hatása van a nemzeti jellemre.

Nos, szerintem:
1. a kerékpáros ember megszokja, hogy gondoskodjék önmagáról, és ne zavarja mások köreit, azaz karikáit;
2. vár a sorára, de azonnal beletapos, mihelyst egy körömnyi helyet kap;
3. előbbre jut anélkül, hogy túlságosan erőlködne, és hogy a legkisebb zajt is okozná;
4. a kerékpáros jobban el tudja magát különíteni, mint a gyalogos, és sokkal inkább önmagába zárt egység még párban és tömegben is;
5. a kerékpár valamiféle egyenlőséget és egyneműséget teremt az emberek között;
6. megtanítja őket bízni a tehetetlenségi nyomatékban;
7. végül kifejleszti a csend iránti érzéküket.

Ezzel máris több jót mondtam a kerékpárosokról, mint amennyit gondolok róluk; most pedig, amikor már nem állhatnak rajtam bosszút, nyilvánosan kijelentem, hogy nem szeretem őket, mivel kissé természetellenesnek tartom, hogy az ember üljön és menjen egyszerre. Végül is az ilyen ülve menés is befolyásolhatja egy nemzet tempóját és fejlődését. Elképzelhető, hogy lehet lassan taposva is gyorsan előrejutni. Ezek a hollandusok legalábbis egész messzire jutottak, bár majdnem olyan álmosan taposnak, mint egy lassított filmen. Ami engem, gyalogos és kézzel integető embert illet, nem fogom zavarni sem köreiket, sem karikáikat; minden nemzet olyan eszközzel vándoroljon a csillaga után, amilyennel jólesik.”


Még valami szembeötlik a németalföldi utcákon, éspedig a kutyák. Nincs ugyanis szájkosaruk; ennek következtében folyton nevetnek, majdnem hangosan, és nem marakodnak, senkit sem harapnak meg, és nem morogják meg egymást amolyan közép-európai ingerültséggel; ebből az a tanulság, hogy nemcsak a kutyák, hanem az emberek is meg tudják hálálni a szájkosár nélküli szabadságot, és hogy a szabadság az isten pompás ajándéka, ámen…”

Karel Čapek: Cestopisy (Barangolások Európában, Hollandiai képek (1932)) – fordította Szeberényi Lehel és Székely István

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése