2012. június 28., csütörtök

Kuks - Kórház az Elba partján

Az Óriás-hegységtől délre Trutnov és Hradec Kralové között csaknem félúton Dvur Králové nad Labe városkától mintegy 8 kilométerre fekszik egy picike falu, Kuks. Az apró település szélén húzódó völgyben szalad tovább a Labe vagy ahogyan mi ismerjük az Elba, amely itt még jóformán csak a patak nevet érdemli ki. Igaz ez a patak gyakorta igen szeszélyes, ahogyan azt majd később láthatjuk. A település egyszerű parkolójában megállva és körülnézve nem is sejtjük, hogy mit is rejthet ez a hely. De ahogy kijutunk az Elba fölé emelkedő teraszra elénk tárul a cseh barokk művészet egyik remekműve, a kastélynak látszó kuksi kórház.
Kórház a falu szélén...

A mostoha múlt által meggyötört épületegyüttes egyszerre nyújt komor, és mégis fenséges látványt. Már az első pillanatban látszik, hogy környezetében egykor fényűző udvar működhetett, tele élettel, nyüzsgéssel, pompával. Ugyan az egykori fénye azóta jócskán megkopott, de az épület megőrizte méltóságát. A faluból egy lépcsősor visz le az Elbához, amelyet két vízöntő szobor (Triton) őriz, majd a hídon áthaladva egy hosszú, lassan emelkedő sétány, valamint lépcsősor vezet a kórházhoz. Először a templom alatti kriptához visz az utunk, majd a két félköríves lépcsősor közül az egyik választva jutunk fel a templom teraszára.
Egykor bor folydogált
Kuks megálmodója, alapítója gróf Franz Anton Graf von Sporck volt. A gróf úr 1684-ben kapta meg apjától ezt a birtokot, aki húsz évvel korábban tett rá szert. Kuks akkoriban még csak a helyiek által gyógyító erejűnek tartott forrásairól volt ismeretes. Ez azonban igencsak felkeltette Sporck érdeklődését, és a feltörő vizet 1694-ben a prágai Károly Egyetem Orvosi Kara professzoraival bevizsgáltatta, akik kedvező véleményt adtak a gyógyhatást illetően.
Irány a templom
A gróf fellelkesülve azon, hogy gyógyvíz található a kuksi birtokán hamarjában egy második Karlovy Vary-t álmodott meg, és az építkezések 1695-ben el is kezdődtek. Ennek érdekében a Labe –Elba bal partján, ahol most a falu fekszik fürdőt és villát, a jobb parton pedig kórházat és templomot építtetett. Ez utóbbiak 1707 és 1715 között készültek el. A bal part a fényűző szórakozást (többek között olasz színház – velencei opera társaság szórakoztatta a vendégeket, nyaranta bor folyt a Tritonok által őrzött lépcsősor szegélyén, és még sorolhatnánk), míg a jobb part a pihenés célját szolgálta.
Kórház kert
A kuksi kórház-fürdő komplexum építésében igen neves mesterek vettek részt. A korszak leghíresebb építészei közé tartozó Giovanni Battista Alliprandi építész, aki számos remek barokk épülettel ajándékozza meg Csehországot tervezte a Szentháromság templomot, és kriptát valamint az ispotály épületét. Mellette Sporck a korszak zseniális szobrászát a tiroli Matthias (Matyáš) Braunt bízza meg kőfaragványok elkészítésével. Ez az álom páros valóban csodát vitt véghez. A három szárnyas épület legmeghatározóbb eleme közepén található Szentháromság templom. A kórház mögött látható a kicsi, de hangulatos "kastélypark", valamint a temető.
Kis ház a kertben
A főépület előtt, egy sorban állnak a méltán híres kuksi allegorikus szobrok. A bal szárnyon a tizenkét bűnt, a jobb szárnyon a tizenkét erényt megtestesítő női figurák, a templom előtti erkélyen pedig a boldog és a szenvedő halál angyal-szobrai állnak. Minden egyes szobor annyira egyedi, kifinomult, és helyenként oly drámai hatású hogy hosszú percekbe telik, amíg szemünket le tudjuk venni a megformált alakról. Azonban egy másik homokkőből faragott karakter azon nyomban leköti rövid időre felszabadult figyelmünket. Ugyancsak szépséges szobrokat láthatunk a kórház udvarában és a kertben is.
Szobor sor
A Kuksikórház nyugatra elterülő kis erdőben (Novy Les), egy turista ösvényen mintegy 3 kilométert haladva látható a szintén Sporck, mint megrendelő és Braun, mint kivitelező nevéhez fűződő Betlehem vagy másként Születés szoborpark. 1726 és 32 között az erdőben Braun teljes sziklatömbökből faragott ki bibliai jeleneteket. Jóllehet az idő megtette a maga kártékony hatását, de az itt látható művek a mai napig is az európai barokk szobrászat remekműveihez tartoznak.
Kórház épületrész
A kuksi komplexum azonban nem sokáig élte fénykorát. Két évvel alapítója halála után a megáradt Elba hatalmas pusztítást vitt véghez, szinte az egész völgyet elpusztítva, többek között magával ragadva a már említett Filozófusok Házát, és a fürdő épületeket is. A gróf örököseinek se elég pénzük, se elég elszántságuk nem volt a helyreállításra, így a megmaradt épületek állaga is romlásnak indult. A kórház épülete 1743-ban a betegek és öregek ápolásával foglalkozó Fatebenefratelli rendhez (akiket Magyarországon a Budai Irgalmasrend képvisel) került. A „jót cselekvő” testvérek egészen 1938-ig ápoltak itt öregeket, legfőképpen háborús veteránokat. A kórház a II. világháború alatt fiú nevelőintézet szerepét töltötte be, majd a háborút követően 1972-ig ismét öregek otthona lett. 
Templom terasz

Az épület 1946-tól egyúttal a nyilvánosság előtt is megnyitásra került, itt tekinthető meg egy cseh gyógyszerészettel, és barokk művészettel foglalkozó múzeum, valamint az eredeti kőfaragásokat bemutató Lapidárium. A kórház fő nevezetessége a varázslatos szépségű, művészien kidolgozott faburkolatú gyógyszertár.
Kórház udvar
A bal parton álló akkorra már lakatlan villa 1896-ban, majd 1901-ben is tűzvész áldozatává vált, mára csak az emléke, illetve a Triton szobrok által őrzött lépcsősor maradt fenn. A kicsiny faluban (akkori nevén Kukus) egészen az 1945-ig német nemzetiségű lakosok éltek, ekkor azonban sorstársaikkal együtt kitelepítésre kerültek. Ma Kuks egy csöndes falucska, de szerencsére az ideérkező turisták egyre inkább élettel töltik meg. Kuks mai élete kapcsán mintegy zárszóként megemlíthetjük, hogy rendszeresen megrendezésre kerül a Theatrum Kuks barokk művészeti fesztivál, amely évről évre számos látogatót, a színház művészet és az opera megannyi rajongóját vonzza a településre.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése