Irodalmi díjak 2014 // bűnözési tendenciák // sportolás // maratont futó matuzsálem // munkanélküliség // szegénységi adatok // Bársonyos forradalom // Kis Vakond és a panda

  • Az Idézet és pár kép című minisorozatunk legutóbbi részében Patrik Ouředníket és egy alkotását mutattuk be. Cikkükből kimaradt, hogy a Franciaországban élő cseh művész éppen a napjainkban, pontosabban október 23-án vette át a Cseh Kulturális Minisztériumtól az Irodalomért elnevezésű állami díjat. Elsősorban fordítói munkásságát ismerve el ugyancsak kitüntetésben részesült Jiří Pechar, akinek többek között Freud, Lévi-Strauss, Proust műveinek cseh nyelvre való átültetését köszönhetjük. Mindezek mellett további jelentős irodalmi hírként feltétlen meg kell említeni, hogy az Európai Unió idén is Irodalmi Díjat adományozott feltörekvő vagy pályakezdő íróknak. A díjazottak között 2014-ben szerepelt Jan Němec is, akinek a František Drtikol híres cseh fotográfus életéről írt könyve (A fény története) nyerte el az ítészek tetszését.
  • Jan Němec
  • A kommunizmus utáni évtized együtt járt Csehországban (is) a bűnözés megtöbbszöröződésével. 1999-ben már több mint 426 ezer bűneset került nyilvánosságra, de szerencsére azóta a mennyiségük folyamatosan csökken. A rendőrség jelentése szerint tavaly már „csupán” 325 ezer bűncselekmény történt, és ezek csaknem felét nem új, hanem a visszaeső bűnözők követték el.
  • Az elmúlt 25 évben a szervezett sporttevékenységben résztvevő fiatalok száma jelentősen csökkent Csehországban. Egy, a vidéki sportklubok többségét tömörítő szervezet megállapításai szerint csupán 340 ezer fiatal volt tagja sportszervezeteknek, és ez a szám számottevően alulmúlja a 80-as évek végi adatokat. Persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy a sportegyesületi tagságán túl a lakosság jelentős része vesz részt szervezetlen, egyéni sporttevékenységben, azaz futnak, kerékpároznak, túráznak, űzik a víz sportokat stb.
    Jiří Soukup
  • Egy maratoni távot lefutni 8 óra, 12 perc és 10 másodperc alatt...még egy amatőr futó is azt mondaná, hogy ez bizony nem egy nagy cucc. Ámde mi van akkor, ha ez a „lassú” versenyző, már betöltötte a 87. életévét? Pestiesen szólva, így már egészen más a leányzó fekvése. Jiří Soukup a neve annak a több mint veterán sportolónak, aki a napokban részt vett és teljesítette a Pardubicével szomszédos Srch városkában megrendezett 42,1 kilométer hosszú futást. Jiří Soukup nem csupán a hosszútáv futás örök szerelmese, de telente szabadtéri úszással is múlatja az idejét, így őrizve meg fiatalságát.
  • Októberben 0,2%-kal csökkent a cseh munkanélküliség, alig meghaladva a 7%-ot (7,1%). Ez Magyarországgal ellentétben nem elsősorban a közmunka foglalkoztatás erősítésének, hanem a gazdaság erősödésének és persze az idény jellegű, nyári foglalkoztatás átmeneti pozitív hatásának volt köszönhető. Ez utóbbi miatt az elkövetkező hónapokban stagnálás, vagy akár némi visszaesés várható.

  • A napokban látott napvilágot az Eurostat jelentése, miszerint Csehországban tovább csökkent azok száma, akik szegénység vagy társadalmi kirekesztés kockázatának van kitéve. A jelenlegi 15%-os mutató, melynek a magyarországi érték több mint a duplája (33,5%), természetesen nem a lakosság személyes véleményét tükrözi. Ugyanakkor egy felmérés szerint a megkérdezettek 94%-a nyilatkozott úgy, hogy nincs semmi problémája az alapvető élelmiszerek és ruházat megvásárlásával, de csak az 58%-uknak nem okoz gondot előteremteni a pénzt a hobbijuk gyakorlására vagy a nagyobb váratlan kiadásokra. A válaszadók 38%-a teheti meg, hogy egészségesebb ételeket vásároljon, 36%-uk pedig képes megtakarításokra is. 8%-uk tartja magát kifejezetten gazdagnak, míg 34%-uk szegénynek véli magát. Jóllehet a csehországi adatok is jócskán alulmaradnak a gazdaságilag fejlettebb országok mögött, de összességében sokkal jobb a helyzet, mint Magyarország esetében.

  • November 17-én Csehország szerte megemlékeztek a Bársonyos Forradalom nyitányának negyed évszázados évfordulójáról. Ahogyan az egy-két hírünkből is kitűnik, a számtalan ünnepi program mellett sokakat foglalkoztatott annak a vizsgálata is, hogy mi is történt az elmúlt 25 évben, és ezek a történések milyen szempontból és kinek is váltak előnyére, hátrányára. Egy cseh és szlovák lakosok véleményét összegyűjtő közvélemény kutatás (Median) azt vizsgálta, hogy melyik ország járt jobban a Bársonyos Elválással, azaz Csehszlovákia ketté válásával. Az eredményekhez persze azt is hozzá kell tennünk, hogy a szomszéd rétje mindig zöldebb, az emberek más életét hajlamosabbak jobbnak látni, mint a sajátjukat. Mindenesetre a szlovákok háromötöde, míg a csehek egyharmada vélte úgy, hogy Csehország járt jobban a felbomlással. A két ország lakosságának csupán egyötöde szerint volt Szlovákia a nyertes. A csehek fele, míg a szlovákok egytizede vélte úgy, hogy a kettéválás egyaránt előnyös volt mindkét ország számára.
    Kis Vakond itt még egér pajtással...
  • Egészen érdekes területen folytatódik Csehország keletre nyitása, ugyanis a cseh és a kínai televízió koprodukcióban tervezi a híres mese alak, a Krtek azaz a Kis Vakond kalandjainak folytatását. Zdeněk Miler, a Kínában is igen nagy népszerűségnek örvendő mesehős kitalálójának unokája, a szerzői jogok birtokosa a napokban írt alá egy komoly szerződést a kínaiakkal, mely szerint a történet tovább folytatódik, és az új mesékben a Kis Vakond egy panda személyében új társat is kap.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése