A repülő Šonka: a Red Bull Air Race cseh versenyzője

Három év kényszerszünet után 2014-ben újból elindult (és az idei idény lassan véget is ér) a Red Bull Air Race, a műrepülő versenyek „rali-világbajnoksága”. A 2003-ban útjára induló nemzetközi versenysorozat nekünk magyaroknak kivált kedves, hiszen versenyről versenyre szurkolhattunk-szurkolhatunk a mindenki által tisztelt Besenyei Péternek, a felfújható akadályok közötti, gyorsasági légi manőverezés viadala egyik „atyjának”. Besenyeire egy egész ország büszke volt, amikor a Red Bull Air Race első idényét megnyerte, majd mikor azt követően három alkalommal is a második helyen végzett. Magyarország legsikeresebb, a versenytársai életét még ma is „megkeserítő” pilótáján kívül az évek során számos más ország (Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, Ausztria stb.) repülő professzorai is részt vettek a versengésben. 2010-ben pedig újoncként megjelent a színen az érett, sok évtizedes tapasztalattal bíró pilótákból álló mezőny egyik legfiatalabb tagja a cseh Martin Šonka. Ismerkedjünk meg egy kicsit a kivételes képességekkel megáldott bohém légi lovassal.


Martin Šonka

Martin Šonka Dvůr Králové nad Labem-ben született 1978-ban, majd családja két éves korában a dél-csehországi Tábor városa melletti kisvárosba, Sezimovo Ústíba költözött. 17 éves korában kifosztva a malac perselyét befizetett egy motoros sétarepülésre, és ez az élmény el is döntötte a pályaválasztás kérdését. 19 éves korában megkezdve repülő karrierjét, kezdetben siklórepüléssel próbálkozott igen sikeresen, de hamarosan megszerezte a motoros pilóta engedélyét is. 2000-ben belépett a katonasághoz, ahol az évek során számos géptípust, köztük L-29 Delfin, L-39 Albatros kiképzőgépeket, L-159 Alca és JAS-39 Gripen harcigépeket is vezetett. 

Gripen
2003-ban elkezdett motoros műrepüléssel foglalkozni olyan sikerrel, hogy egy év múlva már a cseh nemzeti légi akrobatikai csapat tagjává választották. 2005-ben sikerrel befejezte az egyetemi tanulmányait a Pardubicei Egyetemen, ugyanakkor időközben többszörös siklórepülő bajnok lett.




A nem túl harsány, de annál határozottabb fiatalember 2008-ban megnyerte hazája műrepülő bajnokságát, amely diadalt ezt követően még három alkalommal (2011, 2012, 2013) is megismételt. 2010-ben, alig 31 évesen, a kanadai Pete McLeod mögött második legfiatalabbként csatlakozott a Red Bull Air Race versenysorozatba, ahol egyik segítője, a csapatát vezető bátyja, Josef lett. Az első idényben ugyan a mezőny vége felé végzett, de a sok nála jóval öregebb és rutinosabb pilóta mellett igazán nem volt miért szégyenkeznie. Sőt azzal vívta ki a többiek elismerését, hogy felvállalta a „tanuló” szerepet és nem próbált rögtön veszélyes manőverekbe kezdeni.


Akadályverseny a levegőben
Martin 2011 és 2013 között, a már említett három éves szünet alatt sem unatkozott, számos nemzetközi viadalon vett részt, nem ritkán megnyerve azt és különféle légi bemutatókon kápráztatta el a közönséget. 2014-ben szó szerint újból beszállt a Red Bull Air Race-be, és jelenleg a 8. helyen áll a 12 fős mezőnyben, két pozícióval megelőzve a „mi Péterünket”.


Egy szolid kis fordulás
Minden továbbiak helyett, nézzük meg itt és a Youtube-on található számtalan pompás videofelvétel egyikén, hogy mit is tud Martin Šonka, és csodáljuk együtt a szimpatikus cseh pilóta légi parádéit. Ezt mindjárt a soron következő hétvégén meg is tehetjük, hiszen a nem túl messzi, kelet-morvaországi Otrokovicében szeptember 13-án rendeznek repülőnapot Šonka részvételével.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése