Cseh kisüzemi sörfőzdék 1. – Dél-Csehországi kerület

A csehországi sörfőzdékről szóló sorozatunkon belül, - kép a képben jelleggel - egy másik minisorozatot indítunk, amelynek célja a Bohémiában és Morvaföldön évről évre gyarapodó számú kisüzemi sörfőzdék, közkeletű cseh néven minipivovarok rövid bemutatása. Miután ezek száma igen nagy, a kettőszázat is jócskán meghaladja, így a velük való ismerkedést több részletben, csehországi kerületenként (megyék) tesszük.




De mielőtt belefognánk az első körültekintésbe kezdjük a kisüzemiség meghatározásával. Nos igazán pontos meghatározás hiányában mi úgy véljük, hogy egy sörfőzde akkor nevezhető kicsinek, ha az évente előállított finom nedű mennyisége nem haladja meg a 10 ezer hektolitert. Az évi 5-10 ezer hektoliter már bőven elegendő mennyiség ahhoz, hogy a főzdének helyet adó városka lakosai szomjan ne maradjanak, a turisták is jót kortyolhassanak, és akár még az ország más tájaira is jusson belőle, de csak úgy kóstolóba. Ahhoz viszont csekély mennyiség, hogy a sörök a szupermarketek polcaira kerüljenek, vagy nagyobb mértékben exportáljanak belőle. A listáinkban persze szerepelnek olyan mikroüzemek is, ahol a nálunk kissé elcsépelten és sokszor falsul használt kézműves szóval jellemezhető, valóban kis mennyiségű sörök készülnek. Nos, kezdjük el a kisüzemi sörfőzdék számbavételét elsőként Dél-Csehországban.

Csehország déli kerületében jelenleg húsz sörfőzde ismeretes. Ezek közül a nagyobb sörgyárakkal (Budějovický Budvar alias Budweiser, strakonicei városi sörfőzde, azaz a Dudák, a protivíni Platan, a třeboňi Regent, a krumlovi Eggenberg, illetve a budějovicei Samson) most természetesen nem foglalkozunk, párról már amúgy is hosszabban értekeztünk a Csehország, nem csak Prága virtuális lapjain. Annyit azért megjegyeznénk (ez itt a reklám helye), hogy a Dudák sörgyár üveges termékei megrendelhetőek a Pivotéka Sörmarketing - Sörügynökségtől (www.pivoteka.blogspot.hu)!

Ugyancsak írtunk már a Cesky Krumlov közvetlen közelében található Glokner (1) sörfőzdéről, valamint a dražiči Lipanról (2) (lásd korábbi cikkeket), így őket most csak épphogy megemlítenénk. Azonban rajtuk kívül még további 12, általunk még nem emlegetett sörös alkotóműhely is működik, kisebb-nagyobb intenzitással.

  a dražiči Lipan
Kevesen tudják, hogy České Budějovice, mint neves sörközpont az elmúlt két évben két további sörfőzdével bővült. A korábbit 2012-ben alapították a város külterületéhez tartozó Nové Dvory településrészen Kněžínek, az Első česke budějovicei mini sörfőzde (3) néven. Maga a sörfőzés itt egy wellness centrum, étterem, szálláshely, kongresszusi központ működtetése mellé társult, csak, hogy teljes körű legyen a vendégek minőségi kiszolgálása. A szortiment négyféle sörből áll, amelyek között megtalálhatjuk a 11-es világos ležákot és félbarnát, valamint az erősebb, testesebb 13-as félbarnát és barnát. A másik budějovicei kis családi sörfőzdét pedig a tavalyi év során hozták létre Beeranek (Báárány) (4) néven. A 11-es világos, és félbarna mellé, 13-as speciált is előállítanak a sörivó nagy örömére.

A báárány és a Kněžínek
Míg a fenti két mini talán még ismeretlenebb a számunkra, de az idén már nyolcadik születésnapját ünneplő kis sörfőzde, a vyšší brodi Jakubról (5) már sokan sokfélét tudnának mesélni a Lipnói-tavat látogató szomjas honfitársaink. Jiri Fojtl mester jelenleg kétféle sört készít a 12-es, erősen keserű világost és a csokoládés malátás 14-es barnát.


A csodás várral ékesített piciny faluban, Žumberkben található, a szintén mikroméretű kis helyi vállalkozás a Žumberki Kis Független Sörfőzde (6). Egy újabb példája annak amire valóban elmondhatjuk, hogy az itt készülő sör kézműves. A pici főzdében általában négyféle művet állítanak elő, a 11-es világost, a 13-as félbarnát, egy Fekete Mamba művésznévvel megáldott 14-es barnát, és egy kifejezetten markáns 16-os IPA-t.

Žumberk - no ez igazán kézműves!
A Dél-Csehországi Kerület keleti határán fekszik Popelín városka, ahol a környék legújabb főzdéje (7) nyílt az idei évben. Sajnos saját tapasztalataink még nincsenek a termékükkel kapcsolatosan. A választékuk kétféle világosból (výčepní és ležák) valamint egy speciális félbarnából áll, amelyet a repülőgép modellekért is lelkesedő tulajdonos készít igen kis mennyiségben.

A pompázatos Jindřichův Hradecben sokáig nem készítettek seritalt, de a város láthatólag nem akart hosszabb távon lemaradni a társaitól, így a tavalyi év során mindjárt két kis sörfőzde is megnyitotta a kapuit. Az egyik a Fekete Sas Grand Hotelben (8), mintegy mellékszolgáltatásként nyílt meg, és Salamon, Victorin és Vajgar márkanév alatt készítenek 11-12-es söröket. A másik az igen hangzatos Pivovárek pánů z Růže (9), azaz hevenyészett fordításban a Rózsák Urainak Sörfőzdéje címet viseli, utalva Dél-Csehország egykori uraira, a címerükben ötszirmú rózsát hordozó Rosenberg családra. Sajnos magáról a sörről sokat nem tudunk azon kívül, hogy Jindřich névre keresztelték.

Feketes sas
A tizedik dél-cseh minipivovar ugyancsak a tavalyi év szülötte. Chotovinyben egy Mayzus Breweries Company (10) elnevezésű cég keretében Petr Adámek sörfőző mester alkotja meg műveit szám szerint hármat, egy könnyed tavaszit, egy erősebb bécsi lágert és egy köztes világos ležákot.

A sörfőzőmester munkában
Dél-Csehország nyugati fertályán további három remek kisüzemi sörfőzdére bukkanhatunk. Közülük az „legrégebbi” a már negyedik éve üzemelő vimperki Šumavský pivovar (11). Az itt főzött sörök (igen sok félével próbálkoznak, amelyek közül a személyes kedvencünk a 13-as barna) kiválóak, de vigyázat! Ha valaki üvegben szeretne egy kis kóstolót hazavinni az a göngyölegért majdnem annyit kell, hogy fizessen, mint a magáért a beltartalomért. Így inkább helyben részegedjünk le, persze csak miután megtekintettük a várat, és megkóstoltuk a főtér kicsiny cukrászdájában kiváló ostyát készítő idős magyar cukrász finomságait.

Šumavský pivovar
2011-ben egy pici falu, Kvilda (12) vállalkozó szellemű pékmestere fogott a sörkészítésbe, de sajnos erről a vállalkozásáról, és magáról a sörről mi nem sokat tudunk. Ugyancsak kevés az információnk a tavalyi év szülöttjéről a Volary (13) városkában álló Hotel Bobík saját főzdéjéről és az ott főzött nedűkről. Ha bárki bármit is tud róluk, kérjük jelezze!

Zárásul emlékezzünk meg egy igen kiváló és jól ismert sörfőzdéről, amely ha nem is évszázados múlttal bír, de már nem is ma született bárány. Ez a Zvíkovi Pivovarský dvůr (14), ahova igen sok külföldi, köztük számos magyar is elzarándokol. A varázslatos várkastély megtekintése mellett mi is lehetne csehesebb program, mint a helyi rendkívül színvonalas sörfőzde-étterem megtekintése és az itt főzött Zlatá labuť, magyarul Arany Hattyú nevet viselő sokféle kiváló sör megízlelése.

Arany Hattyú
Ezzel befejezzük sorozaton belüli sorozatunk első részét, remélve, hogy kellő kedvet hoztunk mindenkinek egy jó kis nyári sörtúrához!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése