Visszatért a vadmacska // Buszjegy gyűjtemény // Spórolási szokások // Ünnepi mise // Uherčice kastélya belső felújítása

  • Pár hete adtuk hírül, hogy a farkasok visszatértek Csehországba. Most egy újabb, több mint 60 éve eltűnt állatfaj, a vadmacska felbukkanásáról számolhatunk be. Ugyan 2011-ben már látták egy pár példányát a Šumava hegységben, de tavaly a Beszkidekben is megjelent. A vadmacska egykor teljesen közönséges állatnak számított a cseh-morva vidéken, de állománya fokozatosan lecsökkent, utolsó példányát 1952-ben az Érchegységben lőtte le egy túlbuzgó vadász. Az alapvetően rejtőzködő életet folytató macskaféle végzetét nem csak a szőrméért folytatott vadászat, az emberi félelem, hanem az életterének átalakítása (a korábbi kevert erdők helyett erdő monokultúrák létrehozása) jelentette. A Nemzeti Parkok felelős területkezelése azonban esélyt adott arra, hogy ez a szép vadállat újra élhessen Csehországban, feltéve ha a lakosok és a vadászok is úgy akarják.
    Vadmacska a Beszkidekben
  • Az emberi gyűjtőszenvedély határtalan, gyűjteni bármikor, bármit lehet. Erre ékes élő bizonyíték a lanškrouni Ladislav Šejnoha, aki a legnagyobb buszjegy gyűjteménnyel rendelkezik a világon. A most 37 éves úrnak 22 éve tartó gyűjtése során nem kevesebb mint 400 ezer buszjegyhez sikerült hozzájutnia, összesen 57 országból. A legöregebb buszjegye 1929-es dátumozású, a legértékesebb jegyei, menetrendjei pedig Kínából, Ecuadorból és Nepálból származnak.

    Egy szép ázsiai buszjegy

  • Közvélemény kutatások szerint a csehek elsősorban az ételeken és a ruházaton spórolnak. A spórolási szokásaikról megkérdezettek 27%-a mondta, hogy elsősorban az étkezésen spórol, 19%-uk a szabadidős tevékenységükön, ugyanakkor 20%-uk nem foglalkozik, pontosabban nem kell foglalkoznia ezzel a kérdéssel. Itt is, mint az élet más területén is eltérés mutatkozik a városi és a vidéki ember között. Míg a városiak elsősorban az ennivalón, addig a vidéken élők a szabad idejükön spórolnak.
  • Idén ünnepi misét celebráltak a prágai Szent Vitus katedrális épülete befejezésének 85-ik évfordulóján. Talán sokak számára meglepő, de ez a Prágai Várban álló híres-neves templom, amelyet még 1344-ben Luxemburgi vagy más néven Vak János kezdett el építtetni, csak lépésről-lépésre, nagyon hosszadalmas úton nyerte el a ma is látható formáját. Sok-sok évszázadon át tartó építése elsősorban az anyagi források szűkössége miatt csaknem 600 évvel később, egész pontosan 1929-ben fejeződött be, Szent Vencel halálának ezredik évfordulóján. Az igen lassú munka ellenére a templom megőrizte igazi gótikus stílusát.
    A Szent Vitus katedrális

  • A brit székhelyű, a „Cseh történelmi épületek, kertek és parkok barátai” elnevezésű csoport 900 ezer koronát (több mint 10 millió forint) ajánlott fel a dél-morvaországi Uherčice kastélya belső felújításának elkezdésére. Az alapvetően igen impozáns épület egyike az ország talán legrosszabb állapotban lévő állami tulajdonú kastélyainak. A cseh Nemzeti Örökségvédelmi Intézet már 1995 óta próbálkozik a munkához szükséges források felkutatásával, de mindez idáig csak csekély eredménnyel járt. Ugyan 2009 és 2013 között már sikerült kisebb állagmegőrzési, ablakfelújítási munkálatokat elvégeztetni, de csak most, brit pénzügyi segítséggel nyílik majd lehetőség a nagyterem teljes felújítására. A kastély utolsó magántulajdonosa egy olasz nemesi család, a Collato et San Salvadore família volt, majd az államosítást követően az épület a csehszlovák-osztrák határt védők kaszárnyája, és egyben az enyészeté lett.
    Uherčice

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése