Staropramen Országkirándulás avagy Jiří Menzel a Király utcában

A napokban zajló Titanic Filmfesztivál egyik vezető támogatója a Staropramen Magyarország a tegnapi napon rendezte meg az Országkirándulás nevezetű rendezvényét a budapesti Vam Design Center nevű műintézményben. Az ingyenes programon résztvevők nem csupán a Staropramen sör megízlelésében és a Ferdinánd Monarchia Sörház által biztosított cseh étkek megkóstolásában részesülhettek (külön dicséret az isteni cseh sütiért, a perník nevezetű csodáért!), de más kiváló élményekkel is gazdagodhattak.
Straropramen, a vendéglátó
Jiří Menzel, a díszvendég

Az iszogatás – eszegetés, kötetlen csevegés mellett ugyanis három további eseményre is sor került ezen a kulturális délutánon. Az elsőként kezdődő, majd szervezési okokból utolsóként záruló program Katona Csaba történész, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa nevéhez kötődött. A sörkultúra, és ezen belül a cseh sörvilág kiváló ismerője "Cseh gasztro- és sör műhelytitkok" címmel tartott átfogó ismertetőt a sörfőzés történetéről, és ezen belül is a cseh sörfőzés múltjáról, jelenéről.
Katona Csaba
Második programként a Centerben kiállított "Prága modern arcai - New Faces of Prague" c. építészeti fotókiállítás kapcsán Dan Merta, a Jaroslav Fragner Galéria vezetője tartott előadást a prágai kortárs építészek munkáiról. A cseh főváros legizgalmasabb épület újdonságait bemutató kitűnő előadást fényképfelvételek is illusztrálták, amelyek közül a totális építészeti minimalizmust megtestesítő, gyönyörű panorámával rendelkező deszka budiról készült felvétel váltott ki nagy derültséget a közönségből.
Amikor Menzel "visszalő"
Nem sokkal 6 óra előtt, Michal Černý, a budapesti Cseh Centrum igazgatójának kíséretében megérkezett a mindenki által várt díszvendég, aki nem más volt mint a magyarok szemében legcsehebb CSEH filmrendező, azaz Jiří Menzel. Menzel úr sajátos humoráról már rögtön a gépkocsiból történő kiszállása után tanúságot tett, hiszen a fotósok seregének támadását látva előkapta a saját okos telefonját, és azon nyomban visszafotózott. Persze a vicces fotócsatát követően nem sokkal már a riporterek serege lepte meg, majd kiszabadulva a szorításukból a pódiumon faggatták tovább.
Menzel a pódiumon
Néhány kiragadott kérdés-válasz:
  • Mi a véleménye Prágáról a szülővárosáról? - Mivel Prága peremkerületében nőtt fel, így sokáig nem is tudta, hogy milyen szép a cseh főváros, de aztán volt alkalma rájönni.
  • Milyen kapcsolatok fűzték a női nemhez? - A hölgyeket világ életében kedvelte, de az édesanyjától bizony tartott!
  • Kérdések a magyarországi munkáiról: Amikor nem kapott hazájában megbízást, akkor sokat dolgozott Magyarországon is, de ma már inkább otthon szeret munkálkodni. A magyar gondolkodás teljesen más, a közös sors ellenére is eltér a cseh és a magyar egymástól.
A fentieken túl többek között azt is megtudhattuk Menzeltől, hogy azon ritka csehek közé tartozik, akik nem szeretik a sört! A filmrendező ezt követően a legújabb alkotásáról, a Don Juanok (Donsajni) címet viselő operafilmjéről is elárult kisebb műhelytitkokat. Az interjú során a hallgatóság fénykép felvételeket, részleteket is megtekinthetett a filmből.
Menzel a filmforgatáson

Jiří Menzel, aki a Titanic Filmfesztivál zsűrielnökeként járt Budapesten végezetül felhívta a közönség figyelmét arra is, hogy Bohumil Hrabal születésének 100-ik évfordulója (2014-ben) tiszteletére a Cseh Centrum (együttműködésben a BuSho-val (Budapest Short Festival) és a Staropramen Magyarországgal) rövidfilmpályázatot írt ki. A Hrabal Habbal címet viselő versenyre ez év végéig várják az alkotásra kész filmeseknek az elhunyt íróval kapcsolatos munkáit! Mivel az ezer eurós fődíj mellett még prágai utazásban, hordó söröcskében és más élvezetekben is részesülhetnek a nyertesek, így a magunk részéről mindenkit csak biztatni tudunk. Elő a fantáziával és a kamerákkal!

A Staropramen Országkirándulás egy utóbulival végződött a Toldi moziban, de ezt mi már kihagytuk. Ha valaki járt ott, bátran írjon az ottani élményeiről!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése