2012. november 19., hétfő

Varázslatos Český Krumlov IV. - A Kereszt-hegyi Kápolna, és a gyönyörű várospanoráma

Rendszeres olvasóink kissé meghökkenve nézhetnek a bejegyzésünk címére. Mi ez az új sorozat? És hogy hogy már a negyedik rész? Egy kis magyarázat. Amióta a blogunkat készítjük tapasztaltuk, hogy Český Krumlov, a dél-cseh csodaváros iránt a legnagyobb honfitársaink érdeklődése. Hazudnánk ha azt mondanánk, hogy mindez váratlanul ért minket, hiszen jól ismerjük Krumlov varázsát, meglátogatása valamennyi csehországi körutazás elengedhetetlen programja, és a városban (ahogyan ezt egy korábbi bejegyzésünkben is említettük) gyakorta magyarok tömegével futhatunk össze.

Az érdeklődésre való tekintettel úgy döntöttünk, hogy indítunk egy Krumlovval, az ottani temérdek érdekességgel, látványossággal foglalkozó sorozatot. Így akik már jártak ott, azok velünk együtt nosztalgiázhatnak, akik pedig még csak tervezik az utat, vagy a város újralátogatásán törik a fejüket további tippeket, és háttér információkat kaphatnak. Az eddigi Krumlovról szóló bejegyzéseinkből hármat (Szent Jodocus és a marionett, Krumlovi újdonságok, valamint A két arcú egyke) gyorsan be is soroltunk ebbe az új sorozatba, így hipp-hopp máris a negyedik résznél tartunk. Az Eggenberg sörfőzdéről szóló cikk természetesen maradt a sörös sorozatban. Reméljük megbocsátják nekünk eme kegyes csalást az olvasóink.

Krumlovi sorozatunk címének nem véletlenül választottuk a Varázslatos Český Krumlov címet. Minden év április végén, május elején Varázslatos Krumlov (Kouzelný Krumlov) néven hagyományos ünnepségsorozat kerül megrendezésre ebben a valóban csodálatos városkában. Nosza akkor kezdjük, akarom mondani folytassuk sorozatunkat!

A Krumlovban járó honfitársaink közül sajnos csak nagyon kevesen szánják rá magukat, hogy ne csupán az Óvárost, és a Várat tekintsék meg, hanem a városkát övező hegy- és dombtetőkre is felbaktassanak. Pedig nem mindennapi panoráma vár az izomzatát és tüdejét nem sajnáló turistára. Az egyik ilyen magaslat a várban járó, vagy a toronyból körülnéző turista szemébe is rendszeresen ötlik, hiszen egy igazán impozáns kápolna található rajta.
Ott túl a dombtetőn áll a Kápolna

A Krumlov főterétől 1,7 km távolságra található, 619 m magas Kereszt-hegyre (Křížová Hora) valamikor a XVII. század közepén egy jezsuita hittérítő emeltetett egy úgynevezett spanyol fakeresztet, a város természeti csapások elleni védelme érdekében. (Másik helyi legenda szerint egy XV. században élt helyi rézműves által beolvaszthatatlan réz keresztjét hozta fel a XVII. század közepén egy helyi tanácsos, ezért lett a domb Kereszt-hegy.) Fél évszázad elteltével a keresztet nem csak felújították, hanem mellé egy kis fakápolnát is építettek. Helyén 1710-ben I. Johann Christian von Eggenberg és felesége, a városi művész emberekkel és kézművesekkel együtt egy tégla kápolnát építtetett, de hamarosan kiderült, hogy az épület túl kicsi, ezért a központi épület köré egy nyolcszögletű kerengőt, galériát toldottak. Mivel a hely igen nagy népszerűségnek örvendett a hívők körében ezért további bővítési tervek is születtek, de 1726-ban a herceg halálával modern szóval élve az építési projektnek vége szakadt.

Kápolna a pusztulás szélén (forrás: Krumlov város honlapja)
A Kápolnát - amely a kora barokk építészet szép példája – egyre kevésbé használták, így 1787-ben le is zárták, majd értékesítették. 1850-ben a Kápolnát és egész környezetét rendbe tették, de az építmény az utolsó felújítását követően rohamos pusztulásnak indult. Nem sok remény maradt a fennmaradására, de az 1920-as évek megváltást hoztak számára. Schwarzenberg Terézia megvásárolta, felújíttatta, és 1933-ban újraszentelték. A Fájdalmas Szűzanya Kápolna megpróbáltatásai azonban nem értek véget. A második világháborút követően kifosztották, megrongálták, és a pusztulása az 1990-es évekig folytatódott, de szerencsére 1991-ben újrarenoválták.
A Kápolna ma
 A Kápolna épületét sátortető fedi, a tetőn lámpás toronnyal, rajta kettős kereszttel. Az északi bejárattal szemközt egykor a három kő keresztből álló Kálvária állt, ma ezek a Kápolna falára kerültek, és a helyükön fa keresztek állnak. Az épületen belül található a remete kútja.
A Kápolna északi bejárata
A Kápolnához vezető keresztút a XVIII. század közepén nagy változásokon esett át. A régiek helyett hat új stáció került felállításra, amelyeket František Jakub Prokys, a híres cseh barokk-rokokó festő dekorált. Sajnos ezeket a képeket az idők során lefestették, de ma is megcsodálható a kőfülkék szép formája, és néhol a megmaradt díszítés.

A Kápolna épülete sajnos nem látogatható, a helyiek, a turistákkal együtt kizárólag a minden év április 14-én sorra kerülő Szent Keresztállítás, a zarándoklat alkalmával láthatják és használhatják. De ez ne szegje kedvét a magunkfajta turistáknak, hisz az épület, a természeti környezete, és az elénk táruló panoráma megéri a fárasztó hegyre mászást. Hogy mennyire szép innen a város látképe? Erre egy példa: Az egyik nyáron úgy éjféltájban két japán srác állított meg minket és arról érdeklődött, hogy miként juthatna fel a Kápolnához, mert szeretnének igazán szép éjszakai panoráma képet készíteni a városról.
Kereszt-hegyi panoráma - kattints rá és nagyítsd!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése