Farkas // Föld Barátai // Palackhajó // Mozgássérültek

  • Több mint egy évszázad elteltével újból visszatért a farkas Csehországba. Április első napjaiban egy kamera rögzítette, amint az észak-csehországi Doksy településhez közeli erdős területen egy farkas baktat át egy tisztáson. A farkast a XIX. század végén teljesen kiirtották az ország területéről, de az elmúlt évtizedekben mind a határos Lengyelországban, illetve Németországban egyre nagyobb állomány él, így várható volt, hogy előbb-utóbb egy példány átruccan a határ túloldalára is. Sőt a szakértők szerint az egykori katonai gyakorló területeken, illetve a határszélen már néhány pár is élhet, de erre nincsenek közvetlen bizonyítékok. Jóllehet a farkasok nem tartoznak az igazán népszerű állatok körébe, mégis újbóli megjelenésük kifejezetten örömtelinek mondható. Ezek az értékes állatok egyrészt természetes vadállomány szabályozást végezhetnek, csökkentve a mezőgazdasági vadkár mértékét, másrészt igen sok turista keresheti fel azokat a területeket, ahol az ordasék lakoznak, így számottevő bevételhez juttathatják a terület lakosait. Persze csak akkor ha az indokolatlanul rettegő helybeliek, vagy a trófeára éhes orvvadászok le ne puffantják őket.
    Jön a farkas!


  • Miloš Zeman cseh államfő nyerte el idén a Föld Barátai (Hnutí Duha) nevű környezetvédelmi szervezet Oil Guzzler díját, amelyet immáron 22. alkalommal ítéltek meg. Ahogyan az a díj elnevezéséből (olaj korhely, olaj iszákos) is sejthető a kitüntetés inkább nevezhető afféle élcelődő megrovásnak, mint pozitív elismerésnek. Zeman a pár hete a Csehország, nem csak Prága magazinban is bemutatott Odera-Elba-Duna – csatorna megépítésének elszánt propagálásáért kapta meg a zöld szervezet negatív ítéletét, a legkevésbé környezet-barát lépésért. Ugyancsak „díjazták” az év anti-környezetvédelmi kijelentését is, és ebben az évben a Zöld Gyöngy díjat Andrej Babiš jelenlegi pénzügyminiszter kapta az autópálya építések kapcsán tett állásfoglalásaiért.


A flakon hajó látványterve
  • Nymburk városa idén nem csak egykori a híres lakója, Hrabal születésének ünnepléséről kerül be a nemzetközi sajtóba. Két fiatal helyi srác Honza Kára, egy 22 éves tanuló és barátja Jakub Bureš egy 21 éves autószerelő elhatározta, hogy egy csónakot, pontosabban egy lábbal hajtható hajót épít, méghozzá nem másból mint 5000 műanyag palack felhasználásával. És ez még hagyján. Az elszánt fiatalok nem kisebb tervet szeretnének véghezvinni, minthogy ezzel a vízi járművel elpedáloznak az Elbán egészen Hamburgig. A terveik szerint a nyárig megépül az őrült járgányuk majd nekivágnak a 850-900 km hosszú és minden bizonnyal kalandos útjuknak. A vállalkozásuk egyik szponzora a nymburki sörgyár, így vélhetőleg a sörhiánnyal legalább nem kell majd megküzdeniük.
    Épül a hajó!
  • A Statisztikai Hivatal jelentése szerint a cseh lakosság több mint egytizede (10,2%) mozgássérült. A helyzet az elmúlt években kisebb mértékben romlott, hiszen 2007-ben még csak a lakosság 9,8%-a volt érintett. A mozgássérült emberek száma részben a 75 felettieknél, részben (talán meglepő módon) a 19 év alattiaknál nőtt meg jelentős mértékben. Ez utóbbi korosztály esetében a születési rendellenességek számának fokozatos növekedése is közrejátszik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése