2014. május 12., hétfő

Idézet és pár kép XVIII. - Kopogtató hegyimanók - Alena Ježková: Cseh és morva regék és mondák

Sorozatunk most következő részét legutóbbi cikkünk ihlette, amelyet Kutná Hora ezüstbányászatáról írtunk. A kötetet, amelyből most kivételesen a monda teljes szövegét idézzük, korábban már bemutattuk olvasóinknak. Alena Ježková Cseh és morva regék és mondák című könyve Balázs Andrea tolmácsolásában sok érdekes és kedves történetet mond el a régi időkre emlékezve. Olvassák szeretettel ezt a kedves, ám sajnos nem éppen vidáman végződő történetet.



Kopogtató hegyimanók

Miután a sedleci kolostor (szerk: ma Kutná Hora része) közelében megnyílt az első ezüstbánya, a környéken gombamód elszaporodtak a bányák. Szinte minden dombot feltártak, és egyre mélyebbre ástak a föld belsejébe.

A sziklákba vájt, föld alatti járatokban gyéren világító, füstölgő lámpások mellett dolgoztak a bányászok. Fejtőkalapáccsal és ékkel fejtették a sziklából az ezüstércet, majd hatalmas kosarakban felvitték a felszínre. Amikor egy pillanatra elhallgatott a kalapácsütés, a bányászok titkos kalapálást, kopogtatást hallottak a mélyből. Tudták, a hegy jó szellemei azok – az ércmanók.


Hosszú fehér szakállú törpék voltak, nagyobbak egy macskánál, kisebbek egy kutyánál, máskülönben az emberhez voltak hasonlatosak. Sőt úgy is öltözködtek, bányászruhát hordtak, volt kis lámpásuk és kalapácsuk. A bányászok jól ismerték őket, az ércmanók gyakran megjelentek a sötét járatokban, és apró ujjukkal megmutatták, merre dolgozzanak. Segítségükért a bányászok évről évre apró, piros kabáttal ajándékozták meg őket. Este lent hagyták a járatban a csillogó gombokkal díszített kabátkát, amelyet a feleségük varrt, és reggelre, amikor a szolgálatba indultak, a ruhák már nem voltak ott.

Amikor a bányászok nem vették észre, hogy megint eltelt egy év, és megfeledkeztek az ajándékról, a manók viszonzásul szándékosan bosszantották őket. Eloltották a lámpásukat, eldugták a letett kalapácsukat, vagy félrevezették őket, és hosszú órákon át bolyonghattak a félreeső járatokban.

A tapasztalt, öreg bányászok tudták, hogy ott, ahol a leghangosabb a hegyimanók kopácsolása, vízbetörés fenyegeti a bányát. Ám a fiatalok sokszor nem törődtek ezzel, csak nevettek rajtuk, és azt hitték, gyávaságból mondják. A legenda szerint kopogással jeleztek a manók éjjel-nappal a Šmitna bányában is, 1509-ben. Az ottani bányászok nem törődtek a manók figyelmeztetésével, és folytatták a munkát. Nem sokkal később az aknába föld alatti víz tört be, és mind a tizennyolc bányász, aki éppen lent dolgozott, megfulladt.

Alena Ježková – Cseh és morva regék és mondák, Móra könyvkiadó, 2013. Válogatta, összeállította, fordította: Balázs Andrea.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése