2015. április 3., péntek

Mátyás király csehes tükörben I. rész – Történelmi előzmények

525 évvel ezelőtt, 1490. április 6-án hunyt el I. Mátyás, Corvin Mátyás, Matthias Corvinus, Mathias Rex azaz a mi igazságos Mátyás királyunk. A Csehország nem csak Prága oldalain egy rendhagyó három részes cikksorozatban szeretnénk megemlékezni egyik legközkedveltebb és kétségtelenül legismertebb uralkodónkról, természetesen a magazinunk profiljából adódóan részben csehes szemmel. Már a gyermekkorunkban is sok mesét, legendát olvashattunk Mátyás királyról, később pedig tanulmányaink során megtanulhattuk valamennyi fő dicső tettét, életének jelentősebb történéseit. Mégis talán csak kevesekben tudatosult, hogy pályafutása igen sok szálon fonódott össze a Cseh Királysággal, a csehek, morvák történelmével. Persze az ő szemszögükből nézve nem annyira pozitív a mi kedvelt történelmi alakunk megítélése, de feltétlenül érdemes megismerni a másik oldal véleményét is. Először azonban muszáj egy kis történelmi meglapozáson átesnünk, amelyek nélkül nem biztos, hogy érthető lenne Mátyás szerepe és jelentősége.
Mátyás a csehek koronázatlan (ellen)királya
Mátyás király, amint azt jól tudjuk Hunyadi Mátyásként, Kolozsváron látta meg a napvilágot a Magyar Királyság történelmének egy olyan viharos korszakában, amikor a trónra két jelölt is bejelentkezett. A korábbi, a Cseh Királysággal is közös uralkodónk, (Osztrák) Albert 1439-ben meghalt, a trónra pedig a várandós felesége, Luxemburgi Erzsébet nyújtotta be az igényét, az apja halálakor még meg sem született utódja, V. László nevében. Ez sem Magyarországon, sem a cseh földeken nem talált a rendek részéről támogatásra, nemes egyszerűséggel nem fogadták el az új, csecsemő uralkodó személyét, aki helyett természetesen az anyja és annak tanácsadói döntöttek volna az ország sorsáról.

Erzsébet királyné
I. Ulászló
A Cseh Királyságban az ellenállás következtében egy egészen 1453-ig tartó interregnum, azaz megkoronázott uralkodó nélküli időszak köszöntött be, míg a magyarok a lengyel trónt már magáénak bíró I. Ulászlót választották meg királyuknak. Ezt megelőzően, 1440. május 15-én, a már 12 hetes V. (Utószülött) Lászlót édesanyja, Erzsébet királyné az ellopott magyar koronával ugyan megkoronáztatta, de amikor I. Ulászló megérkezett Budára, a rendek ezt a királyválasztást érvénytelenítették. No persze a két fél között ezt egy majd féléves háborúskodás követte, amelynek során Erzsébet még Brandýsi Jiškra (Giskra) János egykori huszita zsoldosvezért és hadát is behívta Magyarországra, hogy küzdjön meg I. Ulászló híveinek csapataival. Jiškra egész élete rendkívül izgalmas, fordulatos, és nagy hatással volt a Magyar Királyság életére, amint azt még a későbbiekben is látni fogjuk, de a teljes pályafutását majd csak egy külön cikkünkben meséljük el. 1442-ben a két ellenlábas egy időre békét kötött, majd két évvel később I. Ulászló elesett az egyre terjeszkedő törökök ellen vívott várnai csatában. Ekkorra már megszületett Hunyadi János másodszülött fiaként Mátyás is (1443. február 23.), aki mit sem sejtett a rá váró kalandos életről.

V. (Utószülött) László
I. Ulászló halálát követően, 1445-ben lépett trónra V. László a korábban már megkoronázott, és a rendek által immáron legalizált uralkodó, illetve csak lépett volna. Ugyanis a kisgyereket és Erzsébetet addigra már fogva tartotta a „vendéglátójuk”, III. Frigyes német-római császár. A császár nem szívesen vált volna meg az osztrák főhercegi címétől ezért nem akarta kiengedni a markából a „veszélyes” gyermeket. Így a cseh földeken továbbra sem volt uralkodó, a Magyar Királyságban pedig ugyan volt egy király, de ő akadályoztatva volt még a személyes megjelenésében is. A magyar rendek 1446. június 5-én I. Ulászló „pótlására” Hunyadi János személyében országkormányzót választottak.

III. Frigyes császár
Hunyadi János
1452-ben az osztrák rendek erőszakkal kiszabadították a még mindig III. Frigyes „vendégszeretetét” élvező gyermekkirályt. Előbb Bécsbe vitték, majd egy évvel később Prágában cseh királlyá koronázták. Ezzel újra közös uralkodója lett a két királyságnak, de a bonyodalmaknak koránt sem volt vége. Magyarországon a még mindig csak kora kamaszkorát élő uralkodó javára Hunyadi János lemondott a vezetésről, de mint országos főkapitány és temesi ispán a gyakorlatban még mindig ő vitte tovább az ügyeket, egészen 1456-ban bekövetkezett haláláig. A halálát megelőzően a hetven esztendős Hunyadi még sorsdöntően járult hozzá a nándorfehérvári diadalhoz, de nem sokkal később a katonai táborban kitört pestis járvány elvitte őt magát is.
V. László és Cillei Ulrik
Halálát követően az ifjú uralkodó Cillei Ulrikot, szlavóniai bán származású birodalmi herceget, - aki a Hunyadi párt ellen bárói ligákat szervezett - nevezte ki főkapitánnyá, amely a Hunyadiak szemében felért egy hadüzenettel. 1456. november 9-én meggyilkolták Ulrikot, elfogták a gyermekkirályt és „finoman” rávették arra, hogy Hunyadi János idősebb fiának, Lászlónak adományozza a főkapitányi címet. V. László kénytelen volt ebbe beleegyezni, sőt még büntetlenséget is ígért, de ebbéli fogadalmát nem tartotta be. Ehelyett újból összeszedte a támogatóit és egy jó fél évvel később, 1457 márciusában kivégeztette Hunyadi Lászlót, ami megint egy fél éves belháborúhoz vezetett. V. László, a már említett egykori zsoldosvezérnek, Jiškrának adta főkapitányi titulust, majd az ifjú Hunyadi Mátyást túszul ejtve elmenekült az országból. Útja egyenesen Prágába, az ekkortájt kevésbé rebellis másik királyságába vezetett. Azonban még ez év novemberében, a szóbeszéd szerint mérgezésben elhalálozott, így újból uralkodó nélkül maradt a két ország. Ausztriában pedig III. Frigyes császár vette át a hatalmat. 

Podjebrád György királlyá koronázása
Az ifjú Mátyás az elfogatását követő pár hónapot a Cseh Királyságot 1452 óta országkormányzóként, helytartóként vezető, cseh nagybirtokos Podjebrád György (Jiři z Poděbrad) V. Lászlótól „megörökölt” foglyaként töltötte, miközben Vitéz János váradi püspök, a Hunyadiak barátja tárgyalt a kiadatásáról. Korábban mind a Cilleiek, mind a Hunyadiak is megpróbálták Podjebrádot a maguk oldalára állítani, de őt elsősorban a saját érdekeit tartotta a szeme előtt. A Mátyást érintő tárgyalások azonban jól haladtak. 1458-ban a kormányzót két magyar püspök cseh királlyá, és egyben a cseh történelem egyedüli huszita királyává koronázta, majd Mátyás szabadon bocsátása, - nem kevés váltságdíj fejében - esélyt biztosított a számára, hogy a magyar és cseh királyság kapcsolatát tovább erősítse. Ekkor még nem is sejthette, hogy ebbéli igyekezete mennyire üt majd vissza.
Hunyadi Mátyás
A cseh király mindenesetre rávette Mátyást, hogy nagykorúvá érésekor vegye el az egyik leányát, nevezetesen az akkortájt még csak 8 éves Katalint. Mindeközben a magyar rendek Mátyást megválasztották távollétében uralkodójuknak, a jól ismert történet szerint a Duna jegén, közfelkiáltással. A valóságban nem a jégen, hanem csak azon át gyalogolva, Budán történt a királyválasztás. Mindenesetre az esély adott volt arra, hogy a két, valóban nemzeti király, - akik egyaránt másodrendűeknek számítottak az elit európai uralkodó családok között - vezette ország békésen egymás mellett, vagy akár szövetségben éljen és fejlődjön, sőt akár közösen készüljön a török terjeszkedés ellen. Ez utóbbit egy európai szövetségi tervezet keretében Podjebrád György meg is fogalmazta. De mint tudjuk, a békéből a végén semmi sem lett. Cikkünket folytatjuk!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése