Vendéglátó kisokos Csehországot járók számára II. - Étlap és étel magyarázat - Előételek

Cikkünk első részében a Csehországban található vendéglátóhely típusokkal ismertettük meg a nagyérdeműt, most pedig vágjunk bele az étlap és étel magyarázatokba. Ha betérünk egy vendéglátóhelyre, biztosak lehetünk benne, hogy az ital igényünkön túl azt is megkérdezik, mit szeretnénk enni. A pincér kínálni fogja a jídelní lístek-et vagyis az étlapot, amelyen az első helyen legtöbbször az előételek szerepelnek, ezeket a předkrm vagy předkrmy felirat alatt találjuk feltüntetve.
A cseh klasszikus előétel: nakládaný hermelín
Két típusú előétel közül választhatunk. Vannak a studené předkrmy, vagyis a hideg előételek, és vannak a teplé předkrmy, a meleg előételek. Mindkettő kis adag, és természetesen a főétel előtt kerül felszolgálásra. A meleg előételeket általában a leves után szolgálják fel. Léteznek klasszikus csehes előételek, és persze választhatunk a nemzetközi konyhából átvettek közül is. Azért aki az igazi cseh életérzést szeretné magába szívni a látogatása alatt, annak mindenképp az előbbieket javasolnánk, és mi is ezekkel foglalkozunk részletesebben, mivel a nemzetközi konyha szavai végül is jól felismerhetőek egy cseh nyelvű étlapokon is.
Paštika
Klasszikus csehes hideg előételnek számít a paštika, amelynek egyik fő alkotóelemét valamilyen máj adja. A paštika z kachních jatýrek a klasszikus kacsamáj pástétom. Aki különlegességre vágyik, megkóstolhatja a vadhúsból, májjal készített pástétomot is, a népszerű zvěřinová paštikát, amely szarvashúsból, sertés- vagy libamáj hozzáadásával készül. Ezen finomságok mellé gyakran kerül a tányérra egy kis halom erdei gyümölcsből készült édeskés-savanykás dzsem is.
Halsaláta
Ha már a halakat említettük az elején, eredetileg nem cseh, de eléggé elterjedt a matesy, azaz a feltekercselt pácolt hal, vagy kicsit turbózott változata a salát z nakládaných ryb s cibulí a olivami, ahogy a neve is mutatja pácolt hal (nakládaný ryb) hagymával és olivával (s cibulí a olivami). Következzenek a sajtok. Igen népszerű, és itthon is terjedőben van a csehes-sörös vendéglátó helyeken a nakládaný hermelín, amelyet talán nem nagyon kell már bemutatnunk. Ha mégis ismeretlen lenne valakinek, részletes leírást ITT találhatnak. A sajtokat szárazon is felkínálják, a sýrový talíř-on vagyis a sajt tálon vegyesen találhatunk érett és kevésbé érett sajtokat, mint például eidamit, hermelínt azaz camembert típusú sajtot, és nagyobb kihívást jelentő társaikat, mint a nivát vagyis a kék penészes sajtot, vagy a kimondottan „illatos” kvarglit/Olomoucké tvarůžky-t, amelynek a történetéről és származási helyéről ITT olvashatnak egy egész bejegyzést.
Tlačenka
Népszerű hideg előételek a húsból készült specialitások is, mint az uzený jazyk s hořčicí, křenem, a kyselou okurkou, ami füstölt nyelvet (uzený jazyk) takar mustárral (hořčice), tormával (křen) és savanyú uborkával (kyselá okurka), vagy a szintén füstölt uzená krkovice, a sertés tokány. További népszerű hús előétel a tlačenka s octem a cibulí, vagyis a nálunk is jól ismert disznósajt, csehes tálalásban ecettel és hagymával. Szintén a pácolt választékot erősíti a szinte minden vendéglőben megtalálható utopenec, a hagymában, ecetes lében pácolt kolbászka is.
Tatarský biftek

Kedveltek a különféle, klobása névre hallgató kolbászok. Ezeknek természetesen vannak száraz füstölt-, és frissen kisütött változatai is. A csehek is szeretik az érlelt, nyers húsból készített tatarský biftek vagy tatarák a topinek összeállítást, vagyis a Tatár bifszteket pirítóssal. Jó néhány étel neve előtt szerepelhet a bűvös domáci szó, amely a házit jelenti, az eredetiséget, az otthon megszokott ízeket. Nagyjából ennek a kategóriának felelnek meg azok az ételek is az étlapokon, amelyeket Něco k pivu elnevezéssel illetnek. Ezeket ajánlják sörkorcsolyaként, szó szerint valami sörhöz.
D'ábelská topinka

A meleg előételek lehetnek sósak vagy édesek, könnyűek, de akár kiadósak is. Alapanyagaik különféle húsok, tojások, zöldségek, tészták. A vaječná omeleta se sýrem tojásos omlettet takar ráolvasztott sajttal. A pečená šunka s vejci a ham and eggs cseh elnevezése. A meleg sajtok között találhatjuk a Smažený kozí sýr se zeleninou elnevezésű fogást, amely sült kecske sajtot takar különféle zöldségekkel, vagy például a grilovaný hermelín s brusinkami, ledový salát grillezett camembert sajt áfonyával és salátával. A ďábelská topinka kolbászos, paradicsomos, chili paprikás meleg szendvics. A zöldségek közül találkozhatunk burgonyás és gombás ételekkel is.
Lívanečky
Népszerűek ebben a kategóriában bramboráčky-k, vagyis a krumplis palacsinták vagy lángosok. A tészták között lehet sós vagy édes palačinky, biztosan rájöttek, hogy ez a palacsintát takarja, vagy az ország szerte népszerű lívanečky, az amerikai palacsintához hasonló, de attól apróbb termetű, nem túl édes tészta korongok, ízlés szerint tejszínhabbal, áfonya lekvárral díszítve.

Reméljük, cikkünket ebédidő előtt sikerült olvasniuk, és kedvet tudtunk csinálni egy könnyű és finom előétel elfogyasztásához.

Dobrou hut'!

1 megjegyzés: