2014. május 16., péntek

Hol csapolnak cseh sört Budapesten? - Egy kis segítség sörtúrák tervezéséhez!

2013. novemberében kétrészes cikkben írtunk a magyarországi cseh sörforgalmazás hazai helyzetéről és azokról a helyekről, ahol cseh csapolt sör kortyolhatunk. Azóta ugyan csak egy kósza félév telt el, mégis gomba módra szaporodtak az új cseh sörös helyek (sajnos egy-egy viszont megszűnt), ezért úgy gondoltuk, hogy megéri egy kis frissítést elkövetnünk. A lista és a térkép természetesen korántsem teljes, mert csak azok a helyekről vannak pontos információink, ahonnan a sörimportőröktől kaptunk választ, illetve saját magunk találkoztunk vele. És azért sem teljes, mert nem szerepelnek a Magyarországon gyártott Kozel és Staropramen, valamint a Pilsner Urquell forráshelyei, amelyeket a fővárosban igen sok vendéglátóhelyen vernek csapra, így kevéssé nevezhetők kuriózumnak.  



A választék így alapvetően a regionális sörgyárak - amelyek ugyan a multiknál kisebb mennyiségben gyártanak sört, de igen távol állnak a kézművesnek is hívott, minisörfőzdéktől - termékeit csapoló vendéglátóhelyekből áll össze. A multinacionális sörgyár produktumok közül kivételt tettünk a napokban Carlsberg „kézbe került” Žatec sörgyárral.

A listában nem szerepelnek konkrét sörfajták, mert a választék számos söröző esetében változik. Nem tettünk különbséget sem ár, sem a minőség szempontjából, mivel nem célunk bármelyik vendéglátóegység közvetlen reklámozása, és különben is minden az egyéni ízlés kérdése. Döntse el mindenki maga, hogy melyik sörözőt és mely söröket kedveli!
  1. Bem mozi: Samson
  2. Bohemia Söröző: jellemzően Bohemia Regent, Novopacké Pivo, Pardubicky Porter
  3. Bohém: Bernard, Primátor (cseh sörök változó kínálata a saját márkás magyar sör mellett)
  4. BONTXO Basque Bistro: Novopacké Pivo
  5. Bölcső Bar & Food: Postřižinské pivo
  6. B-terv: Postřižinské pivo
  7. Mr &Mrs COLOMBO: Postřižinské pivo, Novopacké Pivo
  8. Czech-In: Klášter, Černá Hora, Ježek, Merlin (Platan sörgyár), Vysoký Chlumec + magyar kézműves sör
  9. Fahéj Kávézó: Samson, Zubr
  10. Farm: Ježek, Vysoký Chlumec
  11. Fekete Kutya Söröző: Konrad, Postřižinské pivo
  12. Felni Sörbisztró: Konrad + magyar kézműves sörök
  13. Ferdinánd Monarchia Cseh Sörház: Ferdinánd / a „kiskocsma” jellemzően Primátor
  14. Ferdinánd Sladek: jellemzően Primátor, Zubr, Holba
  15. Ferenc Ferdinánd Söröző: Bernard, Dudák, Primátor
  16. Hrabal Söröző: Postřižinské pivo, Konrad, Novopacké Pivo
  17. Jaromír Sörkert (Ajtósi Koli Büfé): elsősorban Dudák, továbbá Bohemia Regent, Krakonoš, Kozel és alkalmanként más sörgyárak termékei
  18. Jaromír Sörpince : Dudák, Krakonoš, Svijany, Kozel és más sörgyárak
  19. Kelet Kávézó: Dudák, Pardubicky Porter
  20. Kispiac Bisztró: Vyškov
  21. K9 Sörbár: Konrad, Postřižinské pivo
  22. Magyar Čeho: Žatec (magyar kézműves sörök mellett)
  23. Manga Cowboy: Samson, Zubr
  24. Na na Söröző: Konrad
  25. Nothin' but the Blues Pub: Žatec, Pardubicky Porter
  26. Oázis Litovel söröző: Litovel
  27. Padron Tapas Bár: Žatec Baronka, Postřižinské Pivo
  28. Pagony: Postřižinské pivo
  29. Pikoló Cseh Söröző: Konrad, Novopacké Pivo
  30. Pivo Bär: Vyškov
  31. Pivohalle Sörvendéglő: Kocour, Rychtář, Eggenberg, Klášter + más cseh és osztrák sörök
  32. Pivo Söröző: Černá Hora, Vysoký Chlumec, Eggenberg, Rebel, Bernard + változó vendégsörök
  33. Pivo Sörvendéglő: Vysoký Chlumec, Bernard, Černá Hora, Kocour + változó vendégsörök
  34. Szomszéd: Zlatopramen, Klášter, Vysoký Chlumec
  35. Yellow Zebra Bar: Bohemia Regent, Krakonoš, +a szlovák Urpiner sörgyár termékei
  36. Wunder Bar: Konrad
  37. Zsiga Bár: Postřižinské pivo
+1: A Városháza téren június közepétől nyílik az egy hónapon át üzemelő Cseh Sörkert, amelynek első hete lesz a Sörfesztivál! 
+2: A hírek szerint hamarosan megnyílik egy újabb cseh söröket csapoló vendéglátóhely a Római-parton!
+3: A Hegedűs Gyula utcában a Különleges Sörök Boltjában is csapolnak alkalmanként cseh sört, de az elsődleges bolt profil miatt a hely nem szerepel a listánkban és a térképen.
+4: A Liquid Gold, amely 5000 hl Krušovice-t, és 1000 hl Zlatopramen csapolt sört forgalmaz Magyarországon összesen 180 helyre szállít világos Krušovice-t, és 30 helyre barnát. Ugyan a térképre nem kerültek fel (a nagy számuk miatt), de álljon itt néhány hely ahol megkóstolhatjuk:

1. Polo Pub, I. ker.Batthyány u.
2. 100 Éves Étterem, V. ker. Pesti Barnabás u.
3. Pointer Pub, VI. ker. Gozsdu udvar ill. Teréz krt.
4. Prága Kávézó VIII. ker. Szabó Ervin tér
5. Fiktív Pub, VIII. ker. Horányszky u.
6. Shiraz perzsa Étterem, IX: ker. Ráday u.
7. Pannónia Pub, XIII. ker. Pannónia u.

Mielőtt a Mélypont, a Szlovák, a Baross Bierstube és a többi csak palackozott sört árusító helyek kedvelői megsértődnének, ismét le kell szögeznünk, hogy itt csak a csapolt sörökkel foglalkoztunk.



Végül lássuk a térképet, ami kiváló akár egy jó kis kocsmatúra megtervezéséhez!



Nos ennyi, amiről mi tudunk, de csakúgy mint a múltban, most is nyomatékosan kérjük a nálunk jóval tapasztaltabb sörisszákat, hogy írják meg, hogy hol, mit lehet még csapolt változatban kapni. Mi hozzáadjuk a listához, remélve, hogy minél teljesebb képet adhatunk a magyar helyzetről!

1 megjegyzés:

  1. venni itt lehet:
    https://www.facebook.com/photo.php?fbid=281140212049111&set=a.245390728957393.1073741831.243740702455729&type=1

    VálaszTörlés