Nincs esküvő kalács nélkül! – Morva esküvői kalácskák (Svatební koláčky)

Mostani cikkünket az ismét beköszöntött „esküvői szezon” és egy, a brnoi utazás kiállításon a Kelet-Morva vagyis Zlíni régió standján kínált finom esküvői sütemény ihlette. Ahogy nálunk, úgy Csehországban is jellemző, hogy egyre kisebb számban és főként egyre szűkebben ünneplő közönség körében zajlanak az esküvők. A régi szokásokat újak váltják fel, és meglehet, hogy a boldogító igen kimondására már limuzin szállítja az ifjú párt valamelyik csodás cseh kastély kertjébe, De azért szerencsére van még olyan szokás, ami ellenáll a modern időknek, és nem változik. Ilyen az esküvői sütemény, egészen pontosan ez a kelt tésztából készült, túróval töltött és lekvárral ízesített fenséges csemege, a Svatební koláčky is.
Svatební koláčky

Hagyományosan az esküvői kalács készítésében a menyasszony nem vehetett részt, mert akkor a babona szerint boldogtalan házasság és szomorú gyerekek vártak rá. Persze manapság ezzel az ómennel már nem foglalkoznak ilyen hangsúlyosan a menyasszonyok. Az ünnepi kalácskákat anno a vendégek meghívásakor adták ajándékba, és azoknak is ezzel az ajándékkal kedveskedtek akiket helyhiány miatt vagy egyéb okokból kifolyólag nem tudtak meghívni az esküvőre. Többek között ezzel kínálták az esküvői menetet figyelő járókelőket, illetve a falu népét is. Sajnos a tradíciónak ez a része már csak alig él, pedig mind a sütemény mind a lelkesen kíváncsi vendégek is megérdemelnék.
Hej de...lakodalom van a mi utcánkban...
Ahogy azt szinte minden gasztronómiai cikkünkben leírjuk, az azonos hagyományok / ünnepek kapcsán tájegységenként eltérő sütemények készülnek Csehországban, de nézzük melyek is ezek? A morva kaláccsal azonos szerepet tölt be a Chod-i kalács (chodský koláč) és a hozzá nagyon hasonló havasalföldi Frgály is. Az előbbiről egy korábbi cikkünkben már részletesen írtunk. Az említett süteményeknek az összetétele és az elkészítési módja szinte azonos, csak a formájuk és a díszítési módjuk tér el egymástól.

Ezeket a süteményeket nem csak esküvőkre, hanem sok más családi és városi ünnepre is elkészítik, de otthoni fogyasztásra is bármikor ajánljuk. Most pedig következzen a Svatební koláčky receptje.

Hozzávalók:
Tészta:
1 kg liszt
0,5 l tej
6 tojássárgája
1 kocka élesztő
2 vaníliás cukor
2 evőkanál cukor
2 evőkanál rum
kevés só
6 evőkanál olvasztott zsír vagy olaj

Töltelék:
50 dkg túró, 2 tojás sárgája, 10 dkg cukor, csipetnyi só, reszelt citromhéj ízlés szerint

Díszítés és tészta morzsa:
30 dkg sütés álló lekvár (lehet szilva vagy áfonya), 15 dkg liszt, 10 dkg vaj, 8 dkg cukor, 1 vaníliás cukor

Elkészítés:
A tésztához való lisztet szitáljuk bele egy nagyobb edénybe, és tegyük félre. Az élesztőt morzsoljuk bele 2 dl langyos tejbe, és kevés cukrot hozzáadva futtassuk fel, vagyis hagyjuk a letakart edényben feljönni. Ha ez bekövetkezett, a liszthez adjuk hozzá a tojássárgákat, az élesztős tejet és a maradék tejet is (amely szintén jó ha kicsit langyos), valamint a zsiradékot, a kevés sót, a kétféle cukrot és a rumot. Az egészet keverjük össze kézzel egészen addig, amíg egy homogén tésztát kapunk. Amikor a tészta kezd összeállni, laza, alulról felfelé irányuló mozdulatokkal keverjük, hogy minél több levegő jusson a tésztánk belsejébe. Ne lepődjünk meg, akkor jó a tésztánk, ha kicsit lágyabb. Ha ezzel készen vagyunk, szórjunk a tésztára egy kevés lisztet, és gondosan betakarva tegyük langyos helyre, így hagyjuk kelni 1 órán keresztül.
Mazsola is kerülhet a túróba
Amíg a tészta kel, készítsük el a morzsát a díszítéshez. Olvasszuk fel a vajat (ne forraljuk fel!) és adjuk a liszt és a kétféle cukor keverékéhez. Robotgéppel (persze csak ha van) keverjük össze. Az eredmény egy morzsás tészta lesz, amelyet a felhasználásig tartsunk hűtőszekrényben. A másik művelet a töltelék elkészítése lesz. A túrót törjük apróra, adjuk hozzá a tojássárgákat és keverjük simára, majd ízesítsük reszelt citromhéjjal.

Lekvárt a tetejére
A kelesztés után a tésztát egy lisztezett deszkán nyújtsuk ki kb. 1 cm vastagságúra és vágjuk fel 4x4 cm méretű négyzetekre. Kicsit lisztezzük meg a négyzetek tetejét és helyezzük rá a túró halmokat. Ez után egy fontos művelet következik! A négyzeteket zárjuk össze úgy, hogy a tészta darabok sarkait összefogjuk és gondosan egymáshoz tapasztjuk. Ezt követően a kalácskákat a „forrasztással” lefelé helyezzük el közel egymáshoz egy közepesen olajozott vagy sütőpapírral bélelt nagyobb méretű lapos tepsibe. Ezt követően takarjuk le a tepsit, és hagyjuk kb. 5-10 percet kelni még a tésztát. Ha ez megvan, a kalácsok közepébe nyomjunk egy kicsi mélyedést a hüvelyk ujjunkkal, és ebbe helyezzük bele a lekvárt. A tepsi tartalmát kenjük be a felvert tojással, majd szórjuk meg a tésztamorzsával. A süteményt tegyük előmelegített sütőbe és 180 °C-on süssük aranybarnára.
Vegyék, vigyék, egyék a kalácsot!
Ezt a kiváló süteményt akár azonnal is kínálhatjuk a vendégeknek, és jöhet az ünneplés!

Jó étvágyat kívánunk!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése