2015. április 1., szerda

Idézet és pár kép XXVI. - Milan Kundera: A lét elviselhetetlen könnyűsége

86 évvel ezelőtt, korántsem április elsejei tréfaként született Milan Kundera, a cseh származású, de már 40 éve Franciaországban élő, s magát elsősorban franciának tartó dráma- és regényíró, költő, esszéista. A számtalan irodalmi díjjal kitüntetett írót a kortárs regényírás legnagyobb alakjának tartják és munkásságáért az irodalmi Nobel díj várományosai közé sorolják. A cikkünkben szereplő idézetek az egyik legismertebb művéből származnak. „A lét elviselhetetlen könnyűsége” címet viselő regényét Kundera már több mint 30 évvel ezelőtt, egész pontosan 1984-ben írta, de a mondanivalója sok tekintetben ma még aktuálisabb mint valaha. A regényből 1988-ban készült amerikai film Philip Kaufman rendezésében, Daniel Day-Lewis és Juliette Binoche főszereplésével.

Milan Kundera
Ha életünk minden másodperce a végtelenségig ismétlődne, úgy odalennénk szögezve az örökkévalósághoz, mint Jézus Krisztus a keresztfához. A gondolat hátborzongató. Az örök visszatérés világában minden mozdulatra a felelősség elviselhetetlen súlya nehezedik. Ezért nevezte Nietzsche az örök visszatérés gondolatát a legsúlyosabb tehernek (das schwerste Gewicht).

Amennyiben a legsúlyosabb teher az örök visszatérés, ennek hátterében az életünk csodálatosan könnyűnek mutatkozhat. De vajon a nehéz valóban szörnyű, a könnyű pedig valóban csodálatos? A legsúlyosabb teher ránk nehezedik, leroskadunk alatta, földhöz lapít bennünket. Csakhogy minden korok szerelmi költészetében a nő arra vágyik, hogy férfitest súlya nehezedjék rá. A legsúlyosabb teher tehát egyben az élet legnagyobb beteljesülésének a jelképe is. Minél nehezebb a teher, annál közelebb kerül életünk a földhöz, annál valóságosabb és igazabb. Ezzel szemben a teher teljes hiánya azt okozza, hogy az ember könnyebbé válik a levegőnél, immár csak félig valóságos, s bár mozdulatai szabadak, semmi jelentőségük sincs.

Akkor hát mit válasszunk? A nehezet vagy a könnyűt? Ezt a kérdést tette föl magának Parmenidész Krisztus előtt a hatodik században. Úgy látta, hogy az egész világ ellentétpárokra van felosztva: fény-sötétség, finomság-durvaság, meleg-hideg, lét-nemlét. Az ellentétpár egyik pólusát pozitívnak tartotta (fény, meleg, finomság, lét), a másikat negatívnak. Az efféle negatív és pozitív pólusra való felosztást gyerekjátéknak vélhetnénk. Egyetlen eset kivételével: melyik a pozitív, a nehéz vagy a könnyű? Parmenidész így válaszolt: a könnyű pozitív, a nehéz negatív. Igaza volt vagy nem volt igaza? Ez itt a kérdés. Csak egy dolog biztos: a nehéz-könnyű ellentét a legtitokzatosabb és legsokértelműbb az összes ellentét közül.”



A megszállás első napjától fogva Prága fölött minden éjjel orosz katonai repülőgépek köröztek. Tomás elszokott ettől a zajtól, és nem tudott elaludni. Ahogy az alvó Tereza mellett hánykolódott, eszébe jutott, mit mondott neki az asszony egyik beszélgetésük során. Tomás barátjáról, Z.-ről volt szó, és Tereza kijelentette: - Ha nem találkoztam volna veled, biztosan beleszeretnék. Tereza szavai már akkor is furcsa melankóliát váltottak ki benne.

Ugyanis hirtelen rádöbbent: csak a véletlen műve, hogy Tereza őt szereti, és nem barátját, Z.-t. Tudatára ébredt, hogy Tereza iránta érzett, megvalósult szerelmén kívül a lehetőségek birodalmában végtelen számú meg nem valósult szerelem létezik más férfiak iránt. Mindannyian elképzelhetetlennek tartjuk, hogy életünk nagy szerelme olyas valami lehetne, ami könnyű, aminek nincs súlya; úgy érezzük, hogy e szerelemnek be kellett következnie; hogy életünk nélküle nem lenne ami életünk. Szinte halljuk, hogy maga az összevont szemöldökű és félelmetes üstökű Beethoven játssza nagy szerelmünknek: “es muss sein!” Tomás felidézte magában, mit mondott Tereza a barátjáról, Z.-ről, és megállapította, hogy élete nagy szerelmének történetéből korántsem az “es muss sein” csendül ki hanem inkább az “es könnte auch anders sein!“, a másképp is lehetett volna. Hét éve a városban, ahol Tereza lakott, véletlenül súlyos agybetegséggel kórházba került egy ember, aki miatt gyors konzultációra hívták Tomás főorvosát. Csakhogy a főorvosnak véletlenül ideggyulladása volt, és mozdulni sem bírt, ezért maga helyett Tomást küldte a vidéki kórházba. A városban öt szálloda volt, de Tomás választása véletlenül éppen arra esett, amelyben Tereza dolgozott. A vonat indulása előtt véletlenül maradt annyi ideje, hogy beüljön az étterembe. Tereza véletlenül délutános volt, és véletlenül Tomás asztalánál szolgált fel. Hat véletlen kellett ahhoz, hogy a sors Tomást, mintha csak vonakodott volna, Terezához taszigálja.

Tereza kedvéért jött vissza Csehországba. A fölöttébb sorsdöntő elhatározásában fölöttébb esetleges szerelemre támaszkodott, mely meg sem született volna, ha a főnöke hét évvel ezelőtt nem kap ideggyulladást. És ez a nő, az abszolút véletlen megtestesítője most itt fekszik mellette, és nagyokat szuszog álmában. Késő éjszaka volt már. Tomás érezte, hogy megsajdul a gyomra; a lelki szorongás pillanataiban ez gyakran előfordult vele. Tereza szuszogása egyszer vagy kétszer halk hortyogásba csapott át. Tomás semmi részvétet nem érzett magában. Mindössze azt érezte, hogy nyomás nehezedik a gyomrára, és hogy kétségbe van esve, amiért hazajött.”

Kundera - 86
Milan Kundera: A lét elviselhetetlen könnyűsége, Kiadó: Európa Kiadó, 1992. Fordította: Körtvélyessy Klára

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése